A Csík Zenekar 25 évéről szól Süveges Gergő új könyve

Könyvet írt a Csík Zenekar fennállásának 25. évfordulója alkalmából Süveges Gergő, a kötetben mintegy negyvenen szólalnak meg azok közül, akik részesei voltak a formáció eddigi történetének.

csíA kötet gyakorlatilag három szálon fut, mégis egyterűvé teszi választott formája, az interjú műfaja. "Az egyik történeti szál a Csík Zenekar múltjában, jelenében lévő zenészek, segítők, vendégek, barátok megszólalásai. A másik szál az egymásról mondott mondatok, vélemények, amelyek a társak társakról alkotott képét mutatja be. Megismerjük egyrészt a beszélőt a saját szavain keresztül, de képet alkothatunk róla mások megfogalmazásai által.

A harmadik szál a sztorik gyűjteménye, hiszen nyilvánvaló, hogy mindenkinek vannak remek történetei az elmúlt 25 évből, és ezekből az elmondhatóakat többé-kevésbé el is mondták" - mondta el Süveges Gergő a könyvről az MTI-nek.
Közlése szerint a munka ezen túl tartalmaz egy közbeékelt fejezetet is, amely arra próbál választ adni, hogy lehetséges-e a népzenének újabb híveket szerezni átültetések segítségével és az alapvető eszme "elárulása" nélkül, vagy pedig természetes fejlődés az, hogy valaki a slágerzene világából választ népszerű dallamokat és azokat játssza népi hangszereken.

A könyvben mintegy negyvenen szólalnak meg azok közül, akik részesei voltak a Csík Zenekar életének vagy ma is aktív alkotótársai annak. Megszólal többek között Presser Gábor, Lovasi András, Kiss Tibor, Ferenczi György. A történetek között szép számmal akadnak vicces helyzetek interpretálásai, de megható pillanatokból is szemezgethetünk.

"Számomra a könyv egyik legszebb története az, amikor Csík János a balesete után először ment le a táncházba, s vitte hóna alatt a hegedűjét. Senki nem tudta, hogy fog-e még valaha hegedülni vagy sem, de végül persze előkerült a hangszer és egy fantasztikus muzsikálás lett belőle. Ez nagyon emberi és szép történet arról, hogy a zenésztársak, a barátok nagyon tapintatosan, finoman, de hogyan hozták vissza Csík Jánost a muzsika számára az élet teljességét jelentő világába" - mesélte el Süveges Gergő.

A CD-melléklettel ellátott könyv a Helikon Kiadó gondozásában jelent meg, a bemutatót csütörtök este tartják a Fonó Budai Zeneházban, ahol utána a zenekar koncertje következik.

MTI

Hozzászólások

101 év után vitték vissza a kikölcsönzött Shakespeare könyvet

101 év után vitték vissza a kikölcsönzött Shakespeare könyvet

Az unoka juttatta vissza a könyvtárba az V. Henrik király egyik ritka példányát.

Kidobott manga-gyűjtemény miatt perelte be az anyját a férfi

Kidobott manga-gyűjtemény miatt perelte be az anyját a férfi

A személyes tulajdon megsemmisítése miatt kellett felelnie az idős asszonynak.

Mérgező anyagok lehetnek a régi könyvek borítóján

Mérgező anyagok lehetnek a régi könyvek borítóján

Egy új kutatásból kiderült, hogy alaposan meg kell vizsgálni egyes régi könyveket, mielőtt azok nyilvános könyvtárakba, könyvesboltokba vagy magánházakba kerülnek.

Eddig ismeretlen Agatha Christie írás került elő

Eddig ismeretlen Agatha Christie írás került elő

Az első világháború alatt, az első Poirot-regény környékén keletkezhetett a több, mint száz év után előkerült írás.

A Dorian Gray arcképe volt Oscar Wilde egyetlen sikerkönyve

A Dorian Gray arcképe volt Oscar Wilde egyetlen sikerkönyve

Írók, akiknek csak egy műve lett siker.

Húsvéti hagyományok a világ minden tájáról

Húsvéti hagyományok a világ minden tájáról

A húsvétot sem egyformán ünneplik az emberek.

Ismerd meg a Harry Potter univerzum leggazdagabb szereplőit!

Ismerd meg a Harry Potter univerzum leggazdagabb szereplőit!

Mely karakterek vagyona a legnagyobb?

Rasszista szlengnevet kapott Barbie

Rasszista szlengnevet kapott Barbie

Ismerd meg Barbie történetének legfelháborítóbb, legőrültebb pillanatait!

Érdekességek a 100 éve született Stan Lee-ről

Érdekességek a 100 éve született Stan Lee-ről

Ezeket a dolgokat talán még nem tudod a híres képregényalkotóról.

Thai masszázs útmutató kezdőknek

Thai masszázs útmutató kezdőknek

Egy fárasztó nap után kevés kellemesebb dolog létezik, mint egy kényeztető, kellemes masszázs. A thai masszázs pozitív testi-lelki hatásai már régóta ismertek, sokan azonban valamiért mégis idegenkednek, tartanak tőle. Cikkünk elsősorban azok számára íródott, akik eddig még nem vették a bátorságot,

http://ujhazak.com