A költészet napja - Huszonnégy órás versfesztivál Békéscsabán és Szarvason


Huszonnégy órás versfesztivált rendeznek Békéscsabán és Szarvason a költészet napja alkalmából.


vers

Az irodalmi program szerdán délben kezdődik a Békéscsabai Jókai Színházban és a szarvasi Vajda Péter Művelődési Központban, és másnap, József Attila születésnapján, a költészet napján közös versmondással fejeződik be.

A második alkalommal meghirdetett rendezvényen mintegy ötszáz-ötszáz jelentkező olvassa fel kedvenc versét - mondta el az MTI-nek Tari Sarolta, a Békéscsabai Jókai Színház sajtóreferense. Hozzátette: a fesztiválra irodalmi társaságok, művészek, baráti társaságok, általános és középiskolás gyerekek, egyetemisták jelentkeztek, emellett Békés megye közéletének számos ismert személyisége is színpadra lép.

A rendezvény alapötlete 2011-re nyúlik vissza, amikor a Szarvasi Vízi Színházban színművészek olvastak fel verseket nyári estéken a közönségnek. A Békéscsabai Jókai Színház 2012-ben rendezte meg az első versfesztivált a költészet napja alkalmából. Az idén a versfolyamot a színház a Körös Irodalmi Társasággal és a szarvasi Cervinus Teátrummal közösen rendezi meg.

A program kezdete előtt a békéscsabai színházban fotó- és fotógrafikai kiállítás nyílik Kocsis Csaba kortárs költőket és írókat bemutató alkotásaiból, majd a Körös Irodalmi Társaság tagjai olvasnak fel. A versfesztivál részeként fiatal Békés megyei költők is bemutatkoznak a közönségnek.

MTI

Hozzászólások

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben, a Varázsvilág elnevezésű fénypark 2026. március 1-ig látogatható - közölte a A Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. az MTI-vel.

Tudomány és hokedli

Tudomány és hokedli

Megjelent egy egészen különleges könyv a magyar kriminalistákról.

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László magyar írónak ítélte oda idén az irodalmi Nobel-díjat a Svéd Akadémia, amely csütörtökön Stockholmban jelentette be döntését.

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Flashmobok, nagykoncertek és szabadtéri minikoncertek várják az érdeklődőket városszerte a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben október 4. és 12. között.

Több mint kétezer gyerek láthatta a Jégvarázs című előadást premier előtt a Madách Színházban

Több mint kétezer gyerek láthatta a Jégvarázs című előadást premier előtt a Madách Színházban

Több mint kétezer gyerek nézhette meg a Jégvarázs című előadást a premier előtt a budapesti Madách Színházban.

Ebben a városban játszódik a legtöbb regény

Ebben a városban játszódik a legtöbb regény

Ez a húsz európai város szerepelt a legtöbbször az 1920 és 2019 között született könyvekben.

A könyvek áfájának eltörlésével próbálják orvosolni a súlyos olvasási válságot Dániában

A könyvek áfájának eltörlésével próbálják orvosolni a súlyos olvasási válságot Dániában

Túl keveset olvasnak az európai országban.

450 millió dollárért kelt el Leonardo da Vinci festménye

450 millió dollárért kelt el Leonardo da Vinci festménye

Ezek a világ legdrágább festményei manapság.

Grand Palais a legszebb múzeum a világon 2025-ben

Grand Palais a legszebb múzeum a világon 2025-ben

A Prix Versailles zsűrije állította össze a legszebb múzeumok 2025-ös listáját.

A legnagyobb festők legrosszabb festményei

A legnagyobb festők legrosszabb festményei

Ezeket az alkotásokat aligha akasztanánk fel a falra.

http://ujhazak.com