A Karthago a Sportarénában mutatja be Máté Péter-lemezét

A Karthago a Papp László Budapest Sportarénában mutatja be közelmúltban megjelent új lemezét. A Máté Péter dalainak feldolgozását tartalmazó anyag dalai november 19-én hangzanak el élőben.A feldolgozások, valamint a Karthago régi slágerei egyaránt a Szolnoki Szimfonikus Zenekar közreműködésével hangzanak el a koncerten - közölték a szervezők kedden az MTI-vel. Az immár 43 éve létező rockzenekar júniusban jelentette meg Máté Péter in Rock című albumát, amelyen az 1984-ben elhunyt nagyszerű énekes, dalszerző legszebb számai - köztük a Zene nélkül, a Hazám, a Most élsz, az Ez majdnem szerelem volt, az Egy darabot a szívemből, az Ott állsz az út végén, az Elmegyek, az Azért vannak a jóbarátok - a Karthago rock feldolgozásában hallhatók.

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

A lemez sikert aratott, hónapokig vezette a hazai sláger- és eladási listákat.
    

A Karthago 1979 tavaszán alakult Szigeti Ferenc gitáros, dalszerző vezetésével. Mellette Gidófalvy Attila (billentyűs hangszerek, vokál), Takáts Tamás (ének), Kiss Zoltán Zéro (basszusgitár, vokál) és Kocsándi Miklós (dob, vokál) szerepel a formációban. Az első lemez, az 1981-ben megjelent Karthago 170 ezer példányban fogyott, és sikerdalok szerepelnek rajta, mint Az áruló, a Lépd át a múltat!, az Apáink útján vagy A pénz.
    

A hangzás különlegességét kemény rockzenei alapok mellett elsősorban a cizellált hangszerelés és az ötszólamú vokál jelentette. A zenekar dallamos hardrock zenéje, amely az amerikai west coast hangzáshoz volt hasonló, a külföld érdeklődését is felkeltette: a Karthagót elhívták Ausztriába, az 1983-as villach-i táncdalfesztiválra, ahol a Requiem című számmal megnyerték a nagydíjat. Az előadás nagyzenekari hangszerelését éppen Máté Péter készítette nekik. További kapcsolódás az énekeshez, hogy a Karthago tavaly megkapta a Máté Péter-díjat.
    

Az osztrák OK Musica/Teldec kiadó később két angol nyelvű nagylemezünket is megjelentette Ausztriában, Németországban, Svájcban és a Benelux-államokban, a Requiem című első lemez aranylemez lett Ausztriában. A Karthago turnézott is külföldön jó néhány világsztárral, többek között az Opusszal, amely a Life Is Life című dallal világhírű lett.
   

Újabb két hazai stúdióalbum (Ezredforduló - 1982; Senkiföldjén - 1984) után a csapat 1985-ben beszüntette működését, és csak öt évvel később állt újra össze a Petőfi Csarnok kérésére egy fellépésre. A váratlanul nagy siker, a telt ház és a tévéfelvétel meghozta a folytatást, azóta folyamatosan koncerteznek, járják az országot és a környező magyarlakta területeket, változatlan felállásban. 2004-ben egy új lemez is született ValóságRock! címmel, régi és új számokkal vegyesen. Ezt azóta az Időtörés (2009), majd az Együtt 40 éve!!! (2019) követte.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

A fák üregeibe helyezték az elhunytakat Ausztráliában

A fák üregeibe helyezték az elhunytakat Ausztráliában

Ezek a világ legbizarrabb temetkezési szokásai.

Honfoglalás kori leletegyüttest mutat be a Magyar Nemzeti Múzeum

Honfoglalás kori leletegyüttest mutat be a Magyar Nemzeti Múzeum

Felövezve ragyogással - Övszerkezet és tarsolylemez a honfoglalás korából címmel nyílt meg a májusi Hónap kincse kamaratárlat a Magyar Nemzeti Múzeumban (MNM).

Újabb elemekkel bővült a Tour de Hongrie-ra is készülő Mini Magyarország Makettpark

Újabb elemekkel bővült a Tour de Hongrie-ra is készülő Mini Magyarország Makettpark

Újabb elemekkel bővült a szarvasi Mini Magyarország Makettpark, amely egy "mini Tour-élménnyel" is várja a látogatókat május 14-én - tájékoztatta a park hétfőn közleményben az MTI-t.

Múzeumigazgatók találkozása

Múzeumigazgatók találkozása

Kínai kulturális delegáció élén látogatott el a Készenléti Rendőrség Rendőrmúzeumba a Sanghaji Közbiztonsági Múzeum igazgatója, hogy megismerje a magyar szakemberek munkáját.

Manga - Hokuszai - Manga címmel látható kiállítás a Néprajzi Múzeumban

Manga - Hokuszai - Manga címmel látható kiállítás a Néprajzi Múzeumban

Manga - Hokuszai - Manga. A Mester képgyűjteménye a kortárs képregények szemszögéből címmel péntektől látható a Japán Alapítvány vendégkiállítása a Néprajzi Múzeumban.

Bolondok napja

Bolondok napja

Mit tudunk az év legtréfásabb napjáról?

Évtizedekkel ezelőtt ellopott grafika került elő

Évtizedekkel ezelőtt ellopott grafika került elő

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) a napokban adta vissza a műalkotást a Balatoni Múzeumnak.

Megtalálhatták az igazi D’Artagnan holttestét!

Megtalálhatták az igazi D’Artagnan holttestét!

353 év után kerülhetett elő A három testőr hőse.

Több mint négymillió forintért kelt el Kossuth 1849-es levele Görgeihez

Több mint négymillió forintért kelt el Kossuth 1849-es levele Görgeihez

Több mint négymillió forintért kelt el Kossuth Lajos 1849-es levele Görgeihez az Antikvárium.hu aukcióján.

Az év végén kerülhet vissza a Hősök terére Gábriel arkangyal szobra

Az év végén kerülhet vissza a Hősök terére Gábriel arkangyal szobra

Lezárult a Hősök terén álló Gábriel arkangyal szobor komplex tudományos és restaurátori állapotfelmérése, így a tervek szerint a szobor még ez év végén visszakerülhet eredeti helyére - mondta Gyorgyevics Benedek, a Városliget Zrt. vezérigazgatója.

http://ujhazak.com