A drezdai színházzal közös bemutatót tart a kolozsvári magyar színház

Gazda Árpád, az MTI tudósítója jelenti: A Drezdai Állami Színházzal közösen mutatja be Bertolt Brecht és Paul Dessau Kurázsi mama és gyermekei című drámáját a Kolozsvári Állami Magyar Színház.A bemutatót pénteken kolozsvári sajtótájékoztatón hirdették meg az alkotók. Armin Petras rendező elmondta: szeptemberben tartották az előadás drezdai bemutatóját. A rendező nagy kihívásnak tartotta ugyanazt a darabot, ugyanazt a rendezői koncepciót német és romániai magyar színészekkel is színre vinni. Számára a két előadás megrendezése a kultúrák találkozásáról szól. Mint megjegyezte, ezt az interkulturális jelleget hivatott jelezni az a tény is, hogy a kolozsvári előadás zenei betétei is német nyelvűek lesznek.

    
Amint Armin Petras felvázolta: az előadás tárgya a háború, az a mód, ahogy az emberek a háborút érzékelik, ahogy erről vélekednek. Hozzátette: a drezdai és a kolozsvári előadásban is a háborús feszültséget egy-egy húsztagú színészcsoport teremti meg, akik masíroznak, rohangálnak a színpadon. Közöttük bontakozik ki Kurázsi mama és gyermekei története.
    

A drezdai és a kolozsvári előadás egyedüli közös szereplője a Kattrint, Kurázsi mama néma lányát játszó Maria Tomoiaga román színésznő. Mint elmondta: már a drezdai előadáson óriási kihívás volt számára, hogy úgy kell két órán keresztül a színpadon lennie, hogy közben nem szólal meg. A kolozsvári előadáson újabb kihívás, hogy ott még az előadás magyar nyelvét sem érti.
    

A Kurázsi mamát játszó Laczó Júlia elmondta: olyan nőt jelenít meg a színpadon, aki soha nem tudja kimutatni a szeretetét, aki kevélységével nemcsak magának, hanem a gyermekeinek is árt. A háborús nélkülözés hangulatát - amint Cinzia Fossati, az előadás jelmeztervezője elmondta - többek között azzal akarták megteremteni, hogy a színészek némelyikének hiányzik a nadrágja, az inge. A különböző korok katonaegyenruháinak a felhasználásával pedig kortalanná próbálták tenni a történetet.
   

A Kurázsi mama és gyermekei kedden, november 19-én tartandó kolozsvári bemutatója egyben az Európai Színházi Unió (UTE) kolozsvári fesztiváljának a nyitóelőadása lesz.


(Forrás: MTI)


Hozzászólások

Húsvéti hagyományok a világ minden tájáról

Húsvéti hagyományok a világ minden tájáról

A húsvétot sem egyformán ünneplik az emberek.

Ismerd meg a Harry Potter univerzum leggazdagabb szereplőit!

Ismerd meg a Harry Potter univerzum leggazdagabb szereplőit!

Mely karakterek vagyona a legnagyobb?

Rasszista szlengnevet kapott Barbie

Rasszista szlengnevet kapott Barbie

Ismerd meg Barbie történetének legfelháborítóbb, legőrültebb pillanatait!

Érdekességek a 100 éve született Stan Lee-ről

Érdekességek a 100 éve született Stan Lee-ről

Ezeket a dolgokat talán még nem tudod a híres képregényalkotóról.

Thai masszázs útmutató kezdőknek

Thai masszázs útmutató kezdőknek

Egy fárasztó nap után kevés kellemesebb dolog létezik, mint egy kényeztető, kellemes masszázs. A thai masszázs pozitív testi-lelki hatásai már régóta ismertek, sokan azonban valamiért mégis idegenkednek, tartanak tőle. Cikkünk elsősorban azok számára íródott, akik eddig még nem vették a bátorságot,

Öngyilkos lett annak az autónak a sofőrje, amely elütötte Stephen Kinget

Öngyilkos lett annak az autónak a sofőrje, amely elütötte Stephen Kinget

Érdekességek a 75 éves íróról.

Rejtélyesen eltűnt írók

Rejtélyesen eltűnt írók

Igazi rejtély, hogy mi történt ezekkel az emberekkel.

Nem kedvelte a rajongóit J.R.R. Tolkien

Nem kedvelte a rajongóit J.R.R. Tolkien

Tíz érdekesség, amit talán még nem tudsz a 130 éve született íróról.

Büntetlenül másolta le a DC karaktereit a Marvel

Büntetlenül másolta le a DC karaktereit a Marvel

Folyamatosan koppint egymásról a képregényvilág két legnagyobb szereplője.

A szeretetet kutatja a Recirquel legújabb előadása

A szeretetet kutatja a Recirquel legújabb előadása

A szeretetet kutatja a Recirquel újcirkusz társulat Solus Amor című legújabb előadása, amelyet csütörtökön mutatnak be Művészetek Palotájában Budapesten.

http://ujhazak.com