A magyar kultúra napja - Ifj. Balázs János zongoraművész ad koncertet Brüsszelben

A magyar kultúra napja alkalmából a Junior Prima díjas ifj. Balázs János ad zongorakoncertet január 21-én este a brüsszeli Balassi Intézetben.

A programban Liszt-, Bartók- és Kodály-művek mellett Dubrovay-alkotás is szerepel. A művész előadja Liszt Ferenc Funerailles (Temetés) című alkotását, valamint a Magyar történelmi arcképcsarnok sorozatból a Petőfi Sándorról és Széchenyi Istvánról szóló kompozíciót.

Ezután hangzik el Bartók Béla Este a székelyeknél című műve és Kodály Zoltán Háry János című daljátékából az Intermezzo. A szünet után Liszt 14. magyar rapszódiája, majd Első Mefisztó-keringője csendül fel. A koncertet Dubrovay László Faust, az elkárhozott című, 1999-ből származó táncjátékának parafrázisa zárja.

zeneIfj. Balázs János az európai zongoristák legújabb generációjához tartozik. Pályafutása 16 évesen indult, amikor 2005-ben megnyerte a Pécsi Nemzetközi Liszt Ferenc Zongoraversenyt. A következő években még négy európai zongoraversenyt nyert zsinórban. Játszott Budapesten kívül olyan európai városokban, mint Bécs, Párizs, Róma, London, Berlin, Stuttgart, Brüsszel, Zágráb és Bécs. Négyszer turnézott Japánban, és rendszeresen fellép az Egyesült Államokban, többek között New Yorkban, Washingtonban, Chicagóban és Aspenben, de adott koncertet Kairóban is.

A fiatal művész 2011 augusztusában megnyerte az Aspeni Nemzetközi Zongoraversenyt az Egyesült Államokban, majd harmadik lett a hazai Liszt Ferenc Zongoraversenyen. Ugyanabban az évben tüntették ki a Junior Prima Díjjal.
A magyar kultúrát 1989 óta ünneplik január 22-én, a kézirat tanúsága szerint Kölcsey Ferenc 1823-ban ezen a napon fejezte be a Himnuszt.
forrás:MTI

Hozzászólások

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben, a Varázsvilág elnevezésű fénypark 2026. március 1-ig látogatható - közölte a A Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. az MTI-vel.

Tudomány és hokedli

Tudomány és hokedli

Megjelent egy egészen különleges könyv a magyar kriminalistákról.

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László magyar írónak ítélte oda idén az irodalmi Nobel-díjat a Svéd Akadémia, amely csütörtökön Stockholmban jelentette be döntését.

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Flashmobok, nagykoncertek és szabadtéri minikoncertek várják az érdeklődőket városszerte a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben október 4. és 12. között.

Több mint kétezer gyerek láthatta a Jégvarázs című előadást premier előtt a Madách Színházban

Több mint kétezer gyerek láthatta a Jégvarázs című előadást premier előtt a Madách Színházban

Több mint kétezer gyerek nézhette meg a Jégvarázs című előadást a premier előtt a budapesti Madách Színházban.

Ebben a városban játszódik a legtöbb regény

Ebben a városban játszódik a legtöbb regény

Ez a húsz európai város szerepelt a legtöbbször az 1920 és 2019 között született könyvekben.

A könyvek áfájának eltörlésével próbálják orvosolni a súlyos olvasási válságot Dániában

A könyvek áfájának eltörlésével próbálják orvosolni a súlyos olvasási válságot Dániában

Túl keveset olvasnak az európai országban.

450 millió dollárért kelt el Leonardo da Vinci festménye

450 millió dollárért kelt el Leonardo da Vinci festménye

Ezek a világ legdrágább festményei manapság.

Grand Palais a legszebb múzeum a világon 2025-ben

Grand Palais a legszebb múzeum a világon 2025-ben

A Prix Versailles zsűrije állította össze a legszebb múzeumok 2025-ös listáját.

A legnagyobb festők legrosszabb festményei

A legnagyobb festők legrosszabb festményei

Ezeket az alkotásokat aligha akasztanánk fel a falra.

http://ujhazak.com