A könyvtörvény hatályon kívül helyezését kéri az Országgyűléstől az MKKE

A Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülése (MKKE) elnöksége arra kéri az Országgyűlést, hogy a "könyvek árkötöttségéről szóló", 2024-ben elfogadott jogszabály-módosítást, amelyet könyvtörvénynek is neveznek, a piacra gyakorolt kedvezőtlen, versenykorlátozó hatása miatt helyezze hatályon kívül - írták a szervezet hétfői közleményében.A valamennyi hazai könyvforgalmazó és könyvkiadó által kötelezően alkalmazandó, a könyvek árkötöttségére vonatkozó törvénymódosítás 2024. október 1-jén lépett életbe: a változás értelmében a 2024. szeptember 30-át követően megjelenő, a jogszabály hatálya alá eső könyvek fogyasztói árából maximum 10 százalék kedvezményt biztosíthat a forgalmazó a megjelenést követő egy évben.

A vásárlás során biztosított kedvezmények - beleértve a csomagolási, kézbesítési és postaköltségek átvállalását is - együttes értéke sem haladhatja meg a könyv fogyasztói árának 10 százalékát. A könyvtörvényt bírálták a szakmai szervezetek, a többi közt kifogásolták, hogy nem előzte meg egyeztetés a törvényjavaslat benyújtása és a hatályba lépése előtt sem. A MKKE szerint a törvény nem szolgálja a kitűzött célt - az új termékek, a kisebb könyvesboltok és a sokszínű piac védelmét - sőt, ellene dolgozik, mivel a kiadók - amelyek saját boltot vagy webshopot üzemeltetnek - a törvény miatt elveszítik azt a lehetőséget, hogy vásárlóiknak saját felületeiken nagyobb kedvezményt biztosítsanak, így a forgalmas helyeken boltokat üzemeltető könyvesláncok kerülnek előnybe.

(Forrás: MTI)

 

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Manga - Hokuszai - Manga címmel látható kiállítás a Néprajzi Múzeumban

Manga - Hokuszai - Manga címmel látható kiállítás a Néprajzi Múzeumban

Manga - Hokuszai - Manga. A Mester képgyűjteménye a kortárs képregények szemszögéből címmel péntektől látható a Japán Alapítvány vendégkiállítása a Néprajzi Múzeumban.

Bolondok napja

Bolondok napja

Mit tudunk az év legtréfásabb napjáról?

Évtizedekkel ezelőtt ellopott grafika került elő

Évtizedekkel ezelőtt ellopott grafika került elő

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) a napokban adta vissza a műalkotást a Balatoni Múzeumnak.

Megtalálhatták az igazi D’Artagnan holttestét!

Megtalálhatták az igazi D’Artagnan holttestét!

353 év után kerülhetett elő A három testőr hőse.

Több mint négymillió forintért kelt el Kossuth 1849-es levele Görgeihez

Több mint négymillió forintért kelt el Kossuth 1849-es levele Görgeihez

Több mint négymillió forintért kelt el Kossuth Lajos 1849-es levele Görgeihez az Antikvárium.hu aukcióján.

Az év végén kerülhet vissza a Hősök terére Gábriel arkangyal szobra

Az év végén kerülhet vissza a Hősök terére Gábriel arkangyal szobra

Lezárult a Hősök terén álló Gábriel arkangyal szobor komplex tudományos és restaurátori állapotfelmérése, így a tervek szerint a szobor még ez év végén visszakerülhet eredeti helyére - mondta Gyorgyevics Benedek, a Városliget Zrt. vezérigazgatója.

Érdekességek Michelangelóról

Érdekességek Michelangelóról

Ezeket a dolgokat talán még nem hallottad az 551 éve született művészről.

Egy belgiumi magángyűjtő szerint nála van Michelangelo ötödik, eddig ismeretlen festménye

Egy belgiumi magángyűjtő szerint nála van Michelangelo ötödik, eddig ismeretlen festménye

Egy Belgiumban található festményről feltételezik kutatók, hogy az olasz reneszánsz mester, Michelangelo Buonarroti eddig ismeretlen alkotása lehet - számolt be róla a Belga hírügynökség pénteken.

Régi legyezőkből nyílik kiállítás Budapesten

Régi legyezőkből nyílik kiállítás Budapesten

Hölgyek titkos nyelve - Legyezők a korok tükrében címmel 17-19. századból származó legyezőket mutat be az a kiállítás, amely péntektől látható Budapesten, a BÁV ART Aukciósházban és Galériában.

2025-ben elhunyt hírességek

2025-ben elhunyt hírességek

Magyar és külföldi veszteségek.

http://ujhazak.com