A hagyományos tiszai gazdálkodást bemutató program indult a Dél-Alföldön és Vajdaságban

A Tiszához kapcsolódó hagyományos, természetközeli gazdálkodást bemutató program indult uniós támogatással a Dél-Alföldön és Vajdaságban, a projekt részeként megújul az Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékpark (ÓNTE) több kiállítása is.Kiss Róbert, az emlékpark igazgatóhelyettese a program csütörtöki nyitókonferenciáján elmondta, a Zentai Történelmi Levéltárral közösen indított projekt célja a régió településeit földrajzi és szimbolikus értelemben is összekötő Tiszához kapcsolódó gazdasági tevékenységek - az ártéri gazdálkodás, a halászat, a fakitermelés és a hajóépítés - hagyományainak minél mélyebb megismerése és ezek bemutatása korszerű muzeológiai eszközökkel.
    

Fodor István, a Zentai Történelmi Levéltár igazgatója közölte, a 16 hónapos projekt költségvetése meghaladja a 200 ezer eurót, ennek 85 százalékát uniós támogatás fedezi. A következő hónapokban adatgyűjtés, levéltári kutatás folyik majd a szabadkai és a zentai, valamint a Csongrád-Csanád megyei levéltárban. A munka a 19. és 20. század fordulóján élő, a Tiszához kötődő, természetközeli, hosszúttávon is fenntartható tevékenységet végző gazdálkodókra, vállalkozásokra koncentrál.


Az eredményeket adatbázisban, két forráskiadványban és egy tanulmánykötetben gyűjtik össze, tudományos konferenciákat szerveznek, hamarosan középiskolások számára helytörténeti pályázatot hirdetnek, jövő nyáron pedig diáktáborokat rendeznek Ópusztaszeren, illetve Zentán. Egy vándorkiállítást is összeállítanak, ennek anyagát először jövő ősszel az emlékparkban láthatja majd a közönség - tette hozzá a szakember.
    

Pataki Andor gyűjteménykezelő elmondta, a program fontos eleme az emlékpark a Tiszához kapcsolódó kiállításainak megújítása. A kibővített és átalakított tárlatokon a látogatók megtudhatják, hogyan jut el a Kárpátokból a fa Szegedig, és miként kapcsolta össze az emberek életét a tutajosoktól a hajóácsokig és a városban dolgozó iparosokig. A tárlat a hagyományos halászati eszközöket, a ladikkészítést, a hajó- és bárkatípusokat bemutató elemekkel gazdagodik, és kialakítanak egy a fokgazdálkodást szemléltető terepasztalt is.
    

Restaurálják a Potykát, az egyetlen fennmaradt haltartó bárkát. A faragott orrdíszükről bőgőshajónak is nevezett bárkák szerepe az volt, hogy folyamatosan friss hallal lássák el a szegedieket. A kifogott halakat fajtánként a part közelében kikötött hajó rekeszekre osztott gyomrában tárolták úgy, hogy a jármű lyuggatott oldalán keresztül a folyó vize folyamatosan átáramlott a bárkán - magyarázta a szakember.
    

Szabadtéri tárlat mutatja majd be a halászok és pákászok életét, az ártéri gyümölcsösben a vendégek pedig megismerkedhetnek az őshonos fajtákkal és a méhészet hagyományaival is - tette hozzá Pataki Andor.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

A fák üregeibe helyezték az elhunytakat Ausztráliában

A fák üregeibe helyezték az elhunytakat Ausztráliában

Ezek a világ legbizarrabb temetkezési szokásai.

Honfoglalás kori leletegyüttest mutat be a Magyar Nemzeti Múzeum

Honfoglalás kori leletegyüttest mutat be a Magyar Nemzeti Múzeum

Felövezve ragyogással - Övszerkezet és tarsolylemez a honfoglalás korából címmel nyílt meg a májusi Hónap kincse kamaratárlat a Magyar Nemzeti Múzeumban (MNM).

Újabb elemekkel bővült a Tour de Hongrie-ra is készülő Mini Magyarország Makettpark

Újabb elemekkel bővült a Tour de Hongrie-ra is készülő Mini Magyarország Makettpark

Újabb elemekkel bővült a szarvasi Mini Magyarország Makettpark, amely egy "mini Tour-élménnyel" is várja a látogatókat május 14-én - tájékoztatta a park hétfőn közleményben az MTI-t.

Múzeumigazgatók találkozása

Múzeumigazgatók találkozása

Kínai kulturális delegáció élén látogatott el a Készenléti Rendőrség Rendőrmúzeumba a Sanghaji Közbiztonsági Múzeum igazgatója, hogy megismerje a magyar szakemberek munkáját.

Manga - Hokuszai - Manga címmel látható kiállítás a Néprajzi Múzeumban

Manga - Hokuszai - Manga címmel látható kiállítás a Néprajzi Múzeumban

Manga - Hokuszai - Manga. A Mester képgyűjteménye a kortárs képregények szemszögéből címmel péntektől látható a Japán Alapítvány vendégkiállítása a Néprajzi Múzeumban.

Bolondok napja

Bolondok napja

Mit tudunk az év legtréfásabb napjáról?

Évtizedekkel ezelőtt ellopott grafika került elő

Évtizedekkel ezelőtt ellopott grafika került elő

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) a napokban adta vissza a műalkotást a Balatoni Múzeumnak.

Megtalálhatták az igazi D’Artagnan holttestét!

Megtalálhatták az igazi D’Artagnan holttestét!

353 év után kerülhetett elő A három testőr hőse.

Több mint négymillió forintért kelt el Kossuth 1849-es levele Görgeihez

Több mint négymillió forintért kelt el Kossuth 1849-es levele Görgeihez

Több mint négymillió forintért kelt el Kossuth Lajos 1849-es levele Görgeihez az Antikvárium.hu aukcióján.

Az év végén kerülhet vissza a Hősök terére Gábriel arkangyal szobra

Az év végén kerülhet vissza a Hősök terére Gábriel arkangyal szobra

Lezárult a Hősök terén álló Gábriel arkangyal szobor komplex tudományos és restaurátori állapotfelmérése, így a tervek szerint a szobor még ez év végén visszakerülhet eredeti helyére - mondta Gyorgyevics Benedek, a Városliget Zrt. vezérigazgatója.

http://ujhazak.com