A fiatal közönségre fókuszál idén A televíziózás világnapja

A fiatal közönségre helyezi a hangsúlyt szombaton A televíziózás világnapja, amelyet 1996 óta minden év november 21-én ünnepelnek.

Az ENSZ kezdeményezésére született világnap immár harmadik éve az Európai Műsorszolgáltatók Szövetségének (EBU), az európai Kereskedelmi Televíziók Szövetségének (ACT) és a brüsszeli székhelyű televíziós és rádiós kereskedőházak szervezetének (EGTA) együttműködésével valósul meg.

ensz

A szervezők harminc másodperces videót készítettek arról, hogy a médium milyen szerepet játszik a világ fiataljainak életében.

A rövidfilmet, amelynek ifjú szereplői különböző eszközökön, egyebek közt mobiltelefonokon és táblagépeken nézik kedvenc programjaikat és a világnap szlogenjére - We Love TV, vagyis szeretjük a tévét - utalva szívet formálnak a kezükkel, szombaton fogják levetítetni a televíziókban szerte Európában, Ázsiában, Kanadában, az Egyesült Államokban és Ausztráliában. A helyi műsorszolgáltatók saját tartalmat is hozzáadhatnak a videóhoz, mielőtt azt a nagyközönség elé tárnák.

A szervezők által az MTI-hez eljuttatott közlemény szerint a televízió rendkívül népszerű a fiatalok körében. Európát tekintve a 15-24 éves korosztály átlagosan 2,11 órát tölt naponta tévénézéssel.

A világnap alkalmából a szervezők arra bátorítanak mindenkit, hogy a #WeloveTV és a #WorldTVDay címkéket használva posztoljanak szombaton a közösségi oldalakon.

Caroline Petit, az ENSZ Regionális Információs Központjának igazgatóhelyettese felidézte, hogy A televíziózás világnapjának megtartásáról 1996-ban határozott az ENSZ-közgyűlés, felismerve a médium döntéshozókra gyakorolt egyre erősödő hatását.

Mint fogalmazott, a televízió ereje abban rejlik, hogy erőteljes képeket használva képes megszólítani az embereket és tudatosíthatja bennük például a fenntartható fejlődést szolgáló globális célokat, amelyek sikeréhez elengedhetetlen a nagyközönség tájékoztatása.

A fiatalok médiafogyasztásával kapcsolatos kutatásokat és adatokat a http://www.worldtelevisionday.com/facts-and-figures/ oldalon olvashatnak az érdeklődők.

MTI

Hozzászólások

Az év végén kerülhet vissza a Hősök terére Gábriel arkangyal szobra

Az év végén kerülhet vissza a Hősök terére Gábriel arkangyal szobra

Lezárult a Hősök terén álló Gábriel arkangyal szobor komplex tudományos és restaurátori állapotfelmérése, így a tervek szerint a szobor még ez év végén visszakerülhet eredeti helyére - mondta Gyorgyevics Benedek, a Városliget Zrt. vezérigazgatója.

Érdekességek Michelangelóról

Érdekességek Michelangelóról

Ezeket a dolgokat talán még nem hallottad az 551 éve született művészről.

Egy belgiumi magángyűjtő szerint nála van Michelangelo ötödik, eddig ismeretlen festménye

Egy belgiumi magángyűjtő szerint nála van Michelangelo ötödik, eddig ismeretlen festménye

Egy Belgiumban található festményről feltételezik kutatók, hogy az olasz reneszánsz mester, Michelangelo Buonarroti eddig ismeretlen alkotása lehet - számolt be róla a Belga hírügynökség pénteken.

Régi legyezőkből nyílik kiállítás Budapesten

Régi legyezőkből nyílik kiállítás Budapesten

Hölgyek titkos nyelve - Legyezők a korok tükrében címmel 17-19. századból származó legyezőket mutat be az a kiállítás, amely péntektől látható Budapesten, a BÁV ART Aukciósházban és Galériában.

2025-ben elhunyt hírességek

2025-ben elhunyt hírességek

Magyar és külföldi veszteségek.

2026 legjobban várt kiállításai

2026 legjobban várt kiállításai

Téged melyik érdekel?

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben, a Varázsvilág elnevezésű fénypark 2026. március 1-ig látogatható - közölte a A Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. az MTI-vel.

Tudomány és hokedli

Tudomány és hokedli

Megjelent egy egészen különleges könyv a magyar kriminalistákról.

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László magyar írónak ítélte oda idén az irodalmi Nobel-díjat a Svéd Akadémia, amely csütörtökön Stockholmban jelentette be döntését.

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Flashmobok, nagykoncertek és szabadtéri minikoncertek várják az érdeklődőket városszerte a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben október 4. és 12. között.

http://ujhazak.com