A denevérrel búcsúztatja az óévet az Erkel

Ifjabb Johann Strauss A denevér című nagyoperettjével búcsúztatja az óévet az Erkel Színház, a szilveszterkor kétszer, valamint a január 2-án, 3-án, 4-én és 5-én látható előadások karmestere Dénes István.A szilveszter esti előadás végét hagyományosan éjfélre időzíti az Opera, ami után a kijáratnál pezsgő, a színház felett pedig rövid tűzijáték is várja a közönséget. Szinetár Miklós klasszikus díszletei között, Csikós Attila és Vágó Nelly díszleteiben és jelmezeiben a mulatságos történet főbb szerepeit Rezsnyák Róbert és Szappanos Tibor, Kolonits Klára és Horti Lilla, valamint Miklósa Erika és Kiss Diána énekli - közölte a dalszínház hétfőn az MTI-vel.

    
Az első napját az Opera immár hagyományosan Beethoven IX. szimfóniájával és az intézmény felkérésére született új művek bemutatásával ünnepli. Haydn A teremtés című oratóriumának részletére Rujsz Edit készített koreográfiát, amelyet a Magyar Nemzeti Balett művészei mutatnak be felvételről. Orbán János Dénes Csak vers, szabadság, szerelem című költeményét Csémy Balázs színművész adja elő, valamint leleplezik Verebes György festőművész Újjászületés című alkotását.


Az Opera Zenekar Kovács Zoltán zeneszerző, az Opera I. fagottművészének Három a tánc... - In memoriam Erkel Ferenc című nyitányát adja elő. Az esten újévi köszöntőt mond Nagypál Szabolcs teológus, a IX. szimfóniában szólót énekel Kolonits Klára, Megyesi Schwartz Lúcia, Horváth István és Kováts Kolos, az Opera Zenekart és az Énekkart Vashegyi György vezényli.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben, a Varázsvilág elnevezésű fénypark 2026. március 1-ig látogatható - közölte a A Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. az MTI-vel.

Tudomány és hokedli

Tudomány és hokedli

Megjelent egy egészen különleges könyv a magyar kriminalistákról.

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László magyar írónak ítélte oda idén az irodalmi Nobel-díjat a Svéd Akadémia, amely csütörtökön Stockholmban jelentette be döntését.

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Flashmobok, nagykoncertek és szabadtéri minikoncertek várják az érdeklődőket városszerte a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben október 4. és 12. között.

Több mint kétezer gyerek láthatta a Jégvarázs című előadást premier előtt a Madách Színházban

Több mint kétezer gyerek láthatta a Jégvarázs című előadást premier előtt a Madách Színházban

Több mint kétezer gyerek nézhette meg a Jégvarázs című előadást a premier előtt a budapesti Madách Színházban.

Ebben a városban játszódik a legtöbb regény

Ebben a városban játszódik a legtöbb regény

Ez a húsz európai város szerepelt a legtöbbször az 1920 és 2019 között született könyvekben.

A könyvek áfájának eltörlésével próbálják orvosolni a súlyos olvasási válságot Dániában

A könyvek áfájának eltörlésével próbálják orvosolni a súlyos olvasási válságot Dániában

Túl keveset olvasnak az európai országban.

450 millió dollárért kelt el Leonardo da Vinci festménye

450 millió dollárért kelt el Leonardo da Vinci festménye

Ezek a világ legdrágább festményei manapság.

Grand Palais a legszebb múzeum a világon 2025-ben

Grand Palais a legszebb múzeum a világon 2025-ben

A Prix Versailles zsűrije állította össze a legszebb múzeumok 2025-ös listáját.

A legnagyobb festők legrosszabb festményei

A legnagyobb festők legrosszabb festményei

Ezeket az alkotásokat aligha akasztanánk fel a falra.

http://ujhazak.com