A legfrissebb cukrászműhelyeket mutatja be a Sütemény és Tortafesztivál

A magyar cukrászat legfrissebb műhelyeit mutatja be a második alkalommal megszervezett Sütemény és Tortafesztivál november 21-én és 22-én a Millenáris parkban - közölték a szervezők az MTI-vel.cakeA közlemény szerint a hazai cukrászatban megjelentek a hagyományokkal szakító és a nemzetközi trendeket képviselő manufaktúrák, a kétnapos seregszemle egyik fő célja a desszertkultúra új irányait képviselő fiatal és lelkes mestereknek a megismertetése.

A fesztiválon a megszokott alapanyagokból készült sütemények mellett az egészségesebb étrendet követők vagy a különféle ételintoleranciával élők is találhatnak maguknak finomságokat, mivel cukor-, glutén- és laktózmentes, valamint bio alapanyagokból készült édességek is szerepelnek a fesztiválra meghívott mesterek és manufaktúráik kínálatában.

Emellett a közönség a folyamatosan zajló előadásokon és workshopokon fontos praktikákat és technikákat is megismerhet a desszertkészítés terén. Idén is lesz Gasztroszínpad, ahol gasztrobloggerek és cukrászmesterek bemutatóit élvezhetik majd az érdeklődők.

A cukrászok műveikről készült fotókkal november 10-ig nevezethetnek a fesztivál tortadizájn versenyébe, amelynek idei témája a cirkusz lesz. A kész torták zsűrizését Kolonics Zoltán kreatív cukrász, Lengyel József mestercukrász, Bakcsy Árpád gasztrofotós, valamint Karsai Dina enteriőrtervező és Novák Krisztina, a Sütnicake Gastro Media Kft. igazgatója fogja végezni.

A zsűri által kiválasztott pályaműveket a fesztivál ideje alatt rendezett kiállításon lehet majd megtekinteni, a pénzjutalommal is járó díjak győzteseit novemberben jelentik be.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben, a Varázsvilág elnevezésű fénypark 2026. március 1-ig látogatható - közölte a A Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. az MTI-vel.

Tudomány és hokedli

Tudomány és hokedli

Megjelent egy egészen különleges könyv a magyar kriminalistákról.

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László magyar írónak ítélte oda idén az irodalmi Nobel-díjat a Svéd Akadémia, amely csütörtökön Stockholmban jelentette be döntését.

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Flashmobok, nagykoncertek és szabadtéri minikoncertek várják az érdeklődőket városszerte a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben október 4. és 12. között.

Több mint kétezer gyerek láthatta a Jégvarázs című előadást premier előtt a Madách Színházban

Több mint kétezer gyerek láthatta a Jégvarázs című előadást premier előtt a Madách Színházban

Több mint kétezer gyerek nézhette meg a Jégvarázs című előadást a premier előtt a budapesti Madách Színházban.

Ebben a városban játszódik a legtöbb regény

Ebben a városban játszódik a legtöbb regény

Ez a húsz európai város szerepelt a legtöbbször az 1920 és 2019 között született könyvekben.

A könyvek áfájának eltörlésével próbálják orvosolni a súlyos olvasási válságot Dániában

A könyvek áfájának eltörlésével próbálják orvosolni a súlyos olvasási válságot Dániában

Túl keveset olvasnak az európai országban.

450 millió dollárért kelt el Leonardo da Vinci festménye

450 millió dollárért kelt el Leonardo da Vinci festménye

Ezek a világ legdrágább festményei manapság.

Grand Palais a legszebb múzeum a világon 2025-ben

Grand Palais a legszebb múzeum a világon 2025-ben

A Prix Versailles zsűrije állította össze a legszebb múzeumok 2025-ös listáját.

A legnagyobb festők legrosszabb festményei

A legnagyobb festők legrosszabb festményei

Ezeket az alkotásokat aligha akasztanánk fel a falra.

http://ujhazak.com