A hónap végéig várják a jelöléseket a Bessenyei-díjra

November 1-jéig lehet jelölteket javasolni a hódmezővásárhelyi önkormányzat által alapított Bessenyei Ferenc Művészeti Díjra, az 500 ezer forintos pénzjutalommal járó elismeréssel a város közgyűlése minden évben egy személyt és egy csoportot tüntet ki, az ország és a magyar nemzet művészeti életében nyújtott példamutató tevékenységéért - tájékoztatta Török Anita sajtóreferens az MTI-t.Bessenyei-díjA hódmezővásárhelyi önkormányzat 2008-ban alapította meg a Bessenyei Ferenc Művészeti Díjat. A kétszeres Kossuth-díjas, érdemes és kiváló művészről, a város díszpolgáráról elnevezett - az első három évben városi hatáskörű, majd a magyar nemzet egészére kiterjesztett - díjat minden évben egy alkalommal, az amatőr és hivatásos színjátszás, népdal, magyar nóta, instrumentális zene, kórus, néptánc, vers-, és prózamondás kategóriákban jelöltek közül egy személy és egy csoport részére adja át a város közgyűlése.

Az 500 ezer forintos pénzjutalommal járó díj olyan személynek, illetve csoportnak adományozható, akik a magyar kultúra fejlesztésében és terjesztésében, a magyar nyelv ápolásában, a magyar nemzet és nyelv fennmaradásáért folytatott munkában kimagasló teljesítményt nyújtanak vagy nyújtottak, és ily módon Bessenyei Ferenc szellemiségének megfelelően tevékenykedtek, az ő munkáját folytatják.

Jelöltet bárki javasolhat október 30-ig postai vagy elektronikus levélben. A részleteket a város honlapján (www.hodmezovasarhely.hu) ismerhetik meg az érdeklődők. Az elismerést - a város pecsétjével ellátott oklevelet és a Bessenyei Ferenc portréját ábrázoló plakettet - hagyományosan a magyar kultúra napjához kapcsolódva adják át ünnepélyes keretek között.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben, a Varázsvilág elnevezésű fénypark 2026. március 1-ig látogatható - közölte a A Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. az MTI-vel.

Tudomány és hokedli

Tudomány és hokedli

Megjelent egy egészen különleges könyv a magyar kriminalistákról.

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László magyar írónak ítélte oda idén az irodalmi Nobel-díjat a Svéd Akadémia, amely csütörtökön Stockholmban jelentette be döntését.

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Flashmobok, nagykoncertek és szabadtéri minikoncertek várják az érdeklődőket városszerte a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben október 4. és 12. között.

Több mint kétezer gyerek láthatta a Jégvarázs című előadást premier előtt a Madách Színházban

Több mint kétezer gyerek láthatta a Jégvarázs című előadást premier előtt a Madách Színházban

Több mint kétezer gyerek nézhette meg a Jégvarázs című előadást a premier előtt a budapesti Madách Színházban.

Ebben a városban játszódik a legtöbb regény

Ebben a városban játszódik a legtöbb regény

Ez a húsz európai város szerepelt a legtöbbször az 1920 és 2019 között született könyvekben.

A könyvek áfájának eltörlésével próbálják orvosolni a súlyos olvasási válságot Dániában

A könyvek áfájának eltörlésével próbálják orvosolni a súlyos olvasási válságot Dániában

Túl keveset olvasnak az európai országban.

450 millió dollárért kelt el Leonardo da Vinci festménye

450 millió dollárért kelt el Leonardo da Vinci festménye

Ezek a világ legdrágább festményei manapság.

Grand Palais a legszebb múzeum a világon 2025-ben

Grand Palais a legszebb múzeum a világon 2025-ben

A Prix Versailles zsűrije állította össze a legszebb múzeumok 2025-ös listáját.

A legnagyobb festők legrosszabb festményei

A legnagyobb festők legrosszabb festményei

Ezeket az alkotásokat aligha akasztanánk fel a falra.

http://ujhazak.com