A magyar kultúra napja - Gálaműsorok, irodalmi estek, rendhagyó kiállítások Zala megyében

Zala megye városaiban gálaműsorokat, irodalmi estet tartanak a magyar kultúra napján, a közművelődési és közgyűjteményi intézmények pedig rendhagyó kiállításon mutatják be tevékenységüket.magyaZalaegerszegen a magyar kultúra napján, január 22-én három helyszínen rendeznek programokat: a Kakaó zenekar az Art moziban ad ajándékkoncertet, a Városi Hangverseny- és Kiállítóteremben pedig a Völgyi-Skonda Kortárs Gyűjteményből nyílik kiállítás.

A Hevesi Sándor Színházban, az ünnepi gálaesten a Hazajáró című televíziós műsort mutatják be. Az esten fellép a nyárádszeredai Bekecs Táncegyüttes és a Zalai Táncegyüttes, valamint átadják a Kultúra Mecénása Díjat.

A színház előcsarnokában január 23-án Varga György, az MTI/MTVA fotóriportere megnyitja az V. Zalaegerszegi Sajtófotó kiállítást.

A tárlaton Katona Tibor, Pezzetta Umberto és Seres Péter képei mellett amatőr fotósok felvételeit is láthatja a közönség. Nagykanizsán a kulturális intézmények közösen ünneplik a magyar kultúra napját - mondta el Kovácsné Mikola Mária, a Kanizsai Kulturális Központ igazgatója az MTI-nek.

Január 21-én a VOKE Kodály Zoltán Művelődési Házban művészeti csoportok lépnek fel, a Honvéd Kaszinóban pedig Pál Péter Radnóti-díjas versmondó ad irodalmi estet. Január 22-én a Medgyaszay Házban Ortun Czinki festményeiből nyílik kiállítás, majd a városi vegyeskar és a Rozmaring Táncegyüttes ad ünnepi műsort.

A Halis István Városi Könyvtárban "függőleges" kiállítás nyílik: a könyvtár szolgáltatásairól szóló információkat a plafontól a földig érő, gördíthető tekercseken szemlélhetik meg és olvashatják el az érdeklődök. A Magyar Plakát Házban mintegy hatvan festményt mutatnak be a Thúry György Múzeum Képzőművészeti Gyűjteményéből.

A válogatás közel fele Z. Soós István festőművész alkotása, míg a másik része több mint tíz festőművész munkája. A magyar vidéki táj és élet színei a XX. században című tárlat február végéig lesz látogatható. A magyar kultúra napjához kapcsolódó rendezvénysorozat január 23-án, a nagykanizsai kórusok hagyományteremtő találkozójával zárul a dél-zalai városban.

A fesztiválra a Nagykanizsai Honvéd Kaszinóért Alapítvány a városban és a környező településeken működő valamennyi amatőr együttest - énekkart, kórust, hölgyklubot, dal- és népdalkört - meghívta, hogy meghallgassák és megismerhessék egymást és végül bemutathassanak egy közös produkciót.

Keszthelyen január 22-én adják át a kulturális területen nyújtott kimagasló teljesítményt elismerő Pro Cultura Keszthely elismeréseket a Balaton Színház Simándy termében. A gálaesten Cseh Tamásra emlékeznek Hegyi Norbert és Joós Tamás előadásával.

A magyar kultúrát 1989 óta ünneplik január 22-én, a kézirat tanúsága szerint Kölcsey Ferenc 1823-ban ezen a napon fejezte be a Himnuszt.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben, a Varázsvilág elnevezésű fénypark 2026. március 1-ig látogatható - közölte a A Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. az MTI-vel.

Tudomány és hokedli

Tudomány és hokedli

Megjelent egy egészen különleges könyv a magyar kriminalistákról.

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László magyar írónak ítélte oda idén az irodalmi Nobel-díjat a Svéd Akadémia, amely csütörtökön Stockholmban jelentette be döntését.

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Flashmobok, nagykoncertek és szabadtéri minikoncertek várják az érdeklődőket városszerte a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben október 4. és 12. között.

Több mint kétezer gyerek láthatta a Jégvarázs című előadást premier előtt a Madách Színházban

Több mint kétezer gyerek láthatta a Jégvarázs című előadást premier előtt a Madách Színházban

Több mint kétezer gyerek nézhette meg a Jégvarázs című előadást a premier előtt a budapesti Madách Színházban.

Ebben a városban játszódik a legtöbb regény

Ebben a városban játszódik a legtöbb regény

Ez a húsz európai város szerepelt a legtöbbször az 1920 és 2019 között született könyvekben.

A könyvek áfájának eltörlésével próbálják orvosolni a súlyos olvasási válságot Dániában

A könyvek áfájának eltörlésével próbálják orvosolni a súlyos olvasási válságot Dániában

Túl keveset olvasnak az európai országban.

450 millió dollárért kelt el Leonardo da Vinci festménye

450 millió dollárért kelt el Leonardo da Vinci festménye

Ezek a világ legdrágább festményei manapság.

Grand Palais a legszebb múzeum a világon 2025-ben

Grand Palais a legszebb múzeum a világon 2025-ben

A Prix Versailles zsűrije állította össze a legszebb múzeumok 2025-ös listáját.

A legnagyobb festők legrosszabb festményei

A legnagyobb festők legrosszabb festményei

Ezeket az alkotásokat aligha akasztanánk fel a falra.

http://ujhazak.com