A cirkusz- és táncművészeket is díjazzák idén Szarvason

A színházművészeti elismerések átadása mellett idén a cirkusz- és táncművészeket is díjazzák az V. Magyar Teátrum Nyári Fesztivál Díjátadó Gálán Szarvason - mondta a Szarvasi Vízi Színházat is működtető Békéscsabai Jókai Színház sajtóreferense az MTI-nek.6_o_cirkusz-MTIKallosBea-4hasRagány Misa kifejtette: a legjobb tánc-, prózai, ifjúsági és zenés előadás, legjobb női és férfi fő- és mellékszereplők, legjobb rendezés, koreográfia és látvány elismerése mellett idén kiosztják a legjobb női és férfi artistáknak járó díjat, valamint a legjobb női és férfi táncművészeknek járó díjat is.

A változás okáról szólva a sajtóreferens elmondta: mivel Szarvason már-már hagyománynak számít, hogy cirkuszművészeti és táncművészeti produkciók is helyet kapnak a vízi színház nyári programjában, ezért a díjátadó gálán új kategóriákat is bevezettek.

A gála augusztus 24-én, a Monte Cristo grófja című musical jubileumi, századik előadásán lesz. Az idei nyarat Galambos Hajnalka énekművész és Rázga Áron zongoraművész önálló estjével, a Mozart hősnők című koncerttel zárja a Szarvasi Vízi Színház augusztus 30-án - hívta fel a műsorváltásra a figyelmet Ragány Misa.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Bolondok napja

Bolondok napja

Mit tudunk az év legtréfásabb napjáról?

Évtizedekkel ezelőtt ellopott grafika került elő

Évtizedekkel ezelőtt ellopott grafika került elő

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) a napokban adta vissza a műalkotást a Balatoni Múzeumnak.

Megtalálhatták az igazi D’Artagnan holttestét!

Megtalálhatták az igazi D’Artagnan holttestét!

353 év után kerülhetett elő A három testőr hőse.

Több mint négymillió forintért kelt el Kossuth 1849-es levele Görgeihez

Több mint négymillió forintért kelt el Kossuth 1849-es levele Görgeihez

Több mint négymillió forintért kelt el Kossuth Lajos 1849-es levele Görgeihez az Antikvárium.hu aukcióján.

Az év végén kerülhet vissza a Hősök terére Gábriel arkangyal szobra

Az év végén kerülhet vissza a Hősök terére Gábriel arkangyal szobra

Lezárult a Hősök terén álló Gábriel arkangyal szobor komplex tudományos és restaurátori állapotfelmérése, így a tervek szerint a szobor még ez év végén visszakerülhet eredeti helyére - mondta Gyorgyevics Benedek, a Városliget Zrt. vezérigazgatója.

Érdekességek Michelangelóról

Érdekességek Michelangelóról

Ezeket a dolgokat talán még nem hallottad az 551 éve született művészről.

Egy belgiumi magángyűjtő szerint nála van Michelangelo ötödik, eddig ismeretlen festménye

Egy belgiumi magángyűjtő szerint nála van Michelangelo ötödik, eddig ismeretlen festménye

Egy Belgiumban található festményről feltételezik kutatók, hogy az olasz reneszánsz mester, Michelangelo Buonarroti eddig ismeretlen alkotása lehet - számolt be róla a Belga hírügynökség pénteken.

Régi legyezőkből nyílik kiállítás Budapesten

Régi legyezőkből nyílik kiállítás Budapesten

Hölgyek titkos nyelve - Legyezők a korok tükrében címmel 17-19. századból származó legyezőket mutat be az a kiállítás, amely péntektől látható Budapesten, a BÁV ART Aukciósházban és Galériában.

2025-ben elhunyt hírességek

2025-ben elhunyt hírességek

Magyar és külföldi veszteségek.

2026 legjobban várt kiállításai

2026 legjobban várt kiállításai

Téged melyik érdekel?

http://ujhazak.com