A debreceni vidámparkban rendezik az idei Galiba gyermekfesztivált

A virágkarneváli programsorozat részeként augusztus 16. és 20. között rendezik meg a debreceni vidámparkban a Galiba gyermekfesztivált - írja a Főnix Rendezvényszervező Nonprofit Kft. az MTI-hez pénteken eljuttatott közleményében.A közleményben hangsúlyozzák: a virágkarnevál kísérőrendezvényeként 2012 óta szerepel a karneváli hét kínálatában a gyermekfesztivál, amely hamar a családok kedvenc programsorozatává vált.

A Ludas Matyi nevét viselő vidámparkba kilátogatókat a többi között debreceni művészeti csoportok bemutatói szórakoztatják majd.

    
A gyerekek játékos, interaktív KRESZ-oktatáson vehetnek részt, megismerkedhetnek a Csodakutya Alapítvány segítő kutyáival, az Agóra Tudományos Élményközpont pedig látványos kísérleti bemutatókkal várja a résztvevőket. A programok között szerepel bűvészbemutató, kézműves foglalkozás, Lúdas Matyi hasonmástalálkozó. A Fehérlófia Egyesület a hagyományőrzés jegyében íjász és kürt bemutatókat tart, fellépnek a Vojtina Bábszínház művészei, és gólyalábas akrobatákkal, légtornászokkal is találkozhatnak a vendégek. A Galiba gyermekfesztivál ideje alatt az idén hatvan éves vidámparkba ingyenes lesz a belépés - írják a közleményben.
    

A hagyományos augusztus 20-i virágkarnevált a koronavírus-járvány miatt idén nem rendezik meg Debrecenben. Nem lesz karneváli menet, stadionshow, tűzijáték és külföldi művészeti csoportok sem érkeznek. A Nagyerdő különböző helyszínein és a belvárosban azonban - a korábbi karneváli hetek programjait megidézve - számos rendezvénnyel, a többi között zenei és táncos produkciókkal várják majd az érdeklődőket. Augusztus 20-án adják át a teljesen felújított és átalakított Dósa Nádor teret, ahol felavatják Szent István király teljes alakos szobrát.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben, a Varázsvilág elnevezésű fénypark 2026. március 1-ig látogatható - közölte a A Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. az MTI-vel.

Tudomány és hokedli

Tudomány és hokedli

Megjelent egy egészen különleges könyv a magyar kriminalistákról.

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László magyar írónak ítélte oda idén az irodalmi Nobel-díjat a Svéd Akadémia, amely csütörtökön Stockholmban jelentette be döntését.

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Flashmobok, nagykoncertek és szabadtéri minikoncertek várják az érdeklődőket városszerte a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben október 4. és 12. között.

Több mint kétezer gyerek láthatta a Jégvarázs című előadást premier előtt a Madách Színházban

Több mint kétezer gyerek láthatta a Jégvarázs című előadást premier előtt a Madách Színházban

Több mint kétezer gyerek nézhette meg a Jégvarázs című előadást a premier előtt a budapesti Madách Színházban.

Ebben a városban játszódik a legtöbb regény

Ebben a városban játszódik a legtöbb regény

Ez a húsz európai város szerepelt a legtöbbször az 1920 és 2019 között született könyvekben.

A könyvek áfájának eltörlésével próbálják orvosolni a súlyos olvasási válságot Dániában

A könyvek áfájának eltörlésével próbálják orvosolni a súlyos olvasási válságot Dániában

Túl keveset olvasnak az európai országban.

450 millió dollárért kelt el Leonardo da Vinci festménye

450 millió dollárért kelt el Leonardo da Vinci festménye

Ezek a világ legdrágább festményei manapság.

Grand Palais a legszebb múzeum a világon 2025-ben

Grand Palais a legszebb múzeum a világon 2025-ben

A Prix Versailles zsűrije állította össze a legszebb múzeumok 2025-ös listáját.

A legnagyobb festők legrosszabb festményei

A legnagyobb festők legrosszabb festményei

Ezeket az alkotásokat aligha akasztanánk fel a falra.

http://ujhazak.com