A Kultkikötő június második felétől várja a látogatókat

Június második felében kezdi idei, immár 16. évadát a Kultkikötő, a nyári színház öt Balaton-parti településen számos teátrumi előadással és koncerttel várja az érdeklődőket.A járványhelyzetre tekintettel minden Balatonföldvárra, Balatonboglárra, Balatonszárszóra, Balatonfenyvesre és Badacsonyba tervezett programunkat szabad téren tartjuk - írták a szervezők az MTI-hez eljuttatott tájékoztatójukban.

    
Kiemelték: az évad június 19-én a kaposvári Csiky Gergely Színház Neil Simon Furcsa Pár című előadásával indul. A repertoár május végéig folyamatosan bővül, de az már most látszik, hogy a Kultkikötő ezúttal is egy sokszínű és tartalmas évaddal várja vissza a közönséget - jegyezték meg. Hozzátették: a Balaton leghosszabb kulturális programsorozatának műsortervében a könnyűzenei koncerttől kezdve az "érzelmektől izzó színházi estén" át, Szókratész védőbeszédéig sokféle műfaj, számos ismert és elismert művész fellelhető.
   

Kitértek rá, hogy a nyár folyamán színpadra lép Mácsai Pál, Thuróczy Szabolcs, Makranczi Zalán, Koltai Róbert, Trokán Nóra, Klem Viktor és a L'art pour L'art Társulat. Koncertet ad a GRUND - vígszínházi fiúzenekar, a Budapest Bár, a Tátrai Band és mások mellett a Kökény Attila Akusztik is. A Kultkikötőről bővebb információk a kultkikoto.hu weboldalon olvashatók.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben, a Varázsvilág elnevezésű fénypark 2026. március 1-ig látogatható - közölte a A Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. az MTI-vel.

Tudomány és hokedli

Tudomány és hokedli

Megjelent egy egészen különleges könyv a magyar kriminalistákról.

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László magyar írónak ítélte oda idén az irodalmi Nobel-díjat a Svéd Akadémia, amely csütörtökön Stockholmban jelentette be döntését.

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Flashmobok, nagykoncertek és szabadtéri minikoncertek várják az érdeklődőket városszerte a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben október 4. és 12. között.

Több mint kétezer gyerek láthatta a Jégvarázs című előadást premier előtt a Madách Színházban

Több mint kétezer gyerek láthatta a Jégvarázs című előadást premier előtt a Madách Színházban

Több mint kétezer gyerek nézhette meg a Jégvarázs című előadást a premier előtt a budapesti Madách Színházban.

Ebben a városban játszódik a legtöbb regény

Ebben a városban játszódik a legtöbb regény

Ez a húsz európai város szerepelt a legtöbbször az 1920 és 2019 között született könyvekben.

A könyvek áfájának eltörlésével próbálják orvosolni a súlyos olvasási válságot Dániában

A könyvek áfájának eltörlésével próbálják orvosolni a súlyos olvasási válságot Dániában

Túl keveset olvasnak az európai országban.

450 millió dollárért kelt el Leonardo da Vinci festménye

450 millió dollárért kelt el Leonardo da Vinci festménye

Ezek a világ legdrágább festményei manapság.

Grand Palais a legszebb múzeum a világon 2025-ben

Grand Palais a legszebb múzeum a világon 2025-ben

A Prix Versailles zsűrije állította össze a legszebb múzeumok 2025-ös listáját.

A legnagyobb festők legrosszabb festményei

A legnagyobb festők legrosszabb festményei

Ezeket az alkotásokat aligha akasztanánk fel a falra.

http://ujhazak.com