A Fidesz szerint szabálytalanul választották meg a szegedi Agóra új vezetőjét

A Fidesz és a KDNP szerint szabálytalanul választották meg a szegedi Szent-Györgyi Albert Agóra új igazgatóját, ezért pénteken rendkívüli közgyűlésen kérték a döntés visszavonását, a testület azonban határozatképtelen volt.Tápai Péter, a Fidesz szegedi közgyűlési frakciójának vezetője azt mondta, képviselőtársaival azt kezdeményezték, hogy a közgyűlés vonja vissza a közművelődési intézmény vezetői posztjára kiírt pályázatról hozott döntést, és folytasson le új eljárást. Erre megfelelő idő áll rendelkezésre, hiszen a jelenlegi igazgató, Orbán Hedvig megbízatása csak február 15-én jár le.
    

A politikus kifejtette, álláspontjuk szerint olyan embert nyilvánított a közgyűlés a pályázat győztesévé, aki jogilag már nem volt pályázó. Haág Zalán (KDNP), a közgyűlés kulturális bizottságának elnöke hangsúlyozta, Orbán Hedvig megfelelő végzettséggel, hosszú időn át kifogástalan szakmai munkával irányította a Szent-Györgyi Albert Agórát. A közgyűlés tíz éve és öt éve is konszenzussal választott meg az intézmény élére. Decemberben a közgyűlés többsége azonban szakmai gyakorlattal és helyismerettel nem rendelkező embert nevezett ki az immár a város művelődési házait is magában foglaló kulturális intézmény vezetőjévé.
    

Chovanecz Katalin (Fidesz) azt mondta, az Agóra új vezetőjének megválasztása hemzseg az eljárásjogi szabálytalanságoktól: a Fidesz vitatja, hogy a posztra megválasztott Balázs Csaba megfelelő végzettséggel rendelkezik, és szakmai gyakorlata is hiányzik, mert a Siklósi Várszínház igazgatójaként előadóművészeti nem pedig közművelődési intézményt vezetett.
    

Martonosi Éva jegyző a Fidesz-KDNP képviselőinek indítványához fűzött észrevételében kifejtette, a Szent-Györgyi Albert Agóra igazgatói posztjára kiírt pályázatot a jogszabályi előírások betartásával bírálták el. Balázs Csaba pályázata érvényes volt, őt a szakmai bírálóbizottság időben meghallgatta, és közgyűlés az érvényes pályázatot benyújtók közül választotta ki a posztra.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

A fák üregeibe helyezték az elhunytakat Ausztráliában

A fák üregeibe helyezték az elhunytakat Ausztráliában

Ezek a világ legbizarrabb temetkezési szokásai.

Honfoglalás kori leletegyüttest mutat be a Magyar Nemzeti Múzeum

Honfoglalás kori leletegyüttest mutat be a Magyar Nemzeti Múzeum

Felövezve ragyogással - Övszerkezet és tarsolylemez a honfoglalás korából címmel nyílt meg a májusi Hónap kincse kamaratárlat a Magyar Nemzeti Múzeumban (MNM).

Újabb elemekkel bővült a Tour de Hongrie-ra is készülő Mini Magyarország Makettpark

Újabb elemekkel bővült a Tour de Hongrie-ra is készülő Mini Magyarország Makettpark

Újabb elemekkel bővült a szarvasi Mini Magyarország Makettpark, amely egy "mini Tour-élménnyel" is várja a látogatókat május 14-én - tájékoztatta a park hétfőn közleményben az MTI-t.

Múzeumigazgatók találkozása

Múzeumigazgatók találkozása

Kínai kulturális delegáció élén látogatott el a Készenléti Rendőrség Rendőrmúzeumba a Sanghaji Közbiztonsági Múzeum igazgatója, hogy megismerje a magyar szakemberek munkáját.

Manga - Hokuszai - Manga címmel látható kiállítás a Néprajzi Múzeumban

Manga - Hokuszai - Manga címmel látható kiállítás a Néprajzi Múzeumban

Manga - Hokuszai - Manga. A Mester képgyűjteménye a kortárs képregények szemszögéből címmel péntektől látható a Japán Alapítvány vendégkiállítása a Néprajzi Múzeumban.

Bolondok napja

Bolondok napja

Mit tudunk az év legtréfásabb napjáról?

Évtizedekkel ezelőtt ellopott grafika került elő

Évtizedekkel ezelőtt ellopott grafika került elő

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) a napokban adta vissza a műalkotást a Balatoni Múzeumnak.

Megtalálhatták az igazi D’Artagnan holttestét!

Megtalálhatták az igazi D’Artagnan holttestét!

353 év után kerülhetett elő A három testőr hőse.

Több mint négymillió forintért kelt el Kossuth 1849-es levele Görgeihez

Több mint négymillió forintért kelt el Kossuth 1849-es levele Görgeihez

Több mint négymillió forintért kelt el Kossuth Lajos 1849-es levele Görgeihez az Antikvárium.hu aukcióján.

Az év végén kerülhet vissza a Hősök terére Gábriel arkangyal szobra

Az év végén kerülhet vissza a Hősök terére Gábriel arkangyal szobra

Lezárult a Hősök terén álló Gábriel arkangyal szobor komplex tudományos és restaurátori állapotfelmérése, így a tervek szerint a szobor még ez év végén visszakerülhet eredeti helyére - mondta Gyorgyevics Benedek, a Városliget Zrt. vezérigazgatója.

http://ujhazak.com