A költészet napja - Megkezdődött a Versmaraton a Thália Színházban

Megkezdődött az egész nap tartó Versmaraton, amelyen mintegy 70 kortárs magyar költő olvassa fel verseit a Thália Színház Mikroszínpadán a költészet napján.

Versmaraton2014-1024x810Visy László, a rendezvény egyik házigazdája az esemény pénteki budapesti megnyitóján elmondta: a Magyar Rádió Zrt., a Magyar Napló Kiadó, valamint a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) szervezésében negyedik alkalommal rendezik meg az este 11-ig tartó Versmaratont.

Kiemelte: újdonság, hogy diákok is bekapcsolódhatnak a programba, amelyet a tanórákhoz igazítva 45 perces blokkokra tagoltak. Az ingyenesen látogatható eseményt az interneten is követhetik az érdeklődők.
A kötetet szerkesztő Csontos János mellett Oláh János, Dobozi Eszter és Mezey Katalin felolvasásával indult a program.

MTI

Hozzászólások

A Dorian Gray arcképe volt Oscar Wilde egyetlen sikerkönyve

A Dorian Gray arcképe volt Oscar Wilde egyetlen sikerkönyve

Írók, akiknek csak egy műve lett siker.

Húsvéti hagyományok a világ minden tájáról

Húsvéti hagyományok a világ minden tájáról

A húsvétot sem egyformán ünneplik az emberek.

Ismerd meg a Harry Potter univerzum leggazdagabb szereplőit!

Ismerd meg a Harry Potter univerzum leggazdagabb szereplőit!

Mely karakterek vagyona a legnagyobb?

Rasszista szlengnevet kapott Barbie

Rasszista szlengnevet kapott Barbie

Ismerd meg Barbie történetének legfelháborítóbb, legőrültebb pillanatait!

Érdekességek a 100 éve született Stan Lee-ről

Érdekességek a 100 éve született Stan Lee-ről

Ezeket a dolgokat talán még nem tudod a híres képregényalkotóról.

Thai masszázs útmutató kezdőknek

Thai masszázs útmutató kezdőknek

Egy fárasztó nap után kevés kellemesebb dolog létezik, mint egy kényeztető, kellemes masszázs. A thai masszázs pozitív testi-lelki hatásai már régóta ismertek, sokan azonban valamiért mégis idegenkednek, tartanak tőle. Cikkünk elsősorban azok számára íródott, akik eddig még nem vették a bátorságot,

Öngyilkos lett annak az autónak a sofőrje, amely elütötte Stephen Kinget

Öngyilkos lett annak az autónak a sofőrje, amely elütötte Stephen Kinget

Érdekességek a 75 éves íróról.

Rejtélyesen eltűnt írók

Rejtélyesen eltűnt írók

Igazi rejtély, hogy mi történt ezekkel az emberekkel.

Nem kedvelte a rajongóit J.R.R. Tolkien

Nem kedvelte a rajongóit J.R.R. Tolkien

Tíz érdekesség, amit talán még nem tudsz a 130 éve született íróról.

Büntetlenül másolta le a DC karaktereit a Marvel

Büntetlenül másolta le a DC karaktereit a Marvel

Folyamatosan koppint egymásról a képregényvilág két legnagyobb szereplője.

http://ujhazak.com