A magyar költészet napján tartják a Versünnep 2023 döntőjét

A magyar költészet napján tartják a Versünnep 2023 döntőjét, a versenyprogramra jelentkezett hivatásos előadóművészek nyilvános elődöntőjét április 3-án és 4-én tartják a Budapesti Operettszínházban, a szintén nyilvános döntőre pedig április 11-én kerül sor a Nemzeti Színházban - áll a szervezők keddi, az MTI-hez eljuttatott közleményében.Mint felidézik, a 17 éve működő Versünnep Alapítvány idei eseménysorozatát Reszket a bokor, mert eszembe jutottál címmel hirdette meg. Hivatásos színművészek, előadóművészek és képző intézmények hallgatói, valamint iskolák, civil közösségek, amatőr előadók és formációk négy kategóriában indulhattak, Vers- és prózamondás, Énekelt vers vagy versmegzenésítés, Képző és/vagy filmművészeti alkotás, valamint Táncművészeti alkotás kategóriában. Az év elején meghirdetett versmondó versenyre harminc hivatásos előadóművész jelentkezett határon innen és túlról.
   

A szervezők a közleményben kiemelik, hogy a versenyre kizárólag magyar költők művével lehetett nevezni, a hivatásos előadóművészek esetében a művek között az idei irodalmi évfordulós szerzők, Petőfi Sándor, Madách Imre, Szendrey Júlia vagy Kormos István valamelyik versének is kellett szerepelnie. A számos értékes díj mellett az első helyezett 600 000 forint pénzjutalomban részesül, valamint Párkányi Raab Péter, Kossuth-díjas képzőművész Versünnep kisplasztikájával lesz gazdagabb.
    

Az elődöntő és a döntő zsűrielnöke Császár Angela Jászai Mari-díjas színművész, érdemes és kiváló művész lesz, a grémium munkájában mellette Csomor Csilla színművész, Erős Kinga, kritikus, szerkesztő, Géczy Dávid filmrendező, Kolti Helga színművész, a Versünnep Alapítvány elnöke, Méhes László Jászai Mari-díjas színművész, tanár, rendező, Neumann Balázs zongoraművész, zeneszerző, a Versünnep 2022 fődíjasa, valamint Vincze Ottó Munkácsy-díjas képzőművész vesz részt - emelik ki a közleményben.
    

A Versünnep elődöntője és döntője is nyilvános és ingyenes, a döntőn való részvétel azonban regisztrációhoz kötött, a regisztrációkat a versunnep@gmail.com címre várják. A döntőt online is figyelemmel kísérhetik az érdeklődők a Versünnep közösségi oldalán - áll a közleményben.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben, a Varázsvilág elnevezésű fénypark 2026. március 1-ig látogatható - közölte a A Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. az MTI-vel.

Tudomány és hokedli

Tudomány és hokedli

Megjelent egy egészen különleges könyv a magyar kriminalistákról.

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László magyar írónak ítélte oda idén az irodalmi Nobel-díjat a Svéd Akadémia, amely csütörtökön Stockholmban jelentette be döntését.

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Flashmobok, nagykoncertek és szabadtéri minikoncertek várják az érdeklődőket városszerte a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben október 4. és 12. között.

Több mint kétezer gyerek láthatta a Jégvarázs című előadást premier előtt a Madách Színházban

Több mint kétezer gyerek láthatta a Jégvarázs című előadást premier előtt a Madách Színházban

Több mint kétezer gyerek nézhette meg a Jégvarázs című előadást a premier előtt a budapesti Madách Színházban.

Ebben a városban játszódik a legtöbb regény

Ebben a városban játszódik a legtöbb regény

Ez a húsz európai város szerepelt a legtöbbször az 1920 és 2019 között született könyvekben.

A könyvek áfájának eltörlésével próbálják orvosolni a súlyos olvasási válságot Dániában

A könyvek áfájának eltörlésével próbálják orvosolni a súlyos olvasási válságot Dániában

Túl keveset olvasnak az európai országban.

450 millió dollárért kelt el Leonardo da Vinci festménye

450 millió dollárért kelt el Leonardo da Vinci festménye

Ezek a világ legdrágább festményei manapság.

Grand Palais a legszebb múzeum a világon 2025-ben

Grand Palais a legszebb múzeum a világon 2025-ben

A Prix Versailles zsűrije állította össze a legszebb múzeumok 2025-ös listáját.

A legnagyobb festők legrosszabb festményei

A legnagyobb festők legrosszabb festményei

Ezeket az alkotásokat aligha akasztanánk fel a falra.

http://ujhazak.com