A Cirque du Soleil és a Quidam-előadás jövőre Budapesten

Négy előadást tart a világhírű Cirque du Soleil jövő februárban a magyar fővárosban. A kanadai székhelyű utazó társulat Quidam című produkcióját 2015. február 13-án, 14-én és 15-én mutatja be a Papp László Budapest Sportarénában.

csA Quidam 1996 áprilisában debütált Montréalban nagy sátras produkcióként, azóta a show milliókat nyűgözött le turnéi során mind az öt kontinensen. 2010 decemberében a Quidamot aréna showként is bemutatták Észak-Amerikában.

A nemzetközi gárda 46 akrobatából, zenészekből, énekesekből és néhány karakterszereplőből áll - tájékoztatta a budapesti fellépéseket szervező Live Nation csütörtökön az MTI-t.

A közlemény szerint a történetben az ifjú Zoé unatkozik, fásult és szótlan szülei nem vesznek róla tudomást. Értelmetlennek érzi mindennapjait, keresi, mivel tölthetné ki az életében tátongó űrt, amikor egy képzeletbeli világba csusszan át - a Quidamba, ahol olyan karakterekkel találkozik, akik lelke felszabadítására bíztatják.

A Cirque du Soleilt egy utcai előadóművészekből álló húszfős csoport alapította 1984-ben. A québeci központú szervezetnek jelenleg négyezer alkalmazottja van, köztük 1200 művész ötven különböző országból. A Cirque du Soleil öt kontinens több mint háromszáz városában fellépett már, összesen több mint százmillió néző előtt.

A cirkusz 2007-ben és 2008-ban Delirium, 2010-ben Saltimbanco, 2012-ben Alegría, tavaly februárban pedig Michael Jackson: The Immortal című nagyszabású akrobatikus darabjával lépett fel Magyarországon. A kortárs cirkusz jelentős képviselőjének számító társulat előadásainak jellegzetessége a karakterek és a történet erős szerepe, az élő zene, valamint a személyre szabottan, Montréalban kézzel készített jelmezek, cipők és más kellékek.

A legújabb színpadtechnikával és több mozgó vetítőfallal dolgozó, minden dalnál színpadképet váltó előadás alatt stroboszkópot is használnak, ködgép és különböző pirotechnikai elemek mellett.

A Quidam című előadás Budapesten 2015. február 13-án pénteken 20 órakor, február 14-én szombaton 16 és 20 órakor, február 15-én vasárnap pedig 16 óra 30 perckor kezdődik.

MTI

Hozzászólások

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben, a Varázsvilág elnevezésű fénypark 2026. március 1-ig látogatható - közölte a A Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. az MTI-vel.

Tudomány és hokedli

Tudomány és hokedli

Megjelent egy egészen különleges könyv a magyar kriminalistákról.

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László magyar írónak ítélte oda idén az irodalmi Nobel-díjat a Svéd Akadémia, amely csütörtökön Stockholmban jelentette be döntését.

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Flashmobok, nagykoncertek és szabadtéri minikoncertek várják az érdeklődőket városszerte a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben október 4. és 12. között.

Több mint kétezer gyerek láthatta a Jégvarázs című előadást premier előtt a Madách Színházban

Több mint kétezer gyerek láthatta a Jégvarázs című előadást premier előtt a Madách Színházban

Több mint kétezer gyerek nézhette meg a Jégvarázs című előadást a premier előtt a budapesti Madách Színházban.

Ebben a városban játszódik a legtöbb regény

Ebben a városban játszódik a legtöbb regény

Ez a húsz európai város szerepelt a legtöbbször az 1920 és 2019 között született könyvekben.

A könyvek áfájának eltörlésével próbálják orvosolni a súlyos olvasási válságot Dániában

A könyvek áfájának eltörlésével próbálják orvosolni a súlyos olvasási válságot Dániában

Túl keveset olvasnak az európai országban.

450 millió dollárért kelt el Leonardo da Vinci festménye

450 millió dollárért kelt el Leonardo da Vinci festménye

Ezek a világ legdrágább festményei manapság.

Grand Palais a legszebb múzeum a világon 2025-ben

Grand Palais a legszebb múzeum a világon 2025-ben

A Prix Versailles zsűrije állította össze a legszebb múzeumok 2025-ös listáját.

A legnagyobb festők legrosszabb festményei

A legnagyobb festők legrosszabb festményei

Ezeket az alkotásokat aligha akasztanánk fel a falra.

http://ujhazak.com