A Királyok évadát hirdette meg a Nemzeti Színház

Királyok évada címmel hirdette meg a Nemzeti Színház a 2023-2024-es szezonját, amelyben kilenc bemutatóval jelentkezik a társulat.Jelenleg még tombol az idei évad, és a Színházi Olimpia betölti minden pillanatunkat: ennek részeként játsszuk a Szent István-bazilika előtt a Csíksomlyói passiót, miközben világhírű rendezők sora érkezik. Utána átadjuk a stafétát a nyári színházaknak - mondta el a Nemzeti Színház pénteki budapesti sajtótájékoztatóján Vidnyánszky Attila vezérigazgató.
    

Mint hozzátette, október közepéig még tartanak a Színházi Olimpia eseményei - ennek keretében rendezik meg ősszel a 10. MITEM-et is -, szeptembertől azonban megkezdődik a Nemzeti következő színházi szezonja. Ez a Királyok évada nevet kapta, hiszen csaknem mindegyik új produkcióban szerepelnek uralkodók. Vidnyánszky Attila hangsúlyozta, hogy a teátrumban gazdag repertoár épült fel, ennek működtetése a fő feladat. A legkisebb kortól indulva a felnőtt generációnak szánt előadásokig több mint 30 élő produkció, külföldi és mai szerzők sokasága várja a közönséget - tette hozzá.
    

A főigazgató elmondása szerint ennek végiggondolása mellett kell eldönteni minden évben, milyen produkciók kerüljenek fel a repertoárra. Gyönyörű évadot sikerült összerakni, méltó, nagy kérdéseket megfogalmazó előadásokkal - emelte ki. Mint közölte, az első premier az erről az évadról az olimpia miatt átvitt Bánk bán lesz, szeptember 10-én. Katona József klasszikusa eddig is sikerrel futott, de most megérett az újragondolásra, így egy újgenerációs Bánk bánt láthat a közönség - jegyezte meg.
    

Rátóti Zoltán, a színház stratégiai igazgatója Molnár Ferenc Egy, kettő, három és Az ibolya című egyfelvonásosait rendezi, melyeket együtt játszanak majd. Elmondása szerint a produkcióban együtt szerepelnek a Színművészeti Egyetem másodéves hallgatói és a Nemzeti társulatának tagjai. A bemutatót augusztus 16-án a Gyulai Várszínházban tartják, majd szeptembertől a Nemzeti Színház Gobbi Hilda Színpadán lesz látható az előadás.
    

Bertold Brecht Kurázsi mamáját az Színházi Olimpia alapítója, Theodórosz Terzopulosz rendezi, Szűcs Nellivel a címszerepben. Szűcs Nelli felidézte, hogy a darabbal a főiskolán találkozott először, akkor Vidnyánszky Attila rendezésében, de most teljesen más produkcióra számít. Brecht klasszikusa szeptember 29-től szerepel a repertoárban, majd december 2-án Gogol Revizorját mutatják be Avtandil Varszimasvili rendezésében, szintén Szűcs Nellivel a szereplők között.
    

Decemberben tartják Toót-Holló Tamás Aranyhajú hármasok című folkoperájának ősbemutatóját. A Nemzeti Táncegyüttessel együttműködésben készülő produkciót Vidnyánszky Attila rendezi, aki elmondta: a szöveget először olvasva azt érezte, hogy beleborzong, olyan világokat nyit meg, olyan összefüggésekre világít rá a darab.
    

Toót-Holló Tamás ajánlotta Vidnyánszky Attila figyelmébe Sík Sándor István király című színművét is. Berettyán Sándor rendező a darabról szólva kiemelte: mellbevágó, mennyire összesűríti a magyar sorsot. A halálra készülő István király utódással kapcsolatos dilemmájára épülő dráma 2024 februárjától lesz látható a Gobbi Hilda Színpadon.
    

Ugyanitt mutatják be márciusban az Irredenta kabarét, "vidám nemzetcsonkítás műfaji meghatározással" - szólt a produkcióról a rendező Vidnyánszky Attila. A rendhagyó előadás az 1920-as, 1930-as években született dalokon, irodalmi szövegeken és visszaemlékezéseken keresztül idézi meg egy letűnt korszak világát. Valerij Fokin átdolgozásában és rendezésében kerül a Nemzeti nagyszínpadára 2024 áprilisától Shakespeare Lear királya.
    

A címszereplő Horváth Lajos Ottó elmondta, hogy nagyon várja a premiert, de még inkább a Valerij Fokinnal közös munkát, amelynek során felgöngyölítik ennek a titokzatos darabnak a titkait. Az évad végére is jut egy ősbemutató, Szarka Tamás Esthajnal című cigányballadája, amely Gorkij Makar Csudra című elbeszélése alapján készült, a Magyar Nemzeti Táncegyüttessel és a Karaván Színházzal együttműködésben.
    

A produkciót rendező Vidnyánszky Attila elmondta, hogy Szarka Tamással, a Ghymes együttes költő-zeneszerzőjével "időtlen idők óta" dolgozik együtt, hiszen "fantasztikus alkotó, akinek dallamok születnek a lelkéből". A rendező A cigánytábor az égbe megy című filmből is ismert történetet egy grandiózus, élettel teli előadásban tervezi színpadra vinni. A Nemzeti Színház társulata három fiatal tehetséggel bővül: Madácsi István, Martos Hanga és Szilágyi Ágota csatlakozik - jelentette be Vidnyánszky Attila.


(Forrás: MTI)


Hozzászólások

Húsvéti hagyományok a világ minden tájáról

Húsvéti hagyományok a világ minden tájáról

A húsvétot sem egyformán ünneplik az emberek.

Ismerd meg a Harry Potter univerzum leggazdagabb szereplőit!

Ismerd meg a Harry Potter univerzum leggazdagabb szereplőit!

Mely karakterek vagyona a legnagyobb?

Rasszista szlengnevet kapott Barbie

Rasszista szlengnevet kapott Barbie

Ismerd meg Barbie történetének legfelháborítóbb, legőrültebb pillanatait!

Érdekességek a 100 éve született Stan Lee-ről

Érdekességek a 100 éve született Stan Lee-ről

Ezeket a dolgokat talán még nem tudod a híres képregényalkotóról.

Thai masszázs útmutató kezdőknek

Thai masszázs útmutató kezdőknek

Egy fárasztó nap után kevés kellemesebb dolog létezik, mint egy kényeztető, kellemes masszázs. A thai masszázs pozitív testi-lelki hatásai már régóta ismertek, sokan azonban valamiért mégis idegenkednek, tartanak tőle. Cikkünk elsősorban azok számára íródott, akik eddig még nem vették a bátorságot,

Öngyilkos lett annak az autónak a sofőrje, amely elütötte Stephen Kinget

Öngyilkos lett annak az autónak a sofőrje, amely elütötte Stephen Kinget

Érdekességek a 75 éves íróról.

Rejtélyesen eltűnt írók

Rejtélyesen eltűnt írók

Igazi rejtély, hogy mi történt ezekkel az emberekkel.

Nem kedvelte a rajongóit J.R.R. Tolkien

Nem kedvelte a rajongóit J.R.R. Tolkien

Tíz érdekesség, amit talán még nem tudsz a 130 éve született íróról.

Büntetlenül másolta le a DC karaktereit a Marvel

Büntetlenül másolta le a DC karaktereit a Marvel

Folyamatosan koppint egymásról a képregényvilág két legnagyobb szereplője.

A szeretetet kutatja a Recirquel legújabb előadása

A szeretetet kutatja a Recirquel legújabb előadása

A szeretetet kutatja a Recirquel újcirkusz társulat Solus Amor című legújabb előadása, amelyet csütörtökön mutatnak be Művészetek Palotájában Budapesten.

http://ujhazak.com