A hangszerészek szerint megoldatlan a hangszerészképzés

Hangszerészek tanácskoztak a szakmájuk előtt álló kihívásokról és a lehetséges megoldásokról a Hangszerészet és Zene című konferencia keretében kedden Budapesten, az Opera Zongorateremben. A mesterek szerint az egyik legfőbb gond, hogy megoldatlan Magyarországon a hangszerészképzés.vioLendvai Tamás, a Zeneakadémia Hangszerészképző Szakközépiskolájának igazgatója kiemelte, alapvető probléma, hogy a hangszerészeknek nincs lehetőségük felsőfokú képzettség megszerzésére a szakmán belül. Így azonban a legjobb és legtapasztaltabb mesterek sem oktathatnak semmilyen intézményesített formában, ugyanis a tanítás a hatályos törvények alapján felsőfokú végzettséghez kötött.

A megoldás Lendvai Tamás szerint az lenne, ha a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen belül lehetőség nyílna a hangszerész-mesterek felsőfokú képzésére.

Az előadók emellett a legfőbb megoldandó problémaként a finanszírozási és foglalkoztatási nehézségeket, valamint a magyar hangszerész mestereknek a külföldi szakemberekkel szembeni versenyhátrányát emelték ki.

Lendvai Tamás elmondta, hogy nagyon kevés közalkalmazotti állás érhető el a hangszerészek számára, annak ellenére, hogy rengeteg hangszer van különböző oktatási és közintézmények birtokában, amelyeknek becsült összértéke 5-10 milliárd forint között lehet.

Ráadásul a közalkalmazottként dolgozó hangszerészek a bértábla szerint ugyanabba a fizetési kategóriába kerülnek, mint az egyéb fenntartó tevékenységet végzők, például a takarítók. A jelenlegi feltételek között azonban nagyobb hangszerészeti magánvállalkozások sem tudnak létrejönni.

Az igazgató a magyar mesterek versenyhátrányára kitérve elmondta, hogy szerinte a magyar hangszerészeket előnyben kellene részesíteni a különböző hangszer-beszerzési pályázatokon, mint ahogy az más országokban is szokás. Fontos előrelépés lenne, ha a "tehetséges magyar zenészek kezébe magyar hangszerek kerülhetnének".

Domonkos Máté, a konferenciát szervező Magyar Hangszerész Szövetség elnöke szerint fontos lenne, hogy beemeljék a zenei oktatásba a régi nagy magyar hangszerkészítők - például Beregszászy Lajos zongora-, Schunda Vencel József cimbalom- és Nemessányi Sámuel hegedűkészítő - munkásságát, ugyanis még zenei berkekben belül sem ismerik őket eléggé.

A konferencián szó esett a hangszerészet és az igazságügyi szakértés kérdéseiről is. Guminár Tamás hegedűkészítő mester és igazságügyi szakértő az MTI-nek elmondta, hogy amikor közintézmények nagy értékű hangszereket vásárolnak, adnak el, biztosítanak vagy újíttatnak fel, akkor ki kell kérniük az igazságügyi szakértők véleményét.

Azonban a jelenlegi szabályozás szerint mindez nem vonatkozik minden hangszerre, köztük a vonós hangszerekre sem, így közintézmények olykor hatalmas mennyiségű pénzt költenek hegedűkre, csellókra úgy, hogy nem kérik ki a szakma véleményét, ez pedig sok esetben hibás döntésekhez vezet.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben, a Varázsvilág elnevezésű fénypark 2026. március 1-ig látogatható - közölte a A Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. az MTI-vel.

Tudomány és hokedli

Tudomány és hokedli

Megjelent egy egészen különleges könyv a magyar kriminalistákról.

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László magyar írónak ítélte oda idén az irodalmi Nobel-díjat a Svéd Akadémia, amely csütörtökön Stockholmban jelentette be döntését.

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Flashmobok, nagykoncertek és szabadtéri minikoncertek várják az érdeklődőket városszerte a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben október 4. és 12. között.

Több mint kétezer gyerek láthatta a Jégvarázs című előadást premier előtt a Madách Színházban

Több mint kétezer gyerek láthatta a Jégvarázs című előadást premier előtt a Madách Színházban

Több mint kétezer gyerek nézhette meg a Jégvarázs című előadást a premier előtt a budapesti Madách Színházban.

Ebben a városban játszódik a legtöbb regény

Ebben a városban játszódik a legtöbb regény

Ez a húsz európai város szerepelt a legtöbbször az 1920 és 2019 között született könyvekben.

A könyvek áfájának eltörlésével próbálják orvosolni a súlyos olvasási válságot Dániában

A könyvek áfájának eltörlésével próbálják orvosolni a súlyos olvasási válságot Dániában

Túl keveset olvasnak az európai országban.

450 millió dollárért kelt el Leonardo da Vinci festménye

450 millió dollárért kelt el Leonardo da Vinci festménye

Ezek a világ legdrágább festményei manapság.

Grand Palais a legszebb múzeum a világon 2025-ben

Grand Palais a legszebb múzeum a világon 2025-ben

A Prix Versailles zsűrije állította össze a legszebb múzeumok 2025-ös listáját.

A legnagyobb festők legrosszabb festményei

A legnagyobb festők legrosszabb festményei

Ezeket az alkotásokat aligha akasztanánk fel a falra.

http://ujhazak.com