A kormány támogatja a határon túli magyar színházakat és táncegyütteseket

A Kulturális és Innovációs Minisztérium (KIM) az idei évben is meghirdeti 50 millió forintos keretösszeggel a határon túli professzionális magyar színházak és táncművészeti szervezetek kiemelt művészeti céljainak megvalósítását támogató pályázatát.A kormány stratégiai ágazatként kezeli a kultúra területét, melynek keretében támogatja a határon túli magyar színházak és táncművészeti szervezetek értékközvetítő, nemzeti identitást erősítő munkáját - áll a KIM MTI-hez csütörtökön eljuttatott közleményében.
    

A határon túli professzionális magyar színházak és táncművészeti szervezetek kiemelt művészeti céljainak megvalósítását támogató pályázat keretében az elmúlt két évben összesen 27 magyar színház és 10 táncegyüttes támogatása valósult meg - idézik fel a közleményben. A 2024-es támogatás keretében a színházak önálló produkció létrehozására valamint a színház szakmai működéséhez, minőségének fenntartásához és fejlesztéséhez szükséges technikai, szcenikai eszközök beszerzésére pályázhatnak, míg a táncművészeti szervezetek a szakmai együttműködés és határon túli magyar professzionális néptáncegyüttesek találkozójának támogatására nyújthatnak be pályázatot.
    

Az 50 millió forint keretösszegű támogatásra a Kárpát-medence területén, határon túli székhellyel rendelkező és határon túli működési területű professzionális magyar színházak és táncegyüttesek nyújthatnak be pályázatot. A pályamunkák benyújtásának határideje 2024. szeptember 16., a pályázat elérhető a Nemzeti Kulturális Támogatáskezelő honlapján.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben, a Varázsvilág elnevezésű fénypark 2026. március 1-ig látogatható - közölte a A Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. az MTI-vel.

Tudomány és hokedli

Tudomány és hokedli

Megjelent egy egészen különleges könyv a magyar kriminalistákról.

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László magyar írónak ítélte oda idén az irodalmi Nobel-díjat a Svéd Akadémia, amely csütörtökön Stockholmban jelentette be döntését.

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Flashmobok, nagykoncertek és szabadtéri minikoncertek várják az érdeklődőket városszerte a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben október 4. és 12. között.

Több mint kétezer gyerek láthatta a Jégvarázs című előadást premier előtt a Madách Színházban

Több mint kétezer gyerek láthatta a Jégvarázs című előadást premier előtt a Madách Színházban

Több mint kétezer gyerek nézhette meg a Jégvarázs című előadást a premier előtt a budapesti Madách Színházban.

Ebben a városban játszódik a legtöbb regény

Ebben a városban játszódik a legtöbb regény

Ez a húsz európai város szerepelt a legtöbbször az 1920 és 2019 között született könyvekben.

A könyvek áfájának eltörlésével próbálják orvosolni a súlyos olvasási válságot Dániában

A könyvek áfájának eltörlésével próbálják orvosolni a súlyos olvasási válságot Dániában

Túl keveset olvasnak az európai országban.

450 millió dollárért kelt el Leonardo da Vinci festménye

450 millió dollárért kelt el Leonardo da Vinci festménye

Ezek a világ legdrágább festményei manapság.

Grand Palais a legszebb múzeum a világon 2025-ben

Grand Palais a legszebb múzeum a világon 2025-ben

A Prix Versailles zsűrije állította össze a legszebb múzeumok 2025-ös listáját.

A legnagyobb festők legrosszabb festményei

A legnagyobb festők legrosszabb festményei

Ezeket az alkotásokat aligha akasztanánk fel a falra.

http://ujhazak.com