A Hatalmas Aphrodité című produkciót mutatja be a Madách Színház

A Hatalmas Aphrodité című produkciót mutatja be a Madách Színház Valló Péter rendezésében; a Woody Allen filmje alapján készült színpadi változatot február 16-án láthatja először a közönség a nagyszínpadon.Valló Péter rendező január 2-án kezdte el a Hatalmas Aphrodité próbáit a Madách Színházban - olvasható a színház MTI-hez eljuttatott közleményében. Mint írják, Woody Allen forgatókönyvéből Puller István fordítása alapján Kovács Krisztina dramaturg készített el a mű színpadi változatát.

A darab főbb szerepeit Szente Vajk, Sipos Vera, Tóth Angelika, Szerednyey Béla, Molnár Gyöngyi, Balogh Anna, Sáfár Mónika és Hajdu István játssza.

    
A közleményben Szirtes Tamást, a színház igazgatóját idézik, aki a darab olvasópróbáján kiemelte, hogy Valló Péter sok év után rendez újra a Madách Színházban. Elmondta: a rendező rendkívül felkészült Woody Allen művészetéből, és az általa megteremtett keleti parti értelmiségi speciális világlátásáról, intellektuális szorongásairól sem tud nála többet senki.
  
A film és az előadás különlegessége, hogy a jelenetek közti összekötő szövegeket az ókori görög drámák mintájára maszkot viselő kórus mondja el, megtestesítve az antik isteneket. Valló Péter szerint a Hatalmas Aphrodité időtálló és szórakoztató történet, amely olyan kérdéseket vet fel, minthogy mindent a görög mitológiából jól ismert végzet irányít-e.
    

A darab története szerint Lenny, a New York-i sportújságíró és felesége, Amanda házassága kisebb zökkenőktől eltekintve boldognak mondható, a család mégsem teljes: hiányzik belőle a gyerek. Amanda nagyon szeretne kisbabát, de a terhességet és a szülést szívesen megúszná, mert a karrierjét nem szeretné kockára tenni, ezért férjével úgy döntenek, hogy örökbe fogadnak egy pár napos csecsemőt.


A kisfiú, Max az első pillanattól fogva lenyűgözi a szüleit: szép, édes, aranyos és ahogy nő, egyre feltűnőbbé válik elképesztő intelligenciája. Az izgága és kíváncsi Lennyt nem hagyja nyugodni a kérdés, hogy egy ilyen különleges gyereknek vajon milyenek lehetnek az igazi szülei - olvasható az előadás ismertetőjében.
   

A produkcióban Valló Péter munkatársa Benedek Mari jelmeztervező, Verebes Zoltán díszlettervező, Fejes Kitty koreográfus és Melis László zeneszerző.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben, a Varázsvilág elnevezésű fénypark 2026. március 1-ig látogatható - közölte a A Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. az MTI-vel.

Tudomány és hokedli

Tudomány és hokedli

Megjelent egy egészen különleges könyv a magyar kriminalistákról.

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László magyar írónak ítélte oda idén az irodalmi Nobel-díjat a Svéd Akadémia, amely csütörtökön Stockholmban jelentette be döntését.

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Flashmobok, nagykoncertek és szabadtéri minikoncertek várják az érdeklődőket városszerte a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben október 4. és 12. között.

Több mint kétezer gyerek láthatta a Jégvarázs című előadást premier előtt a Madách Színházban

Több mint kétezer gyerek láthatta a Jégvarázs című előadást premier előtt a Madách Színházban

Több mint kétezer gyerek nézhette meg a Jégvarázs című előadást a premier előtt a budapesti Madách Színházban.

Ebben a városban játszódik a legtöbb regény

Ebben a városban játszódik a legtöbb regény

Ez a húsz európai város szerepelt a legtöbbször az 1920 és 2019 között született könyvekben.

A könyvek áfájának eltörlésével próbálják orvosolni a súlyos olvasási válságot Dániában

A könyvek áfájának eltörlésével próbálják orvosolni a súlyos olvasási válságot Dániában

Túl keveset olvasnak az európai országban.

450 millió dollárért kelt el Leonardo da Vinci festménye

450 millió dollárért kelt el Leonardo da Vinci festménye

Ezek a világ legdrágább festményei manapság.

Grand Palais a legszebb múzeum a világon 2025-ben

Grand Palais a legszebb múzeum a világon 2025-ben

A Prix Versailles zsűrije állította össze a legszebb múzeumok 2025-ös listáját.

A legnagyobb festők legrosszabb festményei

A legnagyobb festők legrosszabb festményei

Ezeket az alkotásokat aligha akasztanánk fel a falra.

http://ujhazak.com