A holland és a lengyel design áll Határtalan design című kiállítás középpontjában a Kiscelli Múzeumban

A holland és a lengyel design áll a hétfőn a Kiscelli Múzeumban a Határtalan design című kiállítás fókuszában, de kiemelt szerepet kapnak a kortárs zene metszéspontjában létrejött egyedi textilalkotások, a hajlítottfa-bútor történetének és hatásának bemutatása, valamint a nemzetközi kortárs design- és ékszerválogatás is.Egy hónapon keresztül látogatható a több mint két évtizedes múltra visszatekintő kiállítás és összművészeti rendezvénysorozat idei kiadása, amelyen 18 ország 222 alkotójának munkái láthatók tematikus egységekbe rendezve - tudatta a Kiscelli Múzeum kommunikációjával foglalkozó ügynökség hétfőn az MTI-vel.

Mint a közleményben kiemelték, a "Határtalan design" elnevezés a projekt nemzetköziségére, a régiós párbeszédre utal, és különös hangsúlyt fektet a különböző művészeti ágak és tematikák közötti átjárhatóságra, valamint a különféle nemzedékekhez tartozó alkotók jelenlétére.

Felidézték, 2022 óta minden évben egy-egy ország designkultúrája kerül fókuszba. Idén a holland és lengyel alkotók munkáival ismerkedhet meg közelebbről a látogató - hangsúlyozták.

A holland válogatásban Gerrit Rietveld designtörténeti jelentőségű darabjai mellett több olyan jelentős designer és meghatározó műhely is bemutatkozik, mint a Dutchinvertuals vagy az európai textilkultúra egyik meghatározó kísérleti műhelye, a TextielMuseum - TextielLab. A lengyel szelekció Roman Modzelewski ikonikus munkáit mutatja be, de láthatóak lesznek a Lódz Design Festival pályázatának díjnyertes alkotásai is - írták.

Kiemelték: a szombaton megnyílt válogatásban olyan ökotudatos márkák is helyet kapnak, mint a VANK, a Thomas Rygalik művészeti vezetésével működő Loope vagy a használt üvegtárgyakat új kontextusba helyező Rodin. A textiltervezők közül Tomasz Drozdz és Dominika Krogulska munkái, és a lódzi textiliparra épülő egyetem, az Academy of Fine Arts in Lódz textilművész hallgatóinak néhány darabja is szerepel a kiállításon.

A tájékoztatás szerint idén külön egységként jelenik meg a hajlítottfa-bútor, azon belül pedig a korszakalkotó Thonet 184 éves története és máig meghatározó szerepe. A szelekció alapját E. Szabó László belsőépítész gyűjteményének székei adják, melyek mások mellett a legújabb technológiával készült darabokkal egészülnek ki.

A Templomtér apszisába 20 textiltervező kortárs zeneszerzők műveire reflektáló, az Átlátszó Hang Fesztivál CentriFUGA projektjéhez kapcsolódó, digitális nyomtatással készült sorozata került. A kezdeményezésben nyolc zeneszerző vett részt különböző zenefolyamokat alkotva, amelyeket a textilművészek vizuálisan képeztek le.

A kortárs ékszertervezők minden évben egy nemzetközi és egy magyar válogatásban kapnak helyet, köztük jól ismert alkotók, feltörekvő tervezők és egyetemi hallgatók munkái szerepelnek. Ezúttal a Szentendrén, illetve a budapesti Román Kulturális Intézetben megrendezett Inflow Kortárs Művészi Ékszerkiállítás és Konferencia díjnyertes alkotásaival, valamint az EASD Valencia és az oslói KHiO ékszertanszékén született darabokkal, a Budapest Jewellery Week és a Legnica Silver Festival résztvevőinek ékszereivel ismerkedhet meg a közönség.

A tapasztalt alkotók mellett minden évben kitüntetett figyelmet kapnak az egyetemi hallgatók és az újonnan végzett diákok is. A jellemzően forma-, textil- és ékszertervezők kiválasztott projektjei illeszkednek a kiállítás szellemiségéhez és éves tematikájához - olvasható a közleményben. A 21. Határtalan design kiállítás kurátora Radnóti Tamás belsőépítész és Szigeti Szilvia textiltervező - áll az összegzésben.

A 21. Határtalan design rendezvénysorozat fő támogatója a Nemzeti Kulturális Alap, a holland fókusz a budapesti Holland Nagykövetség, a lengyel fókusz a budapesti Lengyel Nagykövetség és a budapesti Lengyel Intézet támogatásával jött létre, a kiállításon látható nemzetközi anyag bemutatása pedig a részt vevő országok nagykövetségeinek és kulturális intézeteinek támogatásával és együttműködésével valósult meg.

A kiállítás a Budapest Design Week programsorozat része.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben, a Varázsvilág elnevezésű fénypark 2026. március 1-ig látogatható - közölte a A Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. az MTI-vel.

Tudomány és hokedli

Tudomány és hokedli

Megjelent egy egészen különleges könyv a magyar kriminalistákról.

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László magyar írónak ítélte oda idén az irodalmi Nobel-díjat a Svéd Akadémia, amely csütörtökön Stockholmban jelentette be döntését.

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Flashmobok, nagykoncertek és szabadtéri minikoncertek várják az érdeklődőket városszerte a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben október 4. és 12. között.

Több mint kétezer gyerek láthatta a Jégvarázs című előadást premier előtt a Madách Színházban

Több mint kétezer gyerek láthatta a Jégvarázs című előadást premier előtt a Madách Színházban

Több mint kétezer gyerek nézhette meg a Jégvarázs című előadást a premier előtt a budapesti Madách Színházban.

Ebben a városban játszódik a legtöbb regény

Ebben a városban játszódik a legtöbb regény

Ez a húsz európai város szerepelt a legtöbbször az 1920 és 2019 között született könyvekben.

A könyvek áfájának eltörlésével próbálják orvosolni a súlyos olvasási válságot Dániában

A könyvek áfájának eltörlésével próbálják orvosolni a súlyos olvasási válságot Dániában

Túl keveset olvasnak az európai országban.

450 millió dollárért kelt el Leonardo da Vinci festménye

450 millió dollárért kelt el Leonardo da Vinci festménye

Ezek a világ legdrágább festményei manapság.

Grand Palais a legszebb múzeum a világon 2025-ben

Grand Palais a legszebb múzeum a világon 2025-ben

A Prix Versailles zsűrije állította össze a legszebb múzeumok 2025-ös listáját.

A legnagyobb festők legrosszabb festményei

A legnagyobb festők legrosszabb festményei

Ezeket az alkotásokat aligha akasztanánk fel a falra.

http://ujhazak.com