A Liliom premierjére készül a Nemzeti Színház

Molnár Ferenc klasszikusát, a Liliomot március 21-én mutatja be a Nemzeti Színház. A művet Fejes Szabolcs, a Színház- és Filmművészeti Egyetem negyedéves rendező szakos hallgatója viszi színre a Gobbi Hilda Színpadon, a címszerepet Bordás Roland alakítja - közölte a teátrum pénteken az MTI-vel.A közleményben emlékeztettek arra, hogy Molnár Ferenc Liliom című színműve sok tekintetben önéletrajzi ihletettségű, azután született meg, miután a szerző első felesége, Vészi Margit egy heves vita után közös lányukkal otthagyta az írót, és külföldre menekült.

Molnár sokszor bánt agresszívan szerelmeivel, Liliom című művében mintha ezért kérne megbocsátást.

"Molnár olyan drámát írt, amelyben benne van minden amiért érdemes színházat csinálni: nagy nevetés, nagy sírás, nagy szerelem és kis szerelem. Minden megfogalmazódik benne, ami az életben fontos" - idézték Fejes Szabolcsot, aki úgy fogalmazott, hogy a mű egy személyes hangvételű írás a felnőni képtelenségről.

A rendező kiemelte, hogy darabbeli Liliom egy jószándékú ember, aki a jó cél érdekében a legrosszabb eszközöket találja meg, tragédiáját pedig az okozza, hogy mindig a legrövidebb úton próbál eljutni a célhoz, ahova aztán soha nem érkezik meg. A rendező kitért arra is, hogy az előadás bizonyos értelemben kortalan lesz, de a Molnár által megfestett világból indul ki. A készülő produkció jelmeztervezője Wasilewski Laura, díszlettervezője Fejes Szabolcs, dramaturgja pedig Szalánczi Ágota.

Az előadásban - amelyben egyaránt lesz élőzene és bejátszások - minden karakternek lesz egy meghatározó zenei motívuma és hangszere. A produkció zenei vezetője Kovács Adrián - olvasható a közleményben.

Az előadás szereplői Bordás Roland mellett Bubik Réka, Battai Lili Lujza, Berettyán Sándor, Madácsi István, Tóth Auguszta, Nagy Mari, Bognár Bence, Kovács S. József, Rubold Ödön, Tóth László, Séra Dániel, Kerék Benjámin és Schneider Bodza.

További információ a Nemzeti Színház honlapján található.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Az év végén kerülhet vissza a Hősök terére Gábriel arkangyal szobra

Az év végén kerülhet vissza a Hősök terére Gábriel arkangyal szobra

Lezárult a Hősök terén álló Gábriel arkangyal szobor komplex tudományos és restaurátori állapotfelmérése, így a tervek szerint a szobor még ez év végén visszakerülhet eredeti helyére - mondta Gyorgyevics Benedek, a Városliget Zrt. vezérigazgatója.

Érdekességek Michelangelóról

Érdekességek Michelangelóról

Ezeket a dolgokat talán még nem hallottad az 551 éve született művészről.

Egy belgiumi magángyűjtő szerint nála van Michelangelo ötödik, eddig ismeretlen festménye

Egy belgiumi magángyűjtő szerint nála van Michelangelo ötödik, eddig ismeretlen festménye

Egy Belgiumban található festményről feltételezik kutatók, hogy az olasz reneszánsz mester, Michelangelo Buonarroti eddig ismeretlen alkotása lehet - számolt be róla a Belga hírügynökség pénteken.

Régi legyezőkből nyílik kiállítás Budapesten

Régi legyezőkből nyílik kiállítás Budapesten

Hölgyek titkos nyelve - Legyezők a korok tükrében címmel 17-19. századból származó legyezőket mutat be az a kiállítás, amely péntektől látható Budapesten, a BÁV ART Aukciósházban és Galériában.

2025-ben elhunyt hírességek

2025-ben elhunyt hírességek

Magyar és külföldi veszteségek.

2026 legjobban várt kiállításai

2026 legjobban várt kiállításai

Téged melyik érdekel?

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben, a Varázsvilág elnevezésű fénypark 2026. március 1-ig látogatható - közölte a A Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. az MTI-vel.

Tudomány és hokedli

Tudomány és hokedli

Megjelent egy egészen különleges könyv a magyar kriminalistákról.

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László magyar írónak ítélte oda idén az irodalmi Nobel-díjat a Svéd Akadémia, amely csütörtökön Stockholmban jelentette be döntését.

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Flashmobok, nagykoncertek és szabadtéri minikoncertek várják az érdeklődőket városszerte a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben október 4. és 12. között.

http://ujhazak.com