A Kárpát-medence 65 borászata mutatkozik be a Kürti Borfesztiválon

A Kárpát-medence 65 többségében magyar borászata mutatkozik be a Felvidék egyik legrangosabb és alighanem legnagyobb látogatottságú borseregszemléjén, a hét végén kilencedik alkalommal megrendezett Kürti Borfesztiválon.

Az "autentista borünnepként" hirdetett rendezvény péntek délután kezdődik és szombat késő estig tart a Komáromtól mintegy harminc kilométerre lévő felvidéki település szőlőhegyén, ahová a szervezők az elmúlt évek tapasztalata alapján idén is mintegy tízezer látogatót várnak.

000

A fesztivál elsődleges célja, hogy bemutassa és széles körben is népszerűvé tegye az úgynevezett "autentista" borkészítést és annak termékeit - mondta Wurmbrandt András, a rendezvény sajtóreferense az MTI-nek.

Kifejtette: a borászat ezen fajtájának művelői a borkészítés során hagyományos módszerekkel dolgoznak, például nem használnak fajélesztőket, enzimeket és adalékanyagokat, de acéledényeket sem, továbbá a bor alapanyagául szolgáló szőlőt, a bio kritériumoknál is szigorúbb körülmények között termelik meg.

"Ezek a módszerek teljesen eltérnek a tömegtermelés eszközeitől, az autentista borászat művelői kis családi borászatok, boraikkal az igényes és kifejezetten az adott borvidék hagyományos szőlőfajtáiból készített borokat kereső fogyasztókat célozzák meg" - mutatott rá Wurmbrandt András. Hozzátette: a Kürti Borfesztivál a többi felvidéki hasonló rendezvénytől abban is különbözik, hogy a fesztivál, a borkészítés helyszínén, a település szőlőhegyén lévő borospincékben zajlik.

A fesztiválon bemutatkozó borászok zöme magyar, jelentős részük helyi vagy a régióból való, de rajtuk kívül Magyarországról, a Vajdaságból, Romániából, Ukrajnából és Csehországból is lesznek vendégborászok, ők nem a pincékben, hanem önálló standokon mutatják be boraikat. Magyarországról egyebek mellett egri, villányi és etyeki borászok hivatalosak a rendezvényre.

A zászlófelvonással és szentmisével kezdődő fesztivál két napja alatt a borkóstolás mellett színes, elsősorban a hagyományőrzésre és a népművészetre összpontosító kulturális műsort, valamint számos kiegészítő programot is kínál.

A központi nagyszínpadon és a szőlőhegyen felállított három kisebb pódiumszínpadon - amelyeket jellegzetes helyi borfajtákról neveztek el a szervezők - magyar, szlovák, lengyel és más nemzetiségű néptánccsoportok, népzenei együttesek sora mellett könnyűzenei előadók is fellépnek.

Előbbiek közül a szervezők a Bokréta vegyeskart, a Hanga citerazenekart, a Rozmaring, a Pásztortűz és a lengyel Rzeszowiacy z Melca tánccsoportokat, utóbbiak közül pedig Charlie, Tóth Vera, Karácsony János és az Abrakazabra koncertjeit emelték ki.

A Kürti Borfesztivál részletes programja a rendezvény többnyelvű honlapján, a www.strekovin.sk címen érhető el.

MTI

Hozzászólások

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben, a Varázsvilág elnevezésű fénypark 2026. március 1-ig látogatható - közölte a A Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. az MTI-vel.

Tudomány és hokedli

Tudomány és hokedli

Megjelent egy egészen különleges könyv a magyar kriminalistákról.

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László magyar írónak ítélte oda idén az irodalmi Nobel-díjat a Svéd Akadémia, amely csütörtökön Stockholmban jelentette be döntését.

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Flashmobok, nagykoncertek és szabadtéri minikoncertek várják az érdeklődőket városszerte a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben október 4. és 12. között.

Több mint kétezer gyerek láthatta a Jégvarázs című előadást premier előtt a Madách Színházban

Több mint kétezer gyerek láthatta a Jégvarázs című előadást premier előtt a Madách Színházban

Több mint kétezer gyerek nézhette meg a Jégvarázs című előadást a premier előtt a budapesti Madách Színházban.

Ebben a városban játszódik a legtöbb regény

Ebben a városban játszódik a legtöbb regény

Ez a húsz európai város szerepelt a legtöbbször az 1920 és 2019 között született könyvekben.

A könyvek áfájának eltörlésével próbálják orvosolni a súlyos olvasási válságot Dániában

A könyvek áfájának eltörlésével próbálják orvosolni a súlyos olvasási válságot Dániában

Túl keveset olvasnak az európai országban.

450 millió dollárért kelt el Leonardo da Vinci festménye

450 millió dollárért kelt el Leonardo da Vinci festménye

Ezek a világ legdrágább festményei manapság.

Grand Palais a legszebb múzeum a világon 2025-ben

Grand Palais a legszebb múzeum a világon 2025-ben

A Prix Versailles zsűrije állította össze a legszebb múzeumok 2025-ös listáját.

A legnagyobb festők legrosszabb festményei

A legnagyobb festők legrosszabb festményei

Ezeket az alkotásokat aligha akasztanánk fel a falra.

http://ujhazak.com