A Coopera augusztus 20-án mutatja be Bánk bán előadását a Margitszigeten

A Coopera augusztus 20-án mutatja be új Bánk bán előadását Vidnyánszky Attila rendezésében a Margitszigeti Szabadtéri Színpadon.A budapesti bemutatón színpadra lép majd Molnár Levente, Mester Viktória, Fischl Mónika, Kálmándy Mihály, Kováts Kolos, Boncsér Gergely, Bakonyi Marcell és Kendi Lajos is. Közreműködik a Kolozsvári Magyar Opera Zenekara, Kórusa és Balettkara Kesselyák Gergely vezényletével - közölték a szervezők hétfőn az MTI-vel.     


A margitszigeti díszbemutató után az előadást színpadra állítják az azt létrehozó színházakban, így a debreceni Csokonai Színházban, a Győri Nemzeti Színházban és a Miskolci Nemzeti Színházban is, valamint olyan hazai és határon túli helyszíneken is, mint a kaposvári Csiky Gergely Színház, a Kolozsvári Magyar Opera és a Nemzeti Színház.     


A Bánk bán produkció erdélyi díszbemutatója augusztus 9-én lett volna a csíksomlyói nyeregben, azonban az erdélyi területen augusztus 31-ig érvényben lévő korlátozások miatt az előadást a szervezők 2021-re halasztják. Az augusztus 20-ra tervezett díszbemutatót viszont megtartják a Margitszigeti Szabadtéri Színpadon.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Az év végén kerülhet vissza a Hősök terére Gábriel arkangyal szobra

Az év végén kerülhet vissza a Hősök terére Gábriel arkangyal szobra

Lezárult a Hősök terén álló Gábriel arkangyal szobor komplex tudományos és restaurátori állapotfelmérése, így a tervek szerint a szobor még ez év végén visszakerülhet eredeti helyére - mondta Gyorgyevics Benedek, a Városliget Zrt. vezérigazgatója.

Érdekességek Michelangelóról

Érdekességek Michelangelóról

Ezeket a dolgokat talán még nem hallottad az 551 éve született művészről.

Egy belgiumi magángyűjtő szerint nála van Michelangelo ötödik, eddig ismeretlen festménye

Egy belgiumi magángyűjtő szerint nála van Michelangelo ötödik, eddig ismeretlen festménye

Egy Belgiumban található festményről feltételezik kutatók, hogy az olasz reneszánsz mester, Michelangelo Buonarroti eddig ismeretlen alkotása lehet - számolt be róla a Belga hírügynökség pénteken.

Régi legyezőkből nyílik kiállítás Budapesten

Régi legyezőkből nyílik kiállítás Budapesten

Hölgyek titkos nyelve - Legyezők a korok tükrében címmel 17-19. századból származó legyezőket mutat be az a kiállítás, amely péntektől látható Budapesten, a BÁV ART Aukciósházban és Galériában.

2025-ben elhunyt hírességek

2025-ben elhunyt hírességek

Magyar és külföldi veszteségek.

2026 legjobban várt kiállításai

2026 legjobban várt kiállításai

Téged melyik érdekel?

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben, a Varázsvilág elnevezésű fénypark 2026. március 1-ig látogatható - közölte a A Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. az MTI-vel.

Tudomány és hokedli

Tudomány és hokedli

Megjelent egy egészen különleges könyv a magyar kriminalistákról.

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László magyar írónak ítélte oda idén az irodalmi Nobel-díjat a Svéd Akadémia, amely csütörtökön Stockholmban jelentette be döntését.

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Flashmobok, nagykoncertek és szabadtéri minikoncertek várják az érdeklődőket városszerte a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben október 4. és 12. között.

http://ujhazak.com