A lengyelországi rendszerváltásról tartanak előadásokat a Lengyel Intézetben

Történelemórák a szabadságról címmel rendhagyó programsorozatot indít a budapesti Lengyel Intézet az első lengyelországi szabad választások és a demokratikus átalakulás kezdetének 25. évfordulója alkalmából.

Az első, február 28-i rendezvény meghívott előadója Kiss Gy. Csaba, a negyedszázaddal ezelőtti események aktív résztvevője, polonista, József Attila-díjas irodalomtörténész, művelődéstörténész lesz.

Az előadás után levetítik Andrzej Wajda Márványember című filmjét. Az évforduló alkalmából Bronislaw Komorowski lengyel elnök 2014-et a Szabadság Ünnepévé nyilvánította, melynek kapcsán számos programot rendeznek, nemcsak Lengyelországban, hanem világszerte is - adja hírül honlapján a Lengyel Intézet.

lengyelortodoxAz egyik legfontosabb esemény a budapesti Lengyel Nagykövetség és a Lengyel Intézet közös, 12 találkozóból álló rendezvénysorozata lesz. A havi rendszerességgel jelentkező beszélgetésekre olyan vendégeket hívtak meg - egykori ellenzékieket, a lengyel és magyar Szolidaritás aktivistáit, értelmiségieket, történészeket, polonistákat, Lengyelország újkori történetével foglalkozó szakembereket, kutatókat -, akik szemtanúi vagy aktív részesei voltak az egykori eseményeknek, hogy osszák meg a közönséggel élményeiket, emlékeiket, meglátásaikat.

A programsorozatot filmvetítések, valamint egyéb társrendezvények, koncertek, kiállítások kísérik. A rendezvények moderátora Mitrovits Miklós történész, polonista, akinek fő kutatási területe Kelet-Közép-Európa XX. századi története, különösen Lengyelország és a lengyel-magyar kapcsolatok tárgyköre. 2010-ben jelent meg első könyve A remény hónapjai - a lengyel Szolidaritás és a szovjet politika, 1980-1981 címmel. Ezenkívül számos tanulmánykötet szerkesztője és több tucat tanulmány és történelmi tárgyú publicisztika szerzője.
forrás:MTI

Hozzászólások

Az év végén kerülhet vissza a Hősök terére Gábriel arkangyal szobra

Az év végén kerülhet vissza a Hősök terére Gábriel arkangyal szobra

Lezárult a Hősök terén álló Gábriel arkangyal szobor komplex tudományos és restaurátori állapotfelmérése, így a tervek szerint a szobor még ez év végén visszakerülhet eredeti helyére - mondta Gyorgyevics Benedek, a Városliget Zrt. vezérigazgatója.

Érdekességek Michelangelóról

Érdekességek Michelangelóról

Ezeket a dolgokat talán még nem hallottad az 551 éve született művészről.

Egy belgiumi magángyűjtő szerint nála van Michelangelo ötödik, eddig ismeretlen festménye

Egy belgiumi magángyűjtő szerint nála van Michelangelo ötödik, eddig ismeretlen festménye

Egy Belgiumban található festményről feltételezik kutatók, hogy az olasz reneszánsz mester, Michelangelo Buonarroti eddig ismeretlen alkotása lehet - számolt be róla a Belga hírügynökség pénteken.

Régi legyezőkből nyílik kiállítás Budapesten

Régi legyezőkből nyílik kiállítás Budapesten

Hölgyek titkos nyelve - Legyezők a korok tükrében címmel 17-19. századból származó legyezőket mutat be az a kiállítás, amely péntektől látható Budapesten, a BÁV ART Aukciósházban és Galériában.

2025-ben elhunyt hírességek

2025-ben elhunyt hírességek

Magyar és külföldi veszteségek.

2026 legjobban várt kiállításai

2026 legjobban várt kiállításai

Téged melyik érdekel?

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben, a Varázsvilág elnevezésű fénypark 2026. március 1-ig látogatható - közölte a A Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. az MTI-vel.

Tudomány és hokedli

Tudomány és hokedli

Megjelent egy egészen különleges könyv a magyar kriminalistákról.

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László magyar írónak ítélte oda idén az irodalmi Nobel-díjat a Svéd Akadémia, amely csütörtökön Stockholmban jelentette be döntését.

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Flashmobok, nagykoncertek és szabadtéri minikoncertek várják az érdeklődőket városszerte a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben október 4. és 12. között.

http://ujhazak.com