A hétvégén rendezik meg a VinCE Balatont Balatonfüreden

Csütörtöktől vasárnapig rendezik meg a Kékszalag vitorlásverseny kísérőrendezvényeként a VinCE Balaton borászati, gasztronómiai és szabadidős programot Balatonfüreden - közölték a szervezők az MTI-vel.

bvtTájékoztatásuk szerint a Vitorlás tér és a Tagore sétány elegáns promenáddá változik, ahol jégbe hűtött borokkal várják az érdeklődőket.

A fesztiváli hangulatról Harcsa Veronika, a Falusi Mariann-Sárik Péter duó, az Ivan & The Parazol mellett esténként DJ-k gondoskodnak, míg a kisebbeket gyermekprogramokkal várják a szervezők.
A program célja, hogy felidézze Balatonfüred kulturális hagyományait, emellett a magyar bortermelők minél szélesebb és ízesebb kínálatát is bemutassa a közönségnek.

A borfesztiválon klasszikus balatoni fehérek, olaszrizling és szürkebarát, különleges helyi szőlőfajták, kéknyelű és vulcanus, sauvignon blanc-ok és rozék, könnyű vörösborok is megtalálhatók lesznek több borvidék képviselőivel, mint Villány, Szekszárd, Eger és Etyek. A borok mellett pedig szörpöket és pálinkát is lehet kóstolni.

A közönség Balatonfüred legendás Vitorlás Étterme mellett a grill- és sonkáspultoknál lakhat jól, a főfogások mellett házi készítésű lekvárokat, finomságokat fogyaszthatnak - ígérik a szervezők.

A VinCE Bárban óránként más-más témákban kalauzolnak végig a meghívott előadók, a közönség velük együtt kóstolhatja és fedezheti fel a helyi és hungarikum szőlőfajtákat, pálinkakülönlegességeket vagy épp a nyár koktélslágereit. Itt hallhatnak bővebben az érdeklődők Jókai Mór és Blaha Lujza gasztronómiai munkásságáról, kedvenc receptjeiről is. A Kóstolószalonban 50 fajtajelleges vagy különleges bor körül lehet választani.

A programokról részletesen a http://vincebalaton.hu weboldalon lehet olvasni.

MTI

Hozzászólások

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben, a Varázsvilág elnevezésű fénypark 2026. március 1-ig látogatható - közölte a A Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. az MTI-vel.

Tudomány és hokedli

Tudomány és hokedli

Megjelent egy egészen különleges könyv a magyar kriminalistákról.

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László magyar írónak ítélte oda idén az irodalmi Nobel-díjat a Svéd Akadémia, amely csütörtökön Stockholmban jelentette be döntését.

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Flashmobok, nagykoncertek és szabadtéri minikoncertek várják az érdeklődőket városszerte a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben október 4. és 12. között.

Több mint kétezer gyerek láthatta a Jégvarázs című előadást premier előtt a Madách Színházban

Több mint kétezer gyerek láthatta a Jégvarázs című előadást premier előtt a Madách Színházban

Több mint kétezer gyerek nézhette meg a Jégvarázs című előadást a premier előtt a budapesti Madách Színházban.

Ebben a városban játszódik a legtöbb regény

Ebben a városban játszódik a legtöbb regény

Ez a húsz európai város szerepelt a legtöbbször az 1920 és 2019 között született könyvekben.

A könyvek áfájának eltörlésével próbálják orvosolni a súlyos olvasási válságot Dániában

A könyvek áfájának eltörlésével próbálják orvosolni a súlyos olvasási válságot Dániában

Túl keveset olvasnak az európai országban.

450 millió dollárért kelt el Leonardo da Vinci festménye

450 millió dollárért kelt el Leonardo da Vinci festménye

Ezek a világ legdrágább festményei manapság.

Grand Palais a legszebb múzeum a világon 2025-ben

Grand Palais a legszebb múzeum a világon 2025-ben

A Prix Versailles zsűrije állította össze a legszebb múzeumok 2025-ös listáját.

A legnagyobb festők legrosszabb festményei

A legnagyobb festők legrosszabb festményei

Ezeket az alkotásokat aligha akasztanánk fel a falra.

http://ujhazak.com