A magyar beatkorszakot idézi fel a Szentendrei Régi Művésztelep új kiállítása

A Kádár-korszak késői időszakát idézi meg a magyar beatkorszak legendás zenekarainak koncertfotóin keresztül a Szentendrei Régi Művésztelep Beat! című, július 5-én nyíló kiállítása.A szervezők keddi közleménye felidézi, hogy Kőbányai János író, szociológus, könyvkiadó pályája elején, az 1970-es évek második felében gyámügyi előadóként szociográfiákat jelentetett meg fiatal munkásokról, a szocialista nagyvállalatok embertelen struktúrájáról és a társadalom peremén élő csellengőkről. Riporterként fényképezőgéppel járta az Illés, az LGT, a Mini, vagy a Beatrice koncertjeit, és több mint tízezer fotót készített.


Ebből a gazdag képanyagból mutat most be több mint százat a Beat! című kiállítás, amely egyszerre fontos zenetörténeti dokumentáció és látlelet a Kádár-korszak késői időszakáról. A kiállításon a korszak hangulatát az LGT 1978-as tabáni koncertfilmje és egy 1980-as Beatrice-koncert idézi meg, amelyeket kivetítőn nézhetnek meg a látogatók. A kiállítótérben megjelennek a Retro Design Center tárgyai is. A tárlat július 6-tól szeptember 2-ig látogatható.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben, a Varázsvilág elnevezésű fénypark 2026. március 1-ig látogatható - közölte a A Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. az MTI-vel.

Tudomány és hokedli

Tudomány és hokedli

Megjelent egy egészen különleges könyv a magyar kriminalistákról.

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László magyar írónak ítélte oda idén az irodalmi Nobel-díjat a Svéd Akadémia, amely csütörtökön Stockholmban jelentette be döntését.

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Flashmobok, nagykoncertek és szabadtéri minikoncertek várják az érdeklődőket városszerte a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben október 4. és 12. között.

Több mint kétezer gyerek láthatta a Jégvarázs című előadást premier előtt a Madách Színházban

Több mint kétezer gyerek láthatta a Jégvarázs című előadást premier előtt a Madách Színházban

Több mint kétezer gyerek nézhette meg a Jégvarázs című előadást a premier előtt a budapesti Madách Színházban.

Ebben a városban játszódik a legtöbb regény

Ebben a városban játszódik a legtöbb regény

Ez a húsz európai város szerepelt a legtöbbször az 1920 és 2019 között született könyvekben.

A könyvek áfájának eltörlésével próbálják orvosolni a súlyos olvasási válságot Dániában

A könyvek áfájának eltörlésével próbálják orvosolni a súlyos olvasási válságot Dániában

Túl keveset olvasnak az európai országban.

450 millió dollárért kelt el Leonardo da Vinci festménye

450 millió dollárért kelt el Leonardo da Vinci festménye

Ezek a világ legdrágább festményei manapság.

Grand Palais a legszebb múzeum a világon 2025-ben

Grand Palais a legszebb múzeum a világon 2025-ben

A Prix Versailles zsűrije állította össze a legszebb múzeumok 2025-ös listáját.

A legnagyobb festők legrosszabb festményei

A legnagyobb festők legrosszabb festményei

Ezeket az alkotásokat aligha akasztanánk fel a falra.

http://ujhazak.com