A jászapáti zsidóságról, zsinagógáról gyűjt fényképeket, dokumentumokat a város könyvtára

A jászapáti zsidóságról, zsinagógáról gyűjt fényképeket, dokumentumokat a város könyvtára, az anyaggyűjtés április 30-ig tart.A Jászapáti Városi Könyvtár a közösségi oldalán közzétett felhívásban azt kéri, hogy akinek a birtokában fellelhetők ilyen fotók és írásos anyagok, juttassák el azokat e-mailen vagy személyesen az intézménynek. Mint írják, másolat készítése után a dokumentumok visszakerülnek a tulajdonosukhoz.
    

A beérkezett dokumentumokat a könyvtár helytörténeti részlegében helyezik el, illetve felhasználják a Dósa utcában található régi zsinagóga épületének rekonstrukciója során. Farkas Ferenc, a több mint nyolcezer-háromszáz lakosú Jászapáti polgármestere (Fidesz-KDNP) az MTI-nek elmondta: a helyi önkormányzat 150 millió forint támogatást nyert a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program Plusz (TOP Plusz) pályázaton a jelenleg önkormányzati tulajdonban levő régi zsinagóga felújítására. A tervek szerint kívül-belül rekonstruálják az épületet, valamint korhű berendezésrészleteket és rendezvénytermet alakítanak ki.
    

Kiss Erika A jászsági zsidóság emlékeiből című könyve szerint a jászapáti zsinagóga 1854-ben épült. A holokauszt után az épület nem funkcionált tovább zsinagógaként, az 1950-es évek elején eladták azt a Jászapátin működő vasipari kátéesznek, amely raktárnak használta, majd egy vállalkozó vásárolta meg szintén raktározás céljára. Később a most sikeresen pályázó önkormányzat tulajdonába került az ingatlan.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

A fák üregeibe helyezték az elhunytakat Ausztráliában

A fák üregeibe helyezték az elhunytakat Ausztráliában

Ezek a világ legbizarrabb temetkezési szokásai.

Honfoglalás kori leletegyüttest mutat be a Magyar Nemzeti Múzeum

Honfoglalás kori leletegyüttest mutat be a Magyar Nemzeti Múzeum

Felövezve ragyogással - Övszerkezet és tarsolylemez a honfoglalás korából címmel nyílt meg a májusi Hónap kincse kamaratárlat a Magyar Nemzeti Múzeumban (MNM).

Újabb elemekkel bővült a Tour de Hongrie-ra is készülő Mini Magyarország Makettpark

Újabb elemekkel bővült a Tour de Hongrie-ra is készülő Mini Magyarország Makettpark

Újabb elemekkel bővült a szarvasi Mini Magyarország Makettpark, amely egy "mini Tour-élménnyel" is várja a látogatókat május 14-én - tájékoztatta a park hétfőn közleményben az MTI-t.

Múzeumigazgatók találkozása

Múzeumigazgatók találkozása

Kínai kulturális delegáció élén látogatott el a Készenléti Rendőrség Rendőrmúzeumba a Sanghaji Közbiztonsági Múzeum igazgatója, hogy megismerje a magyar szakemberek munkáját.

Manga - Hokuszai - Manga címmel látható kiállítás a Néprajzi Múzeumban

Manga - Hokuszai - Manga címmel látható kiállítás a Néprajzi Múzeumban

Manga - Hokuszai - Manga. A Mester képgyűjteménye a kortárs képregények szemszögéből címmel péntektől látható a Japán Alapítvány vendégkiállítása a Néprajzi Múzeumban.

Bolondok napja

Bolondok napja

Mit tudunk az év legtréfásabb napjáról?

Évtizedekkel ezelőtt ellopott grafika került elő

Évtizedekkel ezelőtt ellopott grafika került elő

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) a napokban adta vissza a műalkotást a Balatoni Múzeumnak.

Megtalálhatták az igazi D’Artagnan holttestét!

Megtalálhatták az igazi D’Artagnan holttestét!

353 év után kerülhetett elő A három testőr hőse.

Több mint négymillió forintért kelt el Kossuth 1849-es levele Görgeihez

Több mint négymillió forintért kelt el Kossuth 1849-es levele Görgeihez

Több mint négymillió forintért kelt el Kossuth Lajos 1849-es levele Görgeihez az Antikvárium.hu aukcióján.

Az év végén kerülhet vissza a Hősök terére Gábriel arkangyal szobra

Az év végén kerülhet vissza a Hősök terére Gábriel arkangyal szobra

Lezárult a Hősök terén álló Gábriel arkangyal szobor komplex tudományos és restaurátori állapotfelmérése, így a tervek szerint a szobor még ez év végén visszakerülhet eredeti helyére - mondta Gyorgyevics Benedek, a Városliget Zrt. vezérigazgatója.

http://ujhazak.com