A diótörővel és ingyenes karácsonyi koncertekkel várja a közönséget a Danubia Zenekar

A diótörő teljes balettzenéjét adja elő az Erkel Színházban vasárnap a Danubia Zenekar, valamint ingyenes karácsonyi koncerteket adnak olyan felzárkózó településeken, ahol a Máltai Szimfónia programban hangszeren tanuló gyerekek élnek.A diótörő előadáshoz Lackfi János írt meseparafrázist, amelyet Takács Nóra Diána, az Örkény Színház művésze olvas fel. A koncertre a Beethoven-projekt keretében meghívást kaptak siketek és nagyothallók, akik számára jelnyelvi tolmácsok teszik akadálymentessé az előadást - közölte a zenekar az MTI-vel.

A 2020 februárjában indult Beethoven-projektben az elmúlt években mintegy negyven ingyenes előadáson vehettek részt a hallássérültek a Zeneakadémián, a Budapest Music Centerben, a Danubia Szalonban és a MOM Kulturális Központban. Az Erkel Színházba ez lesz az első Beethoven-projekt előadás. A Danubia Zenekar tagjai az elmúlt évek hagyományait folytatva idén is ingyenes karácsonyi koncerteket adnak olyan felzárkózó településeken, ahol a Máltai Szimfónia programban hangszeren tanuló gyerekek élnek.

Évről évre cél újabb települések bevonása a projektbe, így immár harmadik éve a közös próbát követően a Danubia zenészei és művészeti vezetőjük, Hámor Máté karmester ingyenes karácsonyi koncerteket adnak a résztvevő gyerekek lakóhelyein. Baktakék, Értény, Nyírtáka, Tatabánya és Litke után idén decemberben Gyöngyöspatán és Fulókércsen is hallhatók majd a közös produkciók.

A Közös hang projekt december 17-én a Heves megyei Gyöngyöspatán folytatódik. Ezeket az alkalmakat december eleji közös próbák előzték meg, a koncertekre pedig a közösen előadott dalok mellett a Danubia tagjai saját produkciókkal is készülnek. A decemberi látogatásokra a zenekar tagjai ruha- és játékadományokkal is készülnek, amelyek szétosztásában a helyi Jelenlét Pontok munkatársai lesznek segítségükre.

Az új évet a Danubia idén debütáló, Bécs-Budapest újévi koncertjével nyitja január 4-én az Erkel Színházban. A produkcióval a bécsi újévi koncertek hangulatát varázsolják Budapestre, a vendégeket egy pohár prémium pezsgővel, Johann Strauss és Richard Strauss keringőzenéivel, Rost Andreával és a Duda Éva Társulat táncosaival várják.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben, a Varázsvilág elnevezésű fénypark 2026. március 1-ig látogatható - közölte a A Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. az MTI-vel.

Tudomány és hokedli

Tudomány és hokedli

Megjelent egy egészen különleges könyv a magyar kriminalistákról.

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László magyar írónak ítélte oda idén az irodalmi Nobel-díjat a Svéd Akadémia, amely csütörtökön Stockholmban jelentette be döntését.

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Flashmobok, nagykoncertek és szabadtéri minikoncertek várják az érdeklődőket városszerte a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben október 4. és 12. között.

Több mint kétezer gyerek láthatta a Jégvarázs című előadást premier előtt a Madách Színházban

Több mint kétezer gyerek láthatta a Jégvarázs című előadást premier előtt a Madách Színházban

Több mint kétezer gyerek nézhette meg a Jégvarázs című előadást a premier előtt a budapesti Madách Színházban.

Ebben a városban játszódik a legtöbb regény

Ebben a városban játszódik a legtöbb regény

Ez a húsz európai város szerepelt a legtöbbször az 1920 és 2019 között született könyvekben.

A könyvek áfájának eltörlésével próbálják orvosolni a súlyos olvasási válságot Dániában

A könyvek áfájának eltörlésével próbálják orvosolni a súlyos olvasási válságot Dániában

Túl keveset olvasnak az európai országban.

450 millió dollárért kelt el Leonardo da Vinci festménye

450 millió dollárért kelt el Leonardo da Vinci festménye

Ezek a világ legdrágább festményei manapság.

Grand Palais a legszebb múzeum a világon 2025-ben

Grand Palais a legszebb múzeum a világon 2025-ben

A Prix Versailles zsűrije állította össze a legszebb múzeumok 2025-ös listáját.

A legnagyobb festők legrosszabb festményei

A legnagyobb festők legrosszabb festményei

Ezeket az alkotásokat aligha akasztanánk fel a falra.

http://ujhazak.com