A legjobb előadás díját a Katona József Színház kapta a Vidor Fesztiválon

A legjobb előadás díját a budapesti Katona József Színház művészeinek ítélte oda a zsűri a 14. Vidor Fesztiválon - közölte a rendező nyíregyházi Móricz Zsigmond Színház marketingvezetője vasárnap az MTI-vel.

Árgyellán Edina tájékoztatása szerint a szombaton befejeződött fesztiválon a Dottore-díjat a fővárosi társulat művészei A két Korea újraegyesítése című darabban nyújtott teljesítménnyel érdemelték ki.

vidor_fesztival_nyiregyhaza

A Makk Károly filmrendező vezette zsűri összesen tizenegy díjat ítélt oda a nyíregyházi fesztiválon.
A legszívhezszólóbb előadásért járó Arlecchino-díjat a budapesti Rózsavölgyi Szalon Arts & Café társulata kapta, a Romance.com darab bemutatásáért.

A merész magyar musicalért Smeraldina-díjjal jutalmazták a budapesti Centrál Színház Broadway felett az ég című előadását.

A legjobb átváltozóművészeknek járó Capitano-díjat Nagy Sándor, Magyar Attila és Szerednyey Béla kapta, a budapesti Madách Színház által bemutatott Agyeldobás című darabban nyújtott alakításért.

A legjobb kvartett Pantalone-díját Stefanovics Angéla, Bánki Gergely, Keszég László és Mészáros Béla vehette át, akik a Dumaszínház és a FÜGE közös produkciójában bemutatott 40! avagy Véges Élet című darabban nyújtottak kiváló teljesítményt.

A legjobb trió Pulcinella-díját Klem Viktor, Pálos Hanna és Szabó Győző kapta a Garzonpánik című darab szerepéért, a vígjáték a 011 Alkotócsoport és a budapesti Thália Színház közös produkciója volt.

A legjobb duett Brighella-díját Katona Lászlónak és Scherrer Péternek ítélték oda, a budapesti Nézőművészeti Kft. által színpadra állított A hal nem hal bele című darabban látott alakításért.

A legjobb női alakításért Colombina-díjjal jutalmazták Rezes Juditot, aki a budapesti Katona József Színház Abigail bulija című darabjában lépett színpadra.

A legjobb utcaszínházi előadást a kiskunfélegyházi Langaléta Garabonciások játszották, az Elemek, avagy tűzön, vízen, földön, égen című produkciójuk a Pierrot-díjat érdemelte ki a zsűritől.
A legjobb filmvígjáték Hyppollit-díját az Argó 2 című mozidarab kapta.

A zsűri egy különdíjat is kiadott, a Vidor Fesztivál hűséges komédiásainak, a Trixx Társulatnak.

A 14. Vidor Fesztiválon augusztus 28. és szeptember 5. között csaknem 400 programot láthatott a közönség, Nyíregyháza mellett 21 Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei településen. A kilenc napos színházi programban 16 darabot, a legutóbbi évad legsikeresebb vígjátékait, komédiáit mutatták be a társulatok. Továbbá utcaszínházi előadások, bábdarabok, filmvetítések, kiállítások és könnyűzenei koncertek is szerepeltek a műsorban. A világzenei programban fellépett a mali Bassekou Kouyate& Ngoni, az olasz Bandariatica, a kolumbiai Sidestepper és a kínai Hanggai együttes is a 120 ezres nyírségi nagyvárosban.

MTI

Hozzászólások

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben, a Varázsvilág elnevezésű fénypark 2026. március 1-ig látogatható - közölte a A Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. az MTI-vel.

Tudomány és hokedli

Tudomány és hokedli

Megjelent egy egészen különleges könyv a magyar kriminalistákról.

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László magyar írónak ítélte oda idén az irodalmi Nobel-díjat a Svéd Akadémia, amely csütörtökön Stockholmban jelentette be döntését.

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Flashmobok, nagykoncertek és szabadtéri minikoncertek várják az érdeklődőket városszerte a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben október 4. és 12. között.

Több mint kétezer gyerek láthatta a Jégvarázs című előadást premier előtt a Madách Színházban

Több mint kétezer gyerek láthatta a Jégvarázs című előadást premier előtt a Madách Színházban

Több mint kétezer gyerek nézhette meg a Jégvarázs című előadást a premier előtt a budapesti Madách Színházban.

Ebben a városban játszódik a legtöbb regény

Ebben a városban játszódik a legtöbb regény

Ez a húsz európai város szerepelt a legtöbbször az 1920 és 2019 között született könyvekben.

A könyvek áfájának eltörlésével próbálják orvosolni a súlyos olvasási válságot Dániában

A könyvek áfájának eltörlésével próbálják orvosolni a súlyos olvasási válságot Dániában

Túl keveset olvasnak az európai országban.

450 millió dollárért kelt el Leonardo da Vinci festménye

450 millió dollárért kelt el Leonardo da Vinci festménye

Ezek a világ legdrágább festményei manapság.

Grand Palais a legszebb múzeum a világon 2025-ben

Grand Palais a legszebb múzeum a világon 2025-ben

A Prix Versailles zsűrije állította össze a legszebb múzeumok 2025-ös listáját.

A legnagyobb festők legrosszabb festményei

A legnagyobb festők legrosszabb festményei

Ezeket az alkotásokat aligha akasztanánk fel a falra.

http://ujhazak.com