A könyvek áfájának eltörlésével próbálják orvosolni a súlyos olvasási válságot Dániában

Túl keveset olvasnak az európai országban.Aggasztó méreteket ölt az olvasási válság Dániában, ezért eltörlik a könyvek huszonöt százalékos áfáját, hátha ezzel sikerül megoldani a problémát. Az OECD friss adatai szerint a gond nagy, ugyanis minden negyedik tizenöt éves dán fiatal számára nehézséget okoz egy egyszerű szöveg értelmezése.

 

A kutatásokból az is kiderült, hogy folyamatosan romlanak a fiatalok olvasási készségei, ezen pedig csak rontanak a digitális világtól kapott állandó ingerek és a koncentráció-zavar. Jacob Engel-Schmidt kulturális miniszter szerint az intézkedés történelmi jelentőségű, és bár évente nagyjából körülbelül 330 millió koronás bevételkiesést jelent az államnak, mégis megéri, mivel ez tekinthető a nemzet kulturális jövőjébe való befektetésnek.

 

A miniszter hangsúlyozta, hogy minden eszközzel meg kell próbálniuk megállítani az olvasási válságot. A döntés Európa egészére nézve is mérföldkőnek számít. Míg Dánia huszonöt százalékos áfát vetett ki a könyvekre, addig a régió más országaiban már jóval korábban kedvezőbb feltételeket vezettek be.

 

Finnországban tizennégy százalékos, Svédországban hat százalékos adót vetettek ki a könyvekre, amik Norvégiában teljesen adómentesek.

 

(Forrás: roadster.hu)

Hozzászólások

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben, a Varázsvilág elnevezésű fénypark 2026. március 1-ig látogatható - közölte a A Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. az MTI-vel.

Tudomány és hokedli

Tudomány és hokedli

Megjelent egy egészen különleges könyv a magyar kriminalistákról.

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László magyar írónak ítélte oda idén az irodalmi Nobel-díjat a Svéd Akadémia, amely csütörtökön Stockholmban jelentette be döntését.

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Flashmobok, nagykoncertek és szabadtéri minikoncertek várják az érdeklődőket városszerte a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben október 4. és 12. között.

Több mint kétezer gyerek láthatta a Jégvarázs című előadást premier előtt a Madách Színházban

Több mint kétezer gyerek láthatta a Jégvarázs című előadást premier előtt a Madách Színházban

Több mint kétezer gyerek nézhette meg a Jégvarázs című előadást a premier előtt a budapesti Madách Színházban.

Ebben a városban játszódik a legtöbb regény

Ebben a városban játszódik a legtöbb regény

Ez a húsz európai város szerepelt a legtöbbször az 1920 és 2019 között született könyvekben.

450 millió dollárért kelt el Leonardo da Vinci festménye

450 millió dollárért kelt el Leonardo da Vinci festménye

Ezek a világ legdrágább festményei manapság.

Grand Palais a legszebb múzeum a világon 2025-ben

Grand Palais a legszebb múzeum a világon 2025-ben

A Prix Versailles zsűrije állította össze a legszebb múzeumok 2025-ös listáját.

A legnagyobb festők legrosszabb festményei

A legnagyobb festők legrosszabb festményei

Ezeket az alkotásokat aligha akasztanánk fel a falra.

Egy rendőr, aki a művészetben is nyomot hagy

Egy rendőr, aki a művészetben is nyomot hagy

Az egykori informatikusból tűzoltó, majd rendőr lett, és szabadidejében lenyűgöző festményeket alkot, amelyeket már többször ki is állított.

http://ujhazak.com