A holokauszt áldozatainak emlékére lesz hangverseny az Operaházban

Január végén a holokauszt áldozatainak emlékére is rendez koncertet az Operaház a Budapesti Filharmóniai Társaság Zenekarának két hangversenye között. A téli sorozatban neves karmesterek és fiatal, díjnyertes szólisták lépnek színpadra.

operaházA magyarországi holokauszt-emlékévre visszatekintve az Operaházban is fejet hajtanak a náci vérengzés áldozatai előtt. A január 26-i hangversenyen azokra emlékeznek, akik a táborokban lelték halálukat, köztük a Magyar Állami Operaház számos művészére és dolgozójára - közölte az intézmény csütörtökön az MTI-vel.

Az emlékhangversenyt Szinetár Miklós címzetes főigazgató beszéde nyitja meg, a műsorban Arnold Schönberg Egy varsói túlélő című műve, valamint Henryk Górecki III.

szimfóniája szerepel - Rőser Orsolya Hajnalka szólójával. A két opusz mellett Radnóti Miklós Nem tudhatom című versét Varga Gabriella mondja el.

A karmester Ari Rasilainen lesz, a világjáró finn művész Európa és az Egyesült Államok számos szimfonikus zenekarát dirigálta az elmúlt években. A hangversenyen a Budapesti Filharmóniai Társaság Zenekara játszik.

Az emlékkoncert kísérőrendezvényeként az Operaház Vörös Szalonjában kiállítást rendeznek a holokauszt zenész áldozatainak emlékére. A kiállított plakettsorozat az áldozatoknak csupán egy töredékét képviseli; Bársony Péter brácsaművész 150 meggyilkolt muzsikus sorsát tárta fel, a sorozat alkotója Gerő Katalin.

A Budapesti Filharmóniai Társaság Zenekara a január 26-i emlékkoncertet megelőzően 19-én ad hangversenyt az Operaházban. Az estet Vásáry Tamás vezényli, Kodály Páva-variációi mellett Liszt Magyar fantáziája és Beethoven VII. szimfóniája hangzik el. A hangverseny szólistája az 1997-es születésű ifjú zongoraművész, Berecz Mihály, aki több zenei versenyen nyert el kiemelt helyezést, különdíjat.

Az együttes utolsó téli hangversenye február 9-én lesz. Az Operaházban immár visszatérő vendég a nemzetközi hírű karmester, Christian Badea. Herbert von Karajan mentoráltja több évtizedes pályáján bejárta a világ legnagyobb zenei színpadait. A New York-i Metropolitanben több mint 160 előadást dirigált. A budapesti koncerten Anton Webern Passacaglia című szerzeményét, Johannes Brahms Hegedűversenyét és Stravinsky Tavaszi áldozatát vezényli.

A Brahms-hegedűversenyt a moldáviai származású Alexandra Conunova adja elő. A fiatal művész a 2012-es Joseph Joachim Hegedűverseny első díjasa.

MTI

Hozzászólások

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben, a Varázsvilág elnevezésű fénypark 2026. március 1-ig látogatható - közölte a A Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. az MTI-vel.

Tudomány és hokedli

Tudomány és hokedli

Megjelent egy egészen különleges könyv a magyar kriminalistákról.

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László magyar írónak ítélte oda idén az irodalmi Nobel-díjat a Svéd Akadémia, amely csütörtökön Stockholmban jelentette be döntését.

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Flashmobok, nagykoncertek és szabadtéri minikoncertek várják az érdeklődőket városszerte a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben október 4. és 12. között.

Több mint kétezer gyerek láthatta a Jégvarázs című előadást premier előtt a Madách Színházban

Több mint kétezer gyerek láthatta a Jégvarázs című előadást premier előtt a Madách Színházban

Több mint kétezer gyerek nézhette meg a Jégvarázs című előadást a premier előtt a budapesti Madách Színházban.

Ebben a városban játszódik a legtöbb regény

Ebben a városban játszódik a legtöbb regény

Ez a húsz európai város szerepelt a legtöbbször az 1920 és 2019 között született könyvekben.

A könyvek áfájának eltörlésével próbálják orvosolni a súlyos olvasási válságot Dániában

A könyvek áfájának eltörlésével próbálják orvosolni a súlyos olvasási válságot Dániában

Túl keveset olvasnak az európai országban.

450 millió dollárért kelt el Leonardo da Vinci festménye

450 millió dollárért kelt el Leonardo da Vinci festménye

Ezek a világ legdrágább festményei manapság.

Grand Palais a legszebb múzeum a világon 2025-ben

Grand Palais a legszebb múzeum a világon 2025-ben

A Prix Versailles zsűrije állította össze a legszebb múzeumok 2025-ös listáját.

A legnagyobb festők legrosszabb festményei

A legnagyobb festők legrosszabb festményei

Ezeket az alkotásokat aligha akasztanánk fel a falra.

http://ujhazak.com