A körforgásos gazdaság a központi témája a Budapest Design Weeknek

A körforgásos gazdaság a központi témája az idei Budapest Design Weeknek, amelyet a vírushelyzethez alkalmazkodva október 1. és 11. között hibrid formában, a klasszikus helyszínek mellett online térben rendez meg a Magyar Formatervezési Tanács és a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala.A körforgásos gazdaság bölcsőtől a bölcsőig kíséri a terméket, az erre való átállás a gazdaság minden ágazatát érinti - hangsúlyozta Boros Anita, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) építésgazdaságért, infrastrukturális környezetért és fenntarthatóságért felelős államtitkára videoüzenetében.

    
Felhívta a figyelmet arra, hogy a körforgásos anyaghasználati arány az EUROSTAT legutóbbi adatai alapján Magyarországon kicsit kevesebb mint 7 százalék, ami jelzi, hogy szükség van meg a fejlődésre. A tárca célja a körforgásos gazdaságra való átálláshoz kapcsolódó innováció, újszerű és kreatív ötletek megvalósulásának támogatása.
   

Kiemelte, hogy az ITM legújabb, Hasznosítsuk újra, használjuk többször elnevezésű fotópályázata is ezt a célt szolgálja, a pályázatra december 1-ig lehet jelentkezni.

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Bata-Jakab Zsófia, a Magyar Divat & Design Ügynökség (MDDÜ) vezetője azt mondta, hogy az ügynökség immár harmadik alkalommal szakmai partnere a rendezvénynek. A szakmai partnerség célja egy innovatív, jövőbe mutató rendezvény létrehozása a szakma és a dizájn iránt érzékeny közönség számára, hogy korlátok nélkül valósulhasson meg a tervezők, a forgalmazók, a gyártók és a potenciális vásárlók közötti információáramlás.
    

Kiemelte: az iparág megerősítése szempontjából nagyon fontos, hogy az ügynökség megismertesse a nagyközönséggel a magyar dizájnt átfogó és átható "időtlen kreativitást" és felhívják a figyelmet a tervezők kreativitására. Az ügynökség Budapesten és terveik szerint Győrben és Veszprémben szakmai kerekasztal-beszélgetéseket szervez, valamint 360. Design Budapest néven fizikai és digitális platformot is indít - olvasható az esemény közleményben.
    

A korábbi évekhez hasonlóan a fesztivál védnöke és finanszírozója a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala, szervezője a Magyar Formatervezési Tanács. Pomázi Gyula, a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala elnöke azt mondta, hogy a hibrid formában megvalósuló rendezvény számos lehetőséget nyújt az innovációra a dizájnerek és a vállalkozások részéről is. A résztvevőket ez a bemutatkozási lehetőség segíti abban, hogy a széles nyilvánosság is megismerje a dizájn és az innováció mindennapi életünkre gyakorolt hatását - hangsúlyozta az elnök.
    

Osvárt Judit, a programsorozat szakmai vezetője, a Magyar Formatervezési Tanács tagja hangsúlyozta, hogy a rendezvény idén is két fő programtípusból épül fel: a saját fejlesztésű tartalmakból és programokból, valamint a külső partnerek által szervezett, a Budapest Design Weekhez csatlakozó programokból. A külsős jelentkezők közül a Magyar Formatervezési Tanács által kijelölt zsűri választja ki a rendezvény résztvevőit. Idén is az eseményen adják át a Magyar Formatervezési Díjat és a Design Management Díjat.
    

Idén rendhagyó online sorozat formájában tartják a Nyitott Stúdiók programot is, amely a magyar dizájnerek, dizájnstúdiók műhelyébe enged betekintést. Videósorozat keretében olyan egyedi, kreatív megoldásokkal ismerkedhetnek meg az érdeklődők, amelyek a koronavírus-járvány következtében születtek. Ugyancsak kisfilmeken keresztül mutatnak be olyan vállalkozásokat, kezdeményezéseket, amelyek esetében stratégiai szerepet játszik a körforgásos gazdaság.
    

Osvárt Judit hangsúlyozta: a koronavírus vis maior témája mellett és ahhoz részben kapcsolódva jelenleg a világ legfontosabb problémája a fenntarthatóság kérdése, amelynek kiemelt aspektusa az egyszerű újrafelhasználáson túlmutató, annál komplexebb megközelítést alkalmazó körforgásos gazdaság.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Honfoglalás kori leletegyüttest mutat be a Magyar Nemzeti Múzeum

Honfoglalás kori leletegyüttest mutat be a Magyar Nemzeti Múzeum

Felövezve ragyogással - Övszerkezet és tarsolylemez a honfoglalás korából címmel nyílt meg a májusi Hónap kincse kamaratárlat a Magyar Nemzeti Múzeumban (MNM).

Újabb elemekkel bővült a Tour de Hongrie-ra is készülő Mini Magyarország Makettpark

Újabb elemekkel bővült a Tour de Hongrie-ra is készülő Mini Magyarország Makettpark

Újabb elemekkel bővült a szarvasi Mini Magyarország Makettpark, amely egy "mini Tour-élménnyel" is várja a látogatókat május 14-én - tájékoztatta a park hétfőn közleményben az MTI-t.

Múzeumigazgatók találkozása

Múzeumigazgatók találkozása

Kínai kulturális delegáció élén látogatott el a Készenléti Rendőrség Rendőrmúzeumba a Sanghaji Közbiztonsági Múzeum igazgatója, hogy megismerje a magyar szakemberek munkáját.

Manga - Hokuszai - Manga címmel látható kiállítás a Néprajzi Múzeumban

Manga - Hokuszai - Manga címmel látható kiállítás a Néprajzi Múzeumban

Manga - Hokuszai - Manga. A Mester képgyűjteménye a kortárs képregények szemszögéből címmel péntektől látható a Japán Alapítvány vendégkiállítása a Néprajzi Múzeumban.

Bolondok napja

Bolondok napja

Mit tudunk az év legtréfásabb napjáról?

Évtizedekkel ezelőtt ellopott grafika került elő

Évtizedekkel ezelőtt ellopott grafika került elő

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) a napokban adta vissza a műalkotást a Balatoni Múzeumnak.

Megtalálhatták az igazi D’Artagnan holttestét!

Megtalálhatták az igazi D’Artagnan holttestét!

353 év után kerülhetett elő A három testőr hőse.

Több mint négymillió forintért kelt el Kossuth 1849-es levele Görgeihez

Több mint négymillió forintért kelt el Kossuth 1849-es levele Görgeihez

Több mint négymillió forintért kelt el Kossuth Lajos 1849-es levele Görgeihez az Antikvárium.hu aukcióján.

Az év végén kerülhet vissza a Hősök terére Gábriel arkangyal szobra

Az év végén kerülhet vissza a Hősök terére Gábriel arkangyal szobra

Lezárult a Hősök terén álló Gábriel arkangyal szobor komplex tudományos és restaurátori állapotfelmérése, így a tervek szerint a szobor még ez év végén visszakerülhet eredeti helyére - mondta Gyorgyevics Benedek, a Városliget Zrt. vezérigazgatója.

Érdekességek Michelangelóról

Érdekességek Michelangelóról

Ezeket a dolgokat talán még nem hallottad az 551 éve született művészről.

http://ujhazak.com