A Csík Zenekar ad koncertet a Fiumei úti sírkertben

A Nemzeti Örökség Intézete (NÖRI) idén is csatlakozik a Múzeumok éjszakája országos programsorozatához, amelynek részeként szombaton a Csík Zenekar ad koncertet a Fiumei úti sírkertben, a Kossuth-mauzóleum előtti füves területen.A NÖRI keddi közleménye szerint hagyományosan tematikus sétákkal és ingyenes szabadtéri koncerttel várják a látogatókat szombaton. Emellett 14 és 20 óra között nyitva lesznek a nagy mauzóleumok, amelyek az év többi napján csak vezetett séták során látogathatók, így az érdeklődők ezen a napon szabadon megnézhetik Kossuth Lajos, Deák Ferenc és Batthyány Lajos sírépítményének belső tereit. Sötétedés után zseblámpás hangulatséták indulnak Angyalok útján címmel.
     

A Csík Zenekar esti koncertjén felhangzik majd többek között József Attila Születésnapomra című verse és Petőfi Sándor Temetőben szól az ének című költeménye, valamint a Te majd kézen fogsz és hazavezetsz című dal is. "A Nemzeti Örökség Intézete minden évben csatlakozik a Múzeumok éjszakája programjaihoz, hiszen a Fiumei úti sírkertet egy szabadtéri múzeumként fogjuk fel, ahol a modern kori szobrászművészetünk, irodalomtörténetünk és történelmünk is felfedezhető" - idézi a közlemény a rendezvény kapcsán Móczár Gábort, a NÖRI főigazgatóját, aki hozzátette, hogy az ilyen alkalmak során a különleges programokkal olyanokat is meg tudnak szólítani, akik másként nem ismernék meg a nemzeti emlékhelyet. A Csík Zenekar koncertjén a részvétel ingyenes, de regisztrációhoz kötött, regisztrálni a rendezvenyek@nori.gov.hu email címen lehet.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben, a Varázsvilág elnevezésű fénypark 2026. március 1-ig látogatható - közölte a A Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. az MTI-vel.

Tudomány és hokedli

Tudomány és hokedli

Megjelent egy egészen különleges könyv a magyar kriminalistákról.

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László magyar írónak ítélte oda idén az irodalmi Nobel-díjat a Svéd Akadémia, amely csütörtökön Stockholmban jelentette be döntését.

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Flashmobok, nagykoncertek és szabadtéri minikoncertek várják az érdeklődőket városszerte a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben október 4. és 12. között.

Több mint kétezer gyerek láthatta a Jégvarázs című előadást premier előtt a Madách Színházban

Több mint kétezer gyerek láthatta a Jégvarázs című előadást premier előtt a Madách Színházban

Több mint kétezer gyerek nézhette meg a Jégvarázs című előadást a premier előtt a budapesti Madách Színházban.

Ebben a városban játszódik a legtöbb regény

Ebben a városban játszódik a legtöbb regény

Ez a húsz európai város szerepelt a legtöbbször az 1920 és 2019 között született könyvekben.

A könyvek áfájának eltörlésével próbálják orvosolni a súlyos olvasási válságot Dániában

A könyvek áfájának eltörlésével próbálják orvosolni a súlyos olvasási válságot Dániában

Túl keveset olvasnak az európai országban.

450 millió dollárért kelt el Leonardo da Vinci festménye

450 millió dollárért kelt el Leonardo da Vinci festménye

Ezek a világ legdrágább festményei manapság.

Grand Palais a legszebb múzeum a világon 2025-ben

Grand Palais a legszebb múzeum a világon 2025-ben

A Prix Versailles zsűrije állította össze a legszebb múzeumok 2025-ös listáját.

A legnagyobb festők legrosszabb festményei

A legnagyobb festők legrosszabb festményei

Ezeket az alkotásokat aligha akasztanánk fel a falra.

http://ujhazak.com