A költészet napja - Művészportrék Czimbal Gyula fotóművész kiállításán

Költők, írók és színészek portréiból válogat Czimbal Gyula fotóművész Arcok című kiállítása, amely a költészet napja alkalmából pénteken nyílik meg a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár Budafoki Könyvtárának galériáján.

Költészet napjaA húsz fekete-fehér portré olyan művészeket mutat be, akik vagy maguk is alakítói az irodalomnak, vagy nagyon szoros kapcsolatban állnak vele: színészek, költők, műfordítók, szerkesztők - mondta el Czimbal Gyula az MTI-nek.

Az egy hónapon át látható tárlaton Blaskó Péter, Béres Ilona, Huszti Péter, Papp Diána, Csurka István, Esterházy Péter, Fehér Béla, Fehér Renátó, Juhász Ferenc, Kiss Judit Ágnes, Krasznahorkai László, Petrőczi Éva, Sofi Oksanen, Temesi Ferenc, Tóth Krisztina, Totth Benedek, Vasadi Péter, Száraz Miklós György, Krusovszky Dénes és Mán-Várhegyi Réka portréja lesz látható.

"Minden képnek megvan az aktualitása, van aki első könyves, van aki kerek születésnapot ünnepelt vagy a közelmúltban tüntették ki rangos elismeréssel, például nemzet művészévé választották vagy Kossuth-díjat kapott. Ami viszont mindegyikükben közös, az az irodalomhoz, versekhez fűződő szoros kapcsolatuk" - fejtette ki a művész.

A képek legtöbbje otthonában mutatja be a művészeket, de akad akit semleges, külső helyszínen kapott lencsevégre.

"Egy kép megkomponálásánál sok féle szempontot lehet figyelembe venni, de számomra a tekintet, a szempár a legfontosabb. Ha valaki belenéz a kamerába annak azért van jelentősége, ha nem néz bele akkor pedig azért" - fejtette ki.

A kiállítást Bánki Zsolt, a Petőfi Irodalmi Múzeum tudományos főmunkatársa nyitja meg.
Az április 30-ig látható bemutatón a képek szereplőinek munkásságával is megismerkedhetnek a látogatók.

MTI

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Olaszországban tévesen értékeltek fel egy ritka műkincset, így külföldre kerülhetett

Olaszországban tévesen értékeltek fel egy ritka műkincset, így külföldre kerülhetett

Az olasz kulturális tárca tévedésből a 19. századra datált egy 14. századi festményt, amelynek valódi értékét így csak egy külföldi aukción vették észre, miután megadták rá a kiviteli engedélyt - írta az Artribune olasz képzőművészeti folyóirat.

Analóg fotográfiák számára nyílik kiállítótér Budapesten a hétvégén

Analóg fotográfiák számára nyílik kiállítótér Budapesten a hétvégén

Kizárólag hagyományos eljárással készült, analóg fotográfiákat láthat a közönség a hétvégétől a főváros legújabb, 6x7 elnevezésű galériájában.

A fák üregeibe helyezték az elhunytakat Ausztráliában

A fák üregeibe helyezték az elhunytakat Ausztráliában

Ezek a világ legbizarrabb temetkezési szokásai.

Honfoglalás kori leletegyüttest mutat be a Magyar Nemzeti Múzeum

Honfoglalás kori leletegyüttest mutat be a Magyar Nemzeti Múzeum

Felövezve ragyogással - Övszerkezet és tarsolylemez a honfoglalás korából címmel nyílt meg a májusi Hónap kincse kamaratárlat a Magyar Nemzeti Múzeumban (MNM).

Újabb elemekkel bővült a Tour de Hongrie-ra is készülő Mini Magyarország Makettpark

Újabb elemekkel bővült a Tour de Hongrie-ra is készülő Mini Magyarország Makettpark

Újabb elemekkel bővült a szarvasi Mini Magyarország Makettpark, amely egy "mini Tour-élménnyel" is várja a látogatókat május 14-én - tájékoztatta a park hétfőn közleményben az MTI-t.

Múzeumigazgatók találkozása

Múzeumigazgatók találkozása

Kínai kulturális delegáció élén látogatott el a Készenléti Rendőrség Rendőrmúzeumba a Sanghaji Közbiztonsági Múzeum igazgatója, hogy megismerje a magyar szakemberek munkáját.

Manga - Hokuszai - Manga címmel látható kiállítás a Néprajzi Múzeumban

Manga - Hokuszai - Manga címmel látható kiállítás a Néprajzi Múzeumban

Manga - Hokuszai - Manga. A Mester képgyűjteménye a kortárs képregények szemszögéből címmel péntektől látható a Japán Alapítvány vendégkiállítása a Néprajzi Múzeumban.

Bolondok napja

Bolondok napja

Mit tudunk az év legtréfásabb napjáról?

Évtizedekkel ezelőtt ellopott grafika került elő

Évtizedekkel ezelőtt ellopott grafika került elő

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) a napokban adta vissza a műalkotást a Balatoni Múzeumnak.

Megtalálhatták az igazi D’Artagnan holttestét!

Megtalálhatták az igazi D’Artagnan holttestét!

353 év után kerülhetett elő A három testőr hőse.

http://ujhazak.com