A magyar kortárs szerzők bemutatását célozza az írószervezetek megállapodás

A kortárs magyar szerzők ismertségének növelését célozza az az együttműködési megállapodás, amelyet a Petőfi Irodalmi Múzeum (PIM) a külhoni magyar irodalmi szervezetekkel és műhelyekkel kötött meg a nemzeti összetartozás napján.A Széphalmon, Orbán Viktor miniszterelnök részvételével tartott tanácskozás rendkívül hasznos volt, hiszen sikerült átbeszélni mindazokat a problémaköröket, amelyek az elmúlt 30 évben az irodalmi életet jellemezték - fejtette ki az M1 aktuális csatorna pénteki műsorában Erős Kinga, a Magyar Írószövetség titkára.

    
Mint mondta, az egyeztetésre azért került sor, mert régóta komoly problémát jelent, hogy a magyar kortárs irodalom csak nagyon kis részben nem tud eljutni a kistelepülések és a határon túli térségek magyar olvasóihoz. Kiemelte, hogy korábban bizonyos műhelyek, szervezetek próbáltak ezen egyéni akciókkal, például rendhagyó irodalomórákkal segíteni vidéken és a külhoni magyar településeken, de ezzel csak egy nagyon kis réteghez sikerült eljutni.
   

"A most kötött megállapodás célja, hogy ezek a műhelyek összedolgozzanak és segítsék azt a munkát, amelyet majd a Petőfi Irodalmi Múzeum által létrehozandó Petőfi Irodalmi Ügynökség fog végezni a magyar kortárs irodalom és az olvasók érdekében" - fűzte hozzá. A megállapodás szövege szerint az aláírók együttműködnek a magyar irodalom népszerűsítésében Közép- és Kelet-Európában, valamint a Balkánon egyaránt.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben, a Varázsvilág elnevezésű fénypark 2026. március 1-ig látogatható - közölte a A Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. az MTI-vel.

Tudomány és hokedli

Tudomány és hokedli

Megjelent egy egészen különleges könyv a magyar kriminalistákról.

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László magyar írónak ítélte oda idén az irodalmi Nobel-díjat a Svéd Akadémia, amely csütörtökön Stockholmban jelentette be döntését.

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Flashmobok, nagykoncertek és szabadtéri minikoncertek várják az érdeklődőket városszerte a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben október 4. és 12. között.

Több mint kétezer gyerek láthatta a Jégvarázs című előadást premier előtt a Madách Színházban

Több mint kétezer gyerek láthatta a Jégvarázs című előadást premier előtt a Madách Színházban

Több mint kétezer gyerek nézhette meg a Jégvarázs című előadást a premier előtt a budapesti Madách Színházban.

Ebben a városban játszódik a legtöbb regény

Ebben a városban játszódik a legtöbb regény

Ez a húsz európai város szerepelt a legtöbbször az 1920 és 2019 között született könyvekben.

A könyvek áfájának eltörlésével próbálják orvosolni a súlyos olvasási válságot Dániában

A könyvek áfájának eltörlésével próbálják orvosolni a súlyos olvasási válságot Dániában

Túl keveset olvasnak az európai országban.

450 millió dollárért kelt el Leonardo da Vinci festménye

450 millió dollárért kelt el Leonardo da Vinci festménye

Ezek a világ legdrágább festményei manapság.

Grand Palais a legszebb múzeum a világon 2025-ben

Grand Palais a legszebb múzeum a világon 2025-ben

A Prix Versailles zsűrije állította össze a legszebb múzeumok 2025-ös listáját.

A legnagyobb festők legrosszabb festményei

A legnagyobb festők legrosszabb festményei

Ezeket az alkotásokat aligha akasztanánk fel a falra.

http://ujhazak.com