A Dumaszínházban mutatta be új könyvét a standup comedy két fiatal sztárja

A Kiss Kiss Benk Benk 12.12.12. 12.12. perctől kapható a könyvesboltokban!


Kiss-Ádámnak-mindig-akad-fedősztorija3"Ha össze lehetne foglalni egy könyvet néhány mondatban, akkor nem írtuk volna meg!" volt a válasza Kiss Ádámnak és Benk Dénesnek minden olyan kérdésre, mely a könyv tartalmát próbálta kideríteni.

A két humorista annyit azért elárult, hogy bár a stand up comedy nagyon széles teret ad egy humoristának az önkifejezésre, ám mégis csak behatárolt keretek között mozoghat az előadó. Most eljött az idő, hogy megmutassák egy új arcunkat, egyéb területen, egy másik formátumban is.

A kötetben 15 oldal szól egy Havas Hendrik nevű titokzatos szereplőről, valamint találkozhatunk Puzsér Róbert, Csernus Imre és Csuja Imre nevével is. A szöveget Jakus Gábor 22 illusztrációja kíséri.

Kiss Ádámnak ez már a második kötete. Azért Benk Dénessel írta az új könyvet, mert szerinte a „Kiss Kiss Felméri Felméri” elég rosszul hangzott volna. "Barátok vagyunk, és már két éve, amikor a Szütyiő-t írtam, terveztünk egy ilyen közös munkát. Most jött létre. Ilyen könyv még nem volt. Nem akartunk még egy regényt, vagy novellás kötetet, hanem egy olyat szerettünk volna, ami meglepi az olvasót, és éppen olyan, amilyet tőlünk várni lehet. Nem vagyunk írók. Ugyanolyan viccesek vagyunk a könyvben, mint a színpadon, tehát ez nem lesz meglepetés." mondta Kiss Ádám.

A könyv minden bizonnyal az idei karácsonyi szezon egyik slágere lesz. Az Ulpius-ház Könyvkiadónál jelent meg korábban Kovács András Péter két kötete, valamint Kormos Anett, Felméri Péter és a Szomszédnéni Produkciós Irodából Tóth Szabolcs könyve is.

Hozzászólások

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben, a Varázsvilág elnevezésű fénypark 2026. március 1-ig látogatható - közölte a A Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. az MTI-vel.

Tudomány és hokedli

Tudomány és hokedli

Megjelent egy egészen különleges könyv a magyar kriminalistákról.

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László magyar írónak ítélte oda idén az irodalmi Nobel-díjat a Svéd Akadémia, amely csütörtökön Stockholmban jelentette be döntését.

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Flashmobok, nagykoncertek és szabadtéri minikoncertek várják az érdeklődőket városszerte a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben október 4. és 12. között.

Több mint kétezer gyerek láthatta a Jégvarázs című előadást premier előtt a Madách Színházban

Több mint kétezer gyerek láthatta a Jégvarázs című előadást premier előtt a Madách Színházban

Több mint kétezer gyerek nézhette meg a Jégvarázs című előadást a premier előtt a budapesti Madách Színházban.

Ebben a városban játszódik a legtöbb regény

Ebben a városban játszódik a legtöbb regény

Ez a húsz európai város szerepelt a legtöbbször az 1920 és 2019 között született könyvekben.

A könyvek áfájának eltörlésével próbálják orvosolni a súlyos olvasási válságot Dániában

A könyvek áfájának eltörlésével próbálják orvosolni a súlyos olvasási válságot Dániában

Túl keveset olvasnak az európai országban.

450 millió dollárért kelt el Leonardo da Vinci festménye

450 millió dollárért kelt el Leonardo da Vinci festménye

Ezek a világ legdrágább festményei manapság.

Grand Palais a legszebb múzeum a világon 2025-ben

Grand Palais a legszebb múzeum a világon 2025-ben

A Prix Versailles zsűrije állította össze a legszebb múzeumok 2025-ös listáját.

A legnagyobb festők legrosszabb festményei

A legnagyobb festők legrosszabb festményei

Ezeket az alkotásokat aligha akasztanánk fel a falra.

http://ujhazak.com