A II. Richárd című darabot mutatják be a Pesti Színházban

A II. Richárd című darab bemutatójával folytatódik december 21-én, szombaton a Vígszínház Shakespeare-sorozata, Vecsei H. Miklós főszereplésével.William Shakespeare királydrámáját a nemzetközi hírű kolozsvári alkotó, Tompa Gábor rendezi a Pesti Színházban - olvasható a Vígszínház MTI-hez eljuttatott közleményében. Mint írják, a mű a szerző ritkán játszott darabjai közé tartozik, költői szépségével mégis kiemelkedik a királydrámák közül.

A fiatal uralkodó sorsa egyben a hatalomért folyó harc története is egy olyan korban, amikor "angol vér feketedett az angol kardokon".

   
A közleményben a címszerepet játszó Vecsei H. Miklóst idézik, aki elmondta: Shakespeare II. Richárdja szövevényes darab, ezért a rendezők ritkán veszik elő, Tompa Gábor rendező és Visky András dramaturg ellenben könnyen követhető előadássá szelídítette, amelyben a költői nyelv szépsége kerül előtérbe. "Míg az első felvonásban egy nagylábon élő, hatalmát az istenektől származtató királyt látunk, aki azt hiszi, mindent, amit tesz és gondol, átleng egy szakrális dimenzió, a második felvonásban az árulás következtében megtörik, hirtelen emberré válik, és mint egy csalódott kamasz, megtelik költőiséggel" - fogalmazott Vecsei H. Miklós.
    

Mint a produkció ismertetőjében írják, az előadás középpontjában egy gyermekkor óta tartó, titokzatos unokatestvéri-baráti (talán szerelmi?) kapcsolat áll: Richárd és Bolingbroke kapcsolata. Tompa Gábor rendező ezt a kapcsolatot szeretné megmutatni, mélyebben láttatni a mostani előadásban, a kamaszos mohóságtól a féltékeny hatalomvágyon át a véressé fajuló játék őrületéig.
    

A II. Richárdot 1889-ben mutatták be először Magyarországon. Somlyó György fordítását felhasználva 1984-ben a Vígszínház egyszer már műsorra tűzte a művet, 35 év után pedig ismét láthatja a közönség Shakespeare darabját, ezúttal Spiró György fordításában. A címszerepet alakító Vecsei H. Miklós mellett Henrik Bolingbroke grófként ifj. Vidnyánszky Attila látható. York hercegét Lukács Sándor, Lancester hercegét Karácsonyi Zoltán játssza. A királynét Bach Kata, York hercegnét pedig Igó Éva alakítja. Az előadás zenéje a román származású Vasile Sirli munkája, aki több Shakespeare-adaptáció zenéjét szerezte már. A díszletet Antal Csaba, a jelmezeket Kiss Beatrix tervezte.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben, a Varázsvilág elnevezésű fénypark 2026. március 1-ig látogatható - közölte a A Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. az MTI-vel.

Tudomány és hokedli

Tudomány és hokedli

Megjelent egy egészen különleges könyv a magyar kriminalistákról.

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László magyar írónak ítélte oda idén az irodalmi Nobel-díjat a Svéd Akadémia, amely csütörtökön Stockholmban jelentette be döntését.

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Flashmobok, nagykoncertek és szabadtéri minikoncertek várják az érdeklődőket városszerte a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben október 4. és 12. között.

Több mint kétezer gyerek láthatta a Jégvarázs című előadást premier előtt a Madách Színházban

Több mint kétezer gyerek láthatta a Jégvarázs című előadást premier előtt a Madách Színházban

Több mint kétezer gyerek nézhette meg a Jégvarázs című előadást a premier előtt a budapesti Madách Színházban.

Ebben a városban játszódik a legtöbb regény

Ebben a városban játszódik a legtöbb regény

Ez a húsz európai város szerepelt a legtöbbször az 1920 és 2019 között született könyvekben.

A könyvek áfájának eltörlésével próbálják orvosolni a súlyos olvasási válságot Dániában

A könyvek áfájának eltörlésével próbálják orvosolni a súlyos olvasási válságot Dániában

Túl keveset olvasnak az európai országban.

450 millió dollárért kelt el Leonardo da Vinci festménye

450 millió dollárért kelt el Leonardo da Vinci festménye

Ezek a világ legdrágább festményei manapság.

Grand Palais a legszebb múzeum a világon 2025-ben

Grand Palais a legszebb múzeum a világon 2025-ben

A Prix Versailles zsűrije állította össze a legszebb múzeumok 2025-ös listáját.

A legnagyobb festők legrosszabb festményei

A legnagyobb festők legrosszabb festményei

Ezeket az alkotásokat aligha akasztanánk fel a falra.

http://ujhazak.com