A magyar folklór mutatkozik be a Centrál Kávéház új sorozatában

Új, hagyományőrző programsorozatot szervez Budapest belvárosában a Centrál Kávéház: rendszeresen egy-egy falut vagy tájegységet látnak vendégül, hogy a helyszínre betérők jobban megismerhessék a magyar folklórt.

centralA betérő turisták és városlakók a programsorozat keretében minden alkalommal egy-egy tájegység vagy település szokásaival, hagyományaival és ételeivel ismerkedhetnek meg behatóbban. A rendezvénysorozat keretében bemutatkoznak az adott tájegység jellegzetes viseletei, ételei, kézműves termékei, valamint a népművészek saját mesterségük fortélyaiba is beavatják az érdeklődőket - közölték a szervezők az MTI-vel.

A meghívott települések képviselői a különböző ünnepkörökhöz kapcsolódva rövid műsorokkal fűszerezik majd a programot.
Az első alkalommal, április 12-én a húsvétra készülő Hollókő lesz a kávéház vendége. A Hungarikumok Gyűjteményében és az UNESCO világörökségi listáján is szereplő palóc falu asszonyai a vendéglátóhely vendégeivel együtt elevenítik fel a húsvét hagyományait: lesz tojásfestés, bőrműves foglalkozás, de még a fazekas mesterség kulisszatitkaiba is betekinthetnek a látogatók.

Bemutatják egyebek mellett, hány alsószoknyája van egy igazi palóc lánynak, a vállalkozó kedvűek pedig a hagyományőrző együttes táncaiba is bekapcsolódhatnak.

A fővárosi esemény egyben beharangozója is lesz a Húsvéti Fesztiválnak, amelyet április 19-21. között tartanak Hollókőn.

MTI

Hozzászólások

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben, a Varázsvilág elnevezésű fénypark 2026. március 1-ig látogatható - közölte a A Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. az MTI-vel.

Tudomány és hokedli

Tudomány és hokedli

Megjelent egy egészen különleges könyv a magyar kriminalistákról.

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László magyar írónak ítélte oda idén az irodalmi Nobel-díjat a Svéd Akadémia, amely csütörtökön Stockholmban jelentette be döntését.

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Flashmobok, nagykoncertek és szabadtéri minikoncertek várják az érdeklődőket városszerte a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben október 4. és 12. között.

Több mint kétezer gyerek láthatta a Jégvarázs című előadást premier előtt a Madách Színházban

Több mint kétezer gyerek láthatta a Jégvarázs című előadást premier előtt a Madách Színházban

Több mint kétezer gyerek nézhette meg a Jégvarázs című előadást a premier előtt a budapesti Madách Színházban.

Ebben a városban játszódik a legtöbb regény

Ebben a városban játszódik a legtöbb regény

Ez a húsz európai város szerepelt a legtöbbször az 1920 és 2019 között született könyvekben.

A könyvek áfájának eltörlésével próbálják orvosolni a súlyos olvasási válságot Dániában

A könyvek áfájának eltörlésével próbálják orvosolni a súlyos olvasási válságot Dániában

Túl keveset olvasnak az európai országban.

450 millió dollárért kelt el Leonardo da Vinci festménye

450 millió dollárért kelt el Leonardo da Vinci festménye

Ezek a világ legdrágább festményei manapság.

Grand Palais a legszebb múzeum a világon 2025-ben

Grand Palais a legszebb múzeum a világon 2025-ben

A Prix Versailles zsűrije állította össze a legszebb múzeumok 2025-ös listáját.

A legnagyobb festők legrosszabb festményei

A legnagyobb festők legrosszabb festményei

Ezeket az alkotásokat aligha akasztanánk fel a falra.

http://ujhazak.com