A honfoglalás kori magyarok mindennapjait bemutató tárlat nyílik a Móra-múzeumban

A honfoglalás kori magyarok mindennapjait és a régész szakma érdekességeit bemutató kiállítással nyit újra a téli szünetet követően pénteken a szegedi Móra Ferenc Múzeum - közölte a közgyűjtemény PR-referense az MTI-vel.Hegedűs Anita tájékoztatása szerint az Elit alakulat 2.0 című kiállítás Magyarország legfontosabb honfoglalás kori leleteit mutatja be: a Bodrogközben, Karosnál talált temetőket, amelyek az időszak leggazdagabb vezérsírjait rejtették. Az első temetőre 1899-ben véletlenül, egy répaverem ásása közben bukkantak rá. A tárlat a második és harmadik temető feltárását állítja a középpontba: a kiásott tárgyak között találhatóak különböző lószerszámok, fegyverek és öltözködéssel kapcsolatos leletek, csakúgy, mint emberi csontvázak.
    

A kiállítás a leletek alapján körvonalazza a honfoglaló magyarok hitvilágát, harci modorát, öltözködési, étkezési és állattartási szokásait. A látogatók megtudhatják többek között, hogy miért tettek marha- vagy birkahúst a felnőttek sírjába, miért lékeltek koponyát, mit hordtak a tarsolyukban vagy hogyan jutottak rabszolgákhoz.
    

A május 22-ig megtekinthető tárlaton interaktív játékok, eszközök is közelebb hozzák az érdeklődőkhöz a honfoglalók világát. Beléphetnek például egy jurtába, melyet a honfoglalók nemezzel fedtek le, a szerkezetek felállítása és lebontása pedig mindig a nők feladata volt. A jurtában a vendégek különböző ruhamásolatokat is felpróbálhatnak.
    

A kiállításnak fontos célja, hogy bemutassa a régészet tudományágát, a régészek és a velük együttműködő szakemberek munkáját. Interaktív eszközökön keresztül a szegedi Kultúrpalotába érkezők is régésznek érezhetik magukat, és akár antropológiai rejtélyek nyomába is eredhetnek.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben, a Varázsvilág elnevezésű fénypark 2026. március 1-ig látogatható - közölte a A Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. az MTI-vel.

Tudomány és hokedli

Tudomány és hokedli

Megjelent egy egészen különleges könyv a magyar kriminalistákról.

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László magyar írónak ítélte oda idén az irodalmi Nobel-díjat a Svéd Akadémia, amely csütörtökön Stockholmban jelentette be döntését.

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Flashmobok, nagykoncertek és szabadtéri minikoncertek várják az érdeklődőket városszerte a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben október 4. és 12. között.

Több mint kétezer gyerek láthatta a Jégvarázs című előadást premier előtt a Madách Színházban

Több mint kétezer gyerek láthatta a Jégvarázs című előadást premier előtt a Madách Színházban

Több mint kétezer gyerek nézhette meg a Jégvarázs című előadást a premier előtt a budapesti Madách Színházban.

Ebben a városban játszódik a legtöbb regény

Ebben a városban játszódik a legtöbb regény

Ez a húsz európai város szerepelt a legtöbbször az 1920 és 2019 között született könyvekben.

A könyvek áfájának eltörlésével próbálják orvosolni a súlyos olvasási válságot Dániában

A könyvek áfájának eltörlésével próbálják orvosolni a súlyos olvasási válságot Dániában

Túl keveset olvasnak az európai országban.

450 millió dollárért kelt el Leonardo da Vinci festménye

450 millió dollárért kelt el Leonardo da Vinci festménye

Ezek a világ legdrágább festményei manapság.

Grand Palais a legszebb múzeum a világon 2025-ben

Grand Palais a legszebb múzeum a világon 2025-ben

A Prix Versailles zsűrije állította össze a legszebb múzeumok 2025-ös listáját.

A legnagyobb festők legrosszabb festményei

A legnagyobb festők legrosszabb festményei

Ezeket az alkotásokat aligha akasztanánk fel a falra.

http://ujhazak.com