A Louvre nemet mondott arra, hogy utazó kiállításra vigyék a Mona Lisát

Nemet mondott a Louvre Francoise Nyssen francia kulturális miniszter azon elképzelésére, hogy Leonardo da Vinci Mona Lisa című festményét egy nagy hazai utazó kiállítás keretében a párizsi múzeumon kívül is bemutassák.A Louvre vezetése közölte, hogy a festmény nem megy sehová, még a múzeum épületén belül sem, amelynek földszintjén nagyszabású Leonardo-kiállítást rendeznek jövőre. A tárlat csillaga az olasz festő Salvator Mundi című festménye lesz, amely novemberben cserélt gazdát 450 millió dollárért érverésen - adta hírül a The Art Newspaper című kulturális folyóirat honlapja múzeumi forrásokra hivatkozva.

    
Francoise Nyssen újévi sajtótájékoztatóján beszélt először az utazó kiállítás gondolatáról, amelyen Franciaország emblematikus képzőművészeti alkotásait mutatnák be. Majd március elsejei interjújában hangoztatta, hogy a nagy utazó programmal a kulturális szegregáció ellen akarják felvenni a harcot. A miniszter utána találkozott Jean-Luc Martinezzel, a Louvre igazgatójával, aki tájékoztatta őt arról, hogy a Mona Lisát egyáltalán nem lehet elmozdítani helyéről törékenysége miatt. "Az elmozdítás visszafordíthatatlan károkat okozna a festményben" - mondta az igazgató a miniszternek.
    

Leonardo festménye utoljára 1974-ben hagyta el a Louvre-t, amikor Japánban állították ki. Tizenkét évvel korábban Washingtonban és New Yorkban mutatták be Charles De Gaulle akkori francia elnök kérésére, aki John F. Kennedy amerikai elnök kedvében akart járni. 2005 óta azonban a festmény egy betonfalon lóg egy golyóálló üvegből készült, zárt tárlóban, amelynek hőmérsékletét szabályozzák. Szakemberek szerint lehetetlen elkészíteni egy hasonlóan biztonságos tárlót, amely a festménnyel együtt utazna.
    

Ráadásul a jegenyefára festett kép felső részén van egy repedés, amely egészen Mona Lisa hajáig ér. A festményen 2006-ban elvégzett vizsgálat nyomán megállapították, hogy hőmérsékletváltozás esetén fennáll a kockázata annak, hogy a festékréteg mállhat. Az üvegtárlót felnyitva a festményt minden évben megvizsgálják az igazgató jelenlétében. Vincent Pomarede, aki a Louvre festményrészlegének az igazgatója volt 2003-2014 között, elmondta, hogy minden évben tapasztalják a szakemberek, hogy a repedés kissé szélesedik, ám amikor a képet visszarakják a helyére, ismét összehúzódik. Az utazás tehát kizárt - tette hozzá.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Olaszországban tévesen értékeltek fel egy ritka műkincset, így külföldre kerülhetett

Olaszországban tévesen értékeltek fel egy ritka műkincset, így külföldre kerülhetett

Az olasz kulturális tárca tévedésből a 19. századra datált egy 14. századi festményt, amelynek valódi értékét így csak egy külföldi aukción vették észre, miután megadták rá a kiviteli engedélyt - írta az Artribune olasz képzőművészeti folyóirat.

Analóg fotográfiák számára nyílik kiállítótér Budapesten a hétvégén

Analóg fotográfiák számára nyílik kiállítótér Budapesten a hétvégén

Kizárólag hagyományos eljárással készült, analóg fotográfiákat láthat a közönség a hétvégétől a főváros legújabb, 6x7 elnevezésű galériájában.

A fák üregeibe helyezték az elhunytakat Ausztráliában

A fák üregeibe helyezték az elhunytakat Ausztráliában

Ezek a világ legbizarrabb temetkezési szokásai.

Honfoglalás kori leletegyüttest mutat be a Magyar Nemzeti Múzeum

Honfoglalás kori leletegyüttest mutat be a Magyar Nemzeti Múzeum

Felövezve ragyogással - Övszerkezet és tarsolylemez a honfoglalás korából címmel nyílt meg a májusi Hónap kincse kamaratárlat a Magyar Nemzeti Múzeumban (MNM).

Újabb elemekkel bővült a Tour de Hongrie-ra is készülő Mini Magyarország Makettpark

Újabb elemekkel bővült a Tour de Hongrie-ra is készülő Mini Magyarország Makettpark

Újabb elemekkel bővült a szarvasi Mini Magyarország Makettpark, amely egy "mini Tour-élménnyel" is várja a látogatókat május 14-én - tájékoztatta a park hétfőn közleményben az MTI-t.

Múzeumigazgatók találkozása

Múzeumigazgatók találkozása

Kínai kulturális delegáció élén látogatott el a Készenléti Rendőrség Rendőrmúzeumba a Sanghaji Közbiztonsági Múzeum igazgatója, hogy megismerje a magyar szakemberek munkáját.

Manga - Hokuszai - Manga címmel látható kiállítás a Néprajzi Múzeumban

Manga - Hokuszai - Manga címmel látható kiállítás a Néprajzi Múzeumban

Manga - Hokuszai - Manga. A Mester képgyűjteménye a kortárs képregények szemszögéből címmel péntektől látható a Japán Alapítvány vendégkiállítása a Néprajzi Múzeumban.

Bolondok napja

Bolondok napja

Mit tudunk az év legtréfásabb napjáról?

Évtizedekkel ezelőtt ellopott grafika került elő

Évtizedekkel ezelőtt ellopott grafika került elő

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) a napokban adta vissza a műalkotást a Balatoni Múzeumnak.

Megtalálhatták az igazi D’Artagnan holttestét!

Megtalálhatták az igazi D’Artagnan holttestét!

353 év után kerülhetett elő A három testőr hőse.

http://ujhazak.com