A Gödöllői Királyi Kastély, a Sárospataki vár és a református kollégium, valamint a Pannonhalmi Bencés Főapátság nyerte el az év Családbarát Emlékhelye díjat

A történelmi emlékhelyek közül a Gödöllői Királyi Kastély, valamint a Sárospataki vár és a református kollégium, a nemzeti emlékhelyek közül pedig a Pannonhalmi Bencés Főapátság nyerte el idén az év Családbarát Emlékhelye díjat - hangzott el hétfőn Gödöllőn, az Év Családbarát Emlékhelye-díj átadásán.A Nemzeti Örökség Intézete (NÖRI) és a Nagycsaládosok Országos Egyesülete (NOE) rendezésében második alkalommal átadott díjat az elismerés fővédnöke Nagy Zsuzsanna, Sulyok Tamás köztársasági elnök házastársa adta át a Gödöllői Királyi Kastély Dísztermében.

A díjat 2023-ban alapította a NÖRI és a NOE azzal a céllal, hogy megpróbálják a nemzeti emlékezet helyszíneit közelebb vinni a fiatalabb nemzedékekhez és a családokhoz. Az elismerést tavaly a Budai Várnegyed (nemzeti emlékhely), az Egri vár (nemzeti emlékhely), valamint a Sárvári vár (történelmi emlékhely) kapta. Móczár Gábor, a Nemzeti Örökség Intézetének főigazgatója arról beszélt, hogy jelenleg 85 nemzeti és történelmi emlékhely várja a látogatókat. Felidézte: szeptemberben elindult a Nemzeti Emlékezetpedagógiai Program, amelynek a keretében 80-85 ezer gyermek juthat el az emlékhelyekre.

Kutassy Jenő, a NOE elnökhelyettese elmondta: a díjjal szeretnénk ösztönözni a többi emlékhelyet is, hogy váljanak családbaráttá, hogy nagycsaládosok közül minél többen látogathassák ezeket a helyeket.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

A fák üregeibe helyezték az elhunytakat Ausztráliában

A fák üregeibe helyezték az elhunytakat Ausztráliában

Ezek a világ legbizarrabb temetkezési szokásai.

Honfoglalás kori leletegyüttest mutat be a Magyar Nemzeti Múzeum

Honfoglalás kori leletegyüttest mutat be a Magyar Nemzeti Múzeum

Felövezve ragyogással - Övszerkezet és tarsolylemez a honfoglalás korából címmel nyílt meg a májusi Hónap kincse kamaratárlat a Magyar Nemzeti Múzeumban (MNM).

Újabb elemekkel bővült a Tour de Hongrie-ra is készülő Mini Magyarország Makettpark

Újabb elemekkel bővült a Tour de Hongrie-ra is készülő Mini Magyarország Makettpark

Újabb elemekkel bővült a szarvasi Mini Magyarország Makettpark, amely egy "mini Tour-élménnyel" is várja a látogatókat május 14-én - tájékoztatta a park hétfőn közleményben az MTI-t.

Múzeumigazgatók találkozása

Múzeumigazgatók találkozása

Kínai kulturális delegáció élén látogatott el a Készenléti Rendőrség Rendőrmúzeumba a Sanghaji Közbiztonsági Múzeum igazgatója, hogy megismerje a magyar szakemberek munkáját.

Manga - Hokuszai - Manga címmel látható kiállítás a Néprajzi Múzeumban

Manga - Hokuszai - Manga címmel látható kiállítás a Néprajzi Múzeumban

Manga - Hokuszai - Manga. A Mester képgyűjteménye a kortárs képregények szemszögéből címmel péntektől látható a Japán Alapítvány vendégkiállítása a Néprajzi Múzeumban.

Bolondok napja

Bolondok napja

Mit tudunk az év legtréfásabb napjáról?

Évtizedekkel ezelőtt ellopott grafika került elő

Évtizedekkel ezelőtt ellopott grafika került elő

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) a napokban adta vissza a műalkotást a Balatoni Múzeumnak.

Megtalálhatták az igazi D’Artagnan holttestét!

Megtalálhatták az igazi D’Artagnan holttestét!

353 év után kerülhetett elő A három testőr hőse.

Több mint négymillió forintért kelt el Kossuth 1849-es levele Görgeihez

Több mint négymillió forintért kelt el Kossuth 1849-es levele Görgeihez

Több mint négymillió forintért kelt el Kossuth Lajos 1849-es levele Görgeihez az Antikvárium.hu aukcióján.

Az év végén kerülhet vissza a Hősök terére Gábriel arkangyal szobra

Az év végén kerülhet vissza a Hősök terére Gábriel arkangyal szobra

Lezárult a Hősök terén álló Gábriel arkangyal szobor komplex tudományos és restaurátori állapotfelmérése, így a tervek szerint a szobor még ez év végén visszakerülhet eredeti helyére - mondta Gyorgyevics Benedek, a Városliget Zrt. vezérigazgatója.

http://ujhazak.com