A csángó lakodalmi szokásokat elevenítik fel hagyományőrzők a budai Várban

Az első önálló moldvai hagyományőrző formáció, a Szályka Rózsa Csángó Hagyományőrző Együttes Csángó Menyekező című produkcióját láthatja a közönség április 2-án a Magyarság Házában.csángóA romániai Bákó (Bacau) környéki településekről jött énekesek és táncosok a csángó lakodalmi szokásokat elevenítik fel, így többek között a hagyományos leánybúcsút, a fülkét, a menyasszonyrablást vagy épp a pálcatörést - közölték a szervezők az MTI-vel.

Péterbencze Anikó néprajzkutató, a műsor egyik rendezője korábban az MTI-nek elmondta, hogy férjével, Papp Imrével 25 éve gyűjtik a csángó zenét és táncot Moldvában, emellett igyekeztek a korábbi szakirodalmat felhasználva összeállítani a műsort, amely így a legrégebbi szokásanyagot mutatja be a színpadon.

Az ingyenes műsorban Petrás Mária, a Bákó megyei Diószénben nevelkedett Prima Primissima-díjas énekművész és keramikus is közreműködik. A művész a produkcióban énekelni és dobolni fog, hiszen ezek egykor szintén részét képezték a csángó lakodalmaknak. A talpalávalót Legedi László István és Hodorog András moldvai zenészek húzzák.

A műsort követően táncház várja az érdeklődőket, akik itt ritka moldvai táncokkal ismerkedhetnek meg.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben, a Varázsvilág elnevezésű fénypark 2026. március 1-ig látogatható - közölte a A Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. az MTI-vel.

Tudomány és hokedli

Tudomány és hokedli

Megjelent egy egészen különleges könyv a magyar kriminalistákról.

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László magyar írónak ítélte oda idén az irodalmi Nobel-díjat a Svéd Akadémia, amely csütörtökön Stockholmban jelentette be döntését.

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Flashmobok, nagykoncertek és szabadtéri minikoncertek várják az érdeklődőket városszerte a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben október 4. és 12. között.

Több mint kétezer gyerek láthatta a Jégvarázs című előadást premier előtt a Madách Színházban

Több mint kétezer gyerek láthatta a Jégvarázs című előadást premier előtt a Madách Színházban

Több mint kétezer gyerek nézhette meg a Jégvarázs című előadást a premier előtt a budapesti Madách Színházban.

Ebben a városban játszódik a legtöbb regény

Ebben a városban játszódik a legtöbb regény

Ez a húsz európai város szerepelt a legtöbbször az 1920 és 2019 között született könyvekben.

A könyvek áfájának eltörlésével próbálják orvosolni a súlyos olvasási válságot Dániában

A könyvek áfájának eltörlésével próbálják orvosolni a súlyos olvasási válságot Dániában

Túl keveset olvasnak az európai országban.

450 millió dollárért kelt el Leonardo da Vinci festménye

450 millió dollárért kelt el Leonardo da Vinci festménye

Ezek a világ legdrágább festményei manapság.

Grand Palais a legszebb múzeum a világon 2025-ben

Grand Palais a legszebb múzeum a világon 2025-ben

A Prix Versailles zsűrije állította össze a legszebb múzeumok 2025-ös listáját.

A legnagyobb festők legrosszabb festményei

A legnagyobb festők legrosszabb festményei

Ezeket az alkotásokat aligha akasztanánk fel a falra.

http://ujhazak.com