A cigányság egyik eredettörténetét feldolgozó oratóriumot mutatnak be Pécsett

A cigányság egyik eredettörténetét feldolgozó, nagyszabású oratóriumot mutatnak be december 19-én a pécsi Kodály Központban a Gandhi Gimnázium Közhasznú Nonprofit Kft. szervezésében - jelentették be a szervezők hétfőn.A baranyai megyeszékhelyen tartott sajtótájékoztatón Horváth Krisztián, a Gandhi Gimnázium, Kollégium és Alapfokú Művészeti Iskola művészeti vezetője közölte: a koncerten 14 országból származó autentikus cigányzene szólal meg népi-világzenei hangszerelésben.

   


Az előadás zenei rendezője és karmestere kitért arra is, hogy az esten neves, elismert előadóművészek fognak együtt zenélni diákokkal. A Kodály Központ vetítővásznán a vizuális képzőművészet is megjelenik az előadás alatt - utalt a produkció összművészeti jellegére Horváth Krisztián. Mint Virág Bertalan, a nonprofit társaság ügyvezető igazgatója kiemelte, a Valaha madarak voltunk című produkcióban csaknem kétszázan működnek közre. Felük nem cigány/roma származású, mégis beás, illetve lovári nyelven énekel, vagy cigány/roma táncokat ad elő - tette hozzá.     


Fellép az EtnoRom együttes, a Kanizsa Csillagai tagjai, Szimfonikus Roma Zenekar (SziRom), a Voisingers, a Pécsi Tudományegyetem tánckara, a Gandhi Hagyományőrző Együttes; szólistaként pedig Ábrahám Judit és Pirók Zsófia.     Virág Bertalan szerint a koncert célja, hogy a kultúrák találkozásával hidalja át az emberek közötti szakadékot.     


A cigány kultúra egyetemes kultúra, ami mindenkinek nagyon komoly értéket képvisel, ugyanakkor zeneileg, művészetileg "kiaknázatlan terület" - vélekedett, majd hangsúlyozta: szeretnék megmutatni, hogy milyen mélységek, tudás és pozitív értékek tartozhatnak a cigánysághoz. Páva Zsolt (Fidesz-KDNP) Pécs polgármestere, az est védnöke arról beszélt, hogy a produkció a SziRom ugyancsak a Kodály Központban megtartott februári bemutatkozó-koncertjének "még inkább" nagyszabású folytatása. A városvezető reményének adott hangot, hogy az oratóriumot más városokban is bemutatják majd.     


Az MTI-nek eljuttatott írásos összegzés szerint a szervezők az oratóriummal mintát is kívánnak állítani a Gandhi-iskola diákjai elé, megmutatva, hogy a hagyományok ismerete, megőrzése (.) a fiatalok önérvényesítésének útja is lehet.     Az előadás fővédnöke Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere.



(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Az év végén kerülhet vissza a Hősök terére Gábriel arkangyal szobra

Az év végén kerülhet vissza a Hősök terére Gábriel arkangyal szobra

Lezárult a Hősök terén álló Gábriel arkangyal szobor komplex tudományos és restaurátori állapotfelmérése, így a tervek szerint a szobor még ez év végén visszakerülhet eredeti helyére - mondta Gyorgyevics Benedek, a Városliget Zrt. vezérigazgatója.

Érdekességek Michelangelóról

Érdekességek Michelangelóról

Ezeket a dolgokat talán még nem hallottad az 551 éve született művészről.

Egy belgiumi magángyűjtő szerint nála van Michelangelo ötödik, eddig ismeretlen festménye

Egy belgiumi magángyűjtő szerint nála van Michelangelo ötödik, eddig ismeretlen festménye

Egy Belgiumban található festményről feltételezik kutatók, hogy az olasz reneszánsz mester, Michelangelo Buonarroti eddig ismeretlen alkotása lehet - számolt be róla a Belga hírügynökség pénteken.

Régi legyezőkből nyílik kiállítás Budapesten

Régi legyezőkből nyílik kiállítás Budapesten

Hölgyek titkos nyelve - Legyezők a korok tükrében címmel 17-19. századból származó legyezőket mutat be az a kiállítás, amely péntektől látható Budapesten, a BÁV ART Aukciósházban és Galériában.

2025-ben elhunyt hírességek

2025-ben elhunyt hírességek

Magyar és külföldi veszteségek.

2026 legjobban várt kiállításai

2026 legjobban várt kiállításai

Téged melyik érdekel?

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben, a Varázsvilág elnevezésű fénypark 2026. március 1-ig látogatható - közölte a A Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. az MTI-vel.

Tudomány és hokedli

Tudomány és hokedli

Megjelent egy egészen különleges könyv a magyar kriminalistákról.

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László magyar írónak ítélte oda idén az irodalmi Nobel-díjat a Svéd Akadémia, amely csütörtökön Stockholmban jelentette be döntését.

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Flashmobok, nagykoncertek és szabadtéri minikoncertek várják az érdeklődőket városszerte a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben október 4. és 12. között.

http://ujhazak.com