A közmédia fotóriporterei hét díjat kaptak

Mónus Márton, a Magyar Távirati Iroda fotóriportere nyerte el a legjobb hírképért járó Escher Károly-díjat, valamint a legjobb teljesítményt nyújtó 30 év alatti fotográfusnak odaítélt Szalay Zoltán-díjat is; az MTI/MTVA fotósai összesen hét elismerést kaptak a 37. Magyar Sajtófotó Pályázaton, amelynek eredményét hétfőn hirdették ki Budapesten.Mónus Márton Lufi című felvétele - amely a választási eredménnyel elégedetlenek tiltakozásán készült a Parlament előtt 2018. április 14-én - az Escher Károly-díj mellett a Hír-, eseményfotó kategória első díját is elnyerte. A hírképek közül Koszticsák Szilárd Látogató című fotója a második helyezést érdemelte ki.

    
Mónus Márton Élet a halál után című, szívátültetettekről szóló munkáját a zsűri a Képriport kategória harmadik díjával jutalmazta. Illyés Tibor Vízfüggöny mögött című felvételével a Sport (egyedi) kategória harmadik díját nyerte el. Nagy András Hosszabbítás című képe a Művészet - műalkotás vagy művészeti tevékenység ábrázolása fotóriporteri eszközökkel (egyedi) kategória második helyén végzett.
    

Komka Péter Ferences szegénygondozó nővérek, valamint Sóki Tamás Délibáb című munkáit a zsűri dicséretben részesítette. A Magyar Újságírók Országos Szövetsége Fotóriporterek Szakosztálya által meghirdetett pályázatra 276 szerző 2461 pályaművel pályázott sikeresen. A díjazott képekből április 4-én nyílik kiállítás a Robert Capa Kortárs Fotográfiai Központban.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben, a Varázsvilág elnevezésű fénypark 2026. március 1-ig látogatható - közölte a A Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. az MTI-vel.

Tudomány és hokedli

Tudomány és hokedli

Megjelent egy egészen különleges könyv a magyar kriminalistákról.

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László magyar írónak ítélte oda idén az irodalmi Nobel-díjat a Svéd Akadémia, amely csütörtökön Stockholmban jelentette be döntését.

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Flashmobok, nagykoncertek és szabadtéri minikoncertek várják az érdeklődőket városszerte a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben október 4. és 12. között.

Több mint kétezer gyerek láthatta a Jégvarázs című előadást premier előtt a Madách Színházban

Több mint kétezer gyerek láthatta a Jégvarázs című előadást premier előtt a Madách Színházban

Több mint kétezer gyerek nézhette meg a Jégvarázs című előadást a premier előtt a budapesti Madách Színházban.

Ebben a városban játszódik a legtöbb regény

Ebben a városban játszódik a legtöbb regény

Ez a húsz európai város szerepelt a legtöbbször az 1920 és 2019 között született könyvekben.

A könyvek áfájának eltörlésével próbálják orvosolni a súlyos olvasási válságot Dániában

A könyvek áfájának eltörlésével próbálják orvosolni a súlyos olvasási válságot Dániában

Túl keveset olvasnak az európai országban.

450 millió dollárért kelt el Leonardo da Vinci festménye

450 millió dollárért kelt el Leonardo da Vinci festménye

Ezek a világ legdrágább festményei manapság.

Grand Palais a legszebb múzeum a világon 2025-ben

Grand Palais a legszebb múzeum a világon 2025-ben

A Prix Versailles zsűrije állította össze a legszebb múzeumok 2025-ös listáját.

A legnagyobb festők legrosszabb festményei

A legnagyobb festők legrosszabb festményei

Ezeket az alkotásokat aligha akasztanánk fel a falra.

http://ujhazak.com