A hamburgi filmfesztiválon lesz a Saul fia németországi premiere szombaton

A hamburgi filmfesztiválon lesz a Saul fia németországi premierje szombaton, a bemutatón Nemes Jeles László személyesen részt vesz - közölte a Magyar Nemzeti Filmalap (MNF) pénteken az MTI-vel.saulA közlemény szerint a hamburgi seregszemle október 1.és 10. között 52 országból érkező 172 filmalkotást vonultat fel, a Saul fia a Kaleidoskop elnevezésű válogatásban lesz látható. A film egyike annak a 12 alkotásnak, amelyeket a szervezők a Hamburgi Filmkritikusok díjára jelöltek idén.

A rangos elismerés odaítéléséről a Hamburger Abendblatt, az NDR regionális közszolgálati médiatársaság és a Spiegel munkatársaiból álló zsűri dönt. A fesztivál premiert követően hamarosan Németország szerte látható lesz a mozikban a Saul fia a Sony forgalmazásában.

Nemes Jeles László első játékfilmje Röhrig Géza főszereplésével, a Filmalap támogatásával készült, az alkotás a májusi cannes-i filmfesztiválon megkapta a nagydíjat három további rangos elismeréssel együtt, köztük a Filmkritikusok Nemzetközi Szövetségének (FIPRESCI) díját is.

A Saul fia első észak-amerikai fesztivál premierjeit kiemelkedő siker övezte: Telluride-ban és Torontóban is a legjobb filmek közé választották a kritikusok. A nagy presztízsű New York-i filmfesztivál október 6-án tűzi műsorra Nemes Jeles László filmjét a Lincoln Centerben, emellett az alkotás látható lesz London, Hamburg, Gent és Luxemburg rangos seregszemléinek versenyprogramjában is. A Saul fia Magyarország hivatalos Oscar nevezése a legjobb idegen nyelvű film kategóriában - olvasható a közleményben.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben, a Varázsvilág elnevezésű fénypark 2026. március 1-ig látogatható - közölte a A Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. az MTI-vel.

Tudomány és hokedli

Tudomány és hokedli

Megjelent egy egészen különleges könyv a magyar kriminalistákról.

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László magyar írónak ítélte oda idén az irodalmi Nobel-díjat a Svéd Akadémia, amely csütörtökön Stockholmban jelentette be döntését.

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Flashmobok, nagykoncertek és szabadtéri minikoncertek várják az érdeklődőket városszerte a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben október 4. és 12. között.

Több mint kétezer gyerek láthatta a Jégvarázs című előadást premier előtt a Madách Színházban

Több mint kétezer gyerek láthatta a Jégvarázs című előadást premier előtt a Madách Színházban

Több mint kétezer gyerek nézhette meg a Jégvarázs című előadást a premier előtt a budapesti Madách Színházban.

Ebben a városban játszódik a legtöbb regény

Ebben a városban játszódik a legtöbb regény

Ez a húsz európai város szerepelt a legtöbbször az 1920 és 2019 között született könyvekben.

A könyvek áfájának eltörlésével próbálják orvosolni a súlyos olvasási válságot Dániában

A könyvek áfájának eltörlésével próbálják orvosolni a súlyos olvasási válságot Dániában

Túl keveset olvasnak az európai országban.

450 millió dollárért kelt el Leonardo da Vinci festménye

450 millió dollárért kelt el Leonardo da Vinci festménye

Ezek a világ legdrágább festményei manapság.

Grand Palais a legszebb múzeum a világon 2025-ben

Grand Palais a legszebb múzeum a világon 2025-ben

A Prix Versailles zsűrije állította össze a legszebb múzeumok 2025-ös listáját.

A legnagyobb festők legrosszabb festményei

A legnagyobb festők legrosszabb festményei

Ezeket az alkotásokat aligha akasztanánk fel a falra.

http://ujhazak.com