A korábbi támogatások többszörösét adja a fesztiváloknak az MTÜ

Ha a járványügyi helyzet megengedi a fesztiválok rendezését, a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) a korábbi támogatások sokszorosát tervezi kiosztani - jelentette be a szervezet vezérigazgatója pénteken az MTÜ honlapján közzétett interjújában.Guller Zoltán szerint az intézkedés nemcsak a turizmus élénkítése szempontjából fontos, hanem a hetek óta fellépések nélkül maradt művészek számára is hatalmas segítséget jelent. Mivel nem tudjuk, hogy idén jönnek-e neves külföldi sztárok Magyarországra, folyamatosan zajlik az egyeztetés a fesztiválok szervezőivel - mondta. Hozzátette: az MTÜ arra szeretné ösztönözni őket, hogy ha azt a járványügyi helyzet lehetővé teszi, más formában ugyan, és döntően hazai zenészekkel, művészekkel, de rendezzék meg az eseményeket.

    
Ehhez a korábbi fesztiváltámogatások sokszorosát tervezi kiosztani az MTÜ. Guller Zoltán arról is beszélt, hogy a Széchenyi Pihenő Kártyát (SZÉP-kártya) érintő kedvezményektől a belföldi turizmus erősödését remélik. A 2008-2009-es válságból is a SZÉP-kártya 2011-es megjelenésével lábalt ki a turizmus, amelynek adó- és járulékszintje a kezdeti mértékre kerül vissza. Ettől, valamint a keretösszegek növekedésétől az MTÜ a feltöltési összegek emelkedését is várja - tette hozzá.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben, a Varázsvilág elnevezésű fénypark 2026. március 1-ig látogatható - közölte a A Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. az MTI-vel.

Tudomány és hokedli

Tudomány és hokedli

Megjelent egy egészen különleges könyv a magyar kriminalistákról.

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László magyar írónak ítélte oda idén az irodalmi Nobel-díjat a Svéd Akadémia, amely csütörtökön Stockholmban jelentette be döntését.

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Flashmobok, nagykoncertek és szabadtéri minikoncertek várják az érdeklődőket városszerte a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben október 4. és 12. között.

Több mint kétezer gyerek láthatta a Jégvarázs című előadást premier előtt a Madách Színházban

Több mint kétezer gyerek láthatta a Jégvarázs című előadást premier előtt a Madách Színházban

Több mint kétezer gyerek nézhette meg a Jégvarázs című előadást a premier előtt a budapesti Madách Színházban.

Ebben a városban játszódik a legtöbb regény

Ebben a városban játszódik a legtöbb regény

Ez a húsz európai város szerepelt a legtöbbször az 1920 és 2019 között született könyvekben.

A könyvek áfájának eltörlésével próbálják orvosolni a súlyos olvasási válságot Dániában

A könyvek áfájának eltörlésével próbálják orvosolni a súlyos olvasási válságot Dániában

Túl keveset olvasnak az európai országban.

450 millió dollárért kelt el Leonardo da Vinci festménye

450 millió dollárért kelt el Leonardo da Vinci festménye

Ezek a világ legdrágább festményei manapság.

Grand Palais a legszebb múzeum a világon 2025-ben

Grand Palais a legszebb múzeum a világon 2025-ben

A Prix Versailles zsűrije állította össze a legszebb múzeumok 2025-ös listáját.

A legnagyobb festők legrosszabb festményei

A legnagyobb festők legrosszabb festményei

Ezeket az alkotásokat aligha akasztanánk fel a falra.

http://ujhazak.com